KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/október
KRÓNIKA
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : 8. Titanic Nemzetközi Filmjelenlét Fesztivál
MAGYAR MŰHELY
• Balassa Péter: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Magyar Titanic Beszélgetés a hetvenes évekről
• Jeles András: Filmcsók
• Heller Ágnes: A trák asszony nevetése A Jancsó-szalon filozófusai
MÉDIA
• Schubert Gusztáv: A képzet hatalma Médiabomba
• Hahner Péter: Amikor a farok csóválja...
• Hirsch Tibor: A képernyõ istene Truman Show

• Nádori Péter: Célpontok 1968: az elfelejtett Amerika
• N. N.: Mi lett velük?
• Epres Viktor: Amerika-amnézia
• Csejdy András: Felsőfokú honismeret A nagy Lebowski
• Beregi Tamás: Púderporparádé Maszkabál a mozivásznon
• Varró Attila: A tőr és a maszk Zorro álarca
• Kövesdy Gábor: A multiplex még nagyobb Mozi-forradalom
• Zachar Balázs: Mozgópiac
• Molnár Dániel: A hangerõ velünk van Multihang
• Bojár Iván András: Az ezüstnitrát illata Mozihalál
FESZTIVÁL
• Bori Erzsébet: Reformkonyha A Balkán mozija
• Kövesdy Gábor: Kelet-nyugati átjáró Karlovy Vary
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Vászoncigányok Romani Kris – Cigánytörvény
• Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít Két angol lány
• Takács Ferenc: Az érzéstelenített látvány Ryan közlegény megmentése
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A rokon
• Bori Erzsébet: Welcome to Sarajevo
• Nyírő András: Dark City
• Vidovszky György: A suttogó
• Hungler Tímea: Grease
• Tamás Amaryllis: Bűntársak
• Hirsch Tibor: Chipkatonák
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: A bab is hús A nagymama és a kinofón

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Arizonai ördögfióka

Kovács Patrik

Raising Arizona – amerikai, 1987. Rendezte: Ethan Coen és Joel Coen. Szereplők: Nicolas Cage, Holly Hunter, John Goodman. Forgalmazó: Bontonfilm. 94 perc.

 

Míg rendezői bemutatkozásuk, a Véresen egyszerű a film noir újraértelmezését célozta, addig a Coen-fivérek második mozija, az Arizonai ördögfióka többrétegű műfajjáték. A meddő házaspár, H.I. (Nicolas Cage) és Ed (Holly Hunter) végső elkeseredésében elrabolja a dúsgazdag bútorkereskedő ikergyermekeinek egyikét, ám az értékes zsákmányra két szökött fegyenc és egy marcona fejvadász is pályázik – a bűntematika a gengszterfilmet, az amerikai Délnyugat ikonikus helyszínei a westernt, a szélsőségesen elrajzolt akciójelenetek pedig a burleszket idézik. Mindezen hatás- és stíluselemek külön-külön ragyogóan működnek, csakhogy mégsem nőnek szervesen egybe, ráadásul a hangnemkeveredés is szétzilálja kissé a filmet. H.I. mélabús narrátorhangja olykor éles kontrasztban áll a cselekmény szilaj akasztófahumorával, s idegennek hatnak az olyan drámai csúcsmozzanatok is, mint a búcsúlevél jelenete vagy a bonyodalmakat váratlan happy enddel feloldó, szívszaggató epilógus.

Az Arizonai ördögfióka kissé pontatlanul szerkesztett, szeszélyes ifjúkori zsenge, viszont lenyűgözően sokrétegű – sőt, számos motívumában már a későbbi Coen-remekműveket előlegezi. Filmtörténeti referenciái páratlanul gazdagok: az abszurd humor Woody Allen (Fogd a pénzt és fuss!), a miliőrajz és a cselekményépítés Malick (Sivár vidék) és Spielberg (Sugarlandi hajtóvadászat) hatásáról árulkodik, a fejvadász Smalls (Randall ’Tex’ Cobb) egyszerre parodisztikus és lázálomszerű figuráját pedig a Max Max ihlette. A rendezőpáros merészségét dicséri, hogy hőseiket látványosan elemelik a valóság talajától: mozgáskultúrájuk szinte már rajzfilmszerű, s a cselekményvilág is ehhez igazodik (a golyó szinte senkin sem fog, s az erőszak ábrázolása is merőben stilizált). Ékesen bizonyítja mindezt az a – nem véletlenül a film közepére időzített – szekvencia, melyben H.I. meghiúsult rablási kísérletét követően fejvesztve menekül üldözői elől, s közben különféle burleszkszerű helyzetekbe lavírozza magát. A jellegzetes délnyugati vidék – akárcsak William Faulkner vagy Mark Twain regényeiben – egyúttal lelki táj is. A végtelen arizonai sivatag nemcsak Ed meddőségének sokatmondó szimbóluma, de a végkifejlet, H.I. és Smalls westernbe illő párbajjelenete a földi Pokol jelképévé is emeli.

Ugyan az Arizonai ördögfióka nem ér fel a Véresen egyszerű expresszionista stílbravúrjával, delíriumos álomjelenetei, ihletett éjszakai felvételei ma is hatásosak, nemkülönben a nagylátószögű objektív használata. Mindemellett a Coen-testvérek második direktori munkája az amerikai álom torz tükre is – számos korabeli amerikai mozival ellentétben lesújtó körképet ad a Janus-arcú Reagan-korszakról, a hagyományos családmodellről és a fegyverlobbiról. A maga idejében szép anyagi sikert ért el, s a kritika is elismerően szólt róla. Nem emelte a főáramba a rendezőpárost, ám egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy kiszabaduljanak a független szcéna karanténjából.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/07 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14165