KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jindabyne

Takács Ferenc

Jindabyne – amerikai, 2006. Rendezte: Ray Lawrence. Írta: Raymond Carver művéből Beatrix Christian. Kép: David Williamson. Zene: Paul Kelly és Dan Luscombe. Szereplők: Laura Linney (Claire), Gabriel Byrne (Stewart), Chris Haywood (Gregory), Deborrah-Lee Furness (Jude). Gyártó: April Films. Forgalmazó: Cirkofilm. Feliratos. 123 perc.

 

Négy cimbora horgászni megy, ám a régen várt expedíció kellemetlen fordulatot vesz: az idilli természeti környezetben, a pisztrángos tóban holttestre akadnak, egy meggyilkolt fiatal lány hullájára. Ám ahelyett, hogy tennék az ilyenkor automatikusan kötelezőt – mihamarább értesítenék a rendőrséget –, maradnak, a hullát damillal kikötik, nehogy elsodorja a víz, majd önfeledten átadják magukat a horgászat örömteli izgalmainak. Majd mikor végül hazatérnek, maguk sem tudják az okát és magyarázatát, miért cselekedtek így.

A történet – eredetileg az amerikai minimalista próza mesterének, Raymond Carvernek (1938–1988) az elbeszélése – Robert Altman (1925–2006) Rövidre vágvájából ismerős, a film egymásba fogazódó kis narratíváinak egyike. Ray Lawrence-nek volt bátorsága újra filmet csinálni az elbeszélésből – részben persze afféle tanítványi tisztelgésként is a mester előtt: már 2001-es Lantana című filmjéből, ebből a kiváló munkából is kiviláglott, hogy az ausztrál rendező sokat tanult Altmantól. S nem csupán technikailag (az életszerű esetlegességek részletező taglalásában és az irányított rögtönzés színészvezetési módszerében), hanem világlátás terén is: a rutinlétről, amely a külső és a belső káoszt, a mindennapi létezés dermesztő borzalmait elfojtja, s a létezést értelmes renddé hazudva vigasztalja magát, a rendező szemlátomást Altman útmutatásait követve szerezte be a maga – sajátosan és markánsan ausztrál – tapasztalatait.

A film egyébként bátran és hatásosan átírja Carvert is, Altmant is. Újraírja ausztrál kisvárosi történetté: Jindabyne-beli férjek-feleségek-gyerekek látszólag békés és normális, valójában mindenféle szörnyűséget, bevallatlan félelmeket és elgyászolatlan veszteségeket rejtő életének mikropszichológiai tanulmányává. S továbbírja: hőseit a tájba helyezi, ember és természet viszonyáról példálózik, s politika-pszichológiailag is kiegészíti az eredeti történetet, ugyanis az áldozatot nála – akinek gyilkosa, bár mindenki, a nézőt is beleértve, ismeri őt, sohasem lepleződik le – egy bennszülött-őshonos „fekete” lány, így Jindabyne fojtott feszültségeinek hevéhez a faji konfliktus is hozzáadja a maga kalóriáit.

Visszafogott, elhallgatásokkal-csendekkel dolgozó, pontos és fegyelmezett film a Jindabyne. Nyugalmas külsejének a mélyén szörnyű robbanás érik – de végül, kicsit talán váratlanul, a gyász és a megbocsátás valamiféle feloldást hoz a városka lakóinak, fehérnek-feketének egyaránt, bár nyilván nem egyformán. Jeles munka, a Lantana méltó folytatása, sorban kapja a díjakat, mint a korábbi film: rendezőjének neve immár stabilan a „kötelező” listán szerepel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/01 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8860