KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/szeptember
KRÓNIKA
• Báron György: Hamlet Trabanttal Gábor Miklós

• Gelencsér Gábor: Atya, Fiú, Bergman A szeretet konfliktusai
• Kúnos László: A mester lehunyja szemét: lát A Bergman-család
• Győrffy Iván: Kísértetek és bolondok Dúl-fúl, és elnémul
• Karátson Gábor: Az agyaghadsereg bevonul Pekingbe Kundun
• Sári László: A vigasztalás mandalái A mesés Tibet
• N. N.: Tibet filmen
• Fáy Miklós: Csöndet! Csöndet! Philip Glass Kundunja
MÉDIA
• Szíjártó Imre: Tetszik, de nem tudják Mozgókép- és médiatankönyvek Magyarországon
• Gelencsér Gábor: Szemtan Bódy Gábor Filmiskolája
• Muhi Klára: Együtt nézzük a Schwarzeneggereket Tanárok a mozgókép és a média iskolai oktatásáról
• Varga Balázs: Iskolapélda Tanköteles magyar filmek

• Beregi Tamás: Tájkép Apokalipszis után Armageddon és más katasztrófák
• Varró Attila: Godzilla Godzsira ellen Halhatatlan szörnyfilmek
• Bikácsy Gergely: Szonatinák a vallon erdőben André Delvaux
• Fáber András: A zongorakísérő Beszélgetés André Delvaux-val
• Csejdy András: Huncut realisták Mai angol film
• Kovács István: Menekülés a Szabadság moziba Lengyelek cenzor nélkül
KRITIKA
• Forgách András: Húsz lapát föld A cseresznye íze
• Hirsch Tibor: Folytassa, Hollywood A varázsige: I Love You
KÖNYV
• Kövesdy Gábor: Pascal kamerával Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Éjfél a Jó és a Rossz kertjében
• Halász Tamás: Jöttünk, láttunk, visszamennénk II. (Időalagút)
• Harmat György: Majd elválik
• Hungler Tímea: Julie DeMarco
• Tamás Amaryllis: A vér szava
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Kaukázusi Rakétakör

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hamlet, vagy amit akartok

Hegyi Gyula

Hamlet, vagy amit akartok. A magyar címnek kevés köze van az angol eredetihez (In The Bleak Midwinter). Ezúttal mégis megsejtet valamit a lényegből. A mai népek bizony nem nagyon akarják Hamletet, egészen mást akarnak helyette: szappanoperát, sci-fit vagy véres thrillert. Nem mintha a Hamlet nem lenne elég véres és elég ,,thrilling”, azaz borzongató. Csakhát a tévésített ízlés szerint kicsit sokat beszélnek benne, ráadásul nehézkesen, s a főhős is kurtán-furcsán meghal a történet végén.

Kenneth Branagh filmjében az angol színházak és színészügynökségek peremén vergődő féltehetségek verődnek össze azért, hogy karácsony hetében a Hope (Remény) nevű falu elhagyott templomában mégiscsak eljátsszák a Hamletet. Elsősorban a maguk gyönyörűségére, hiszen nem áll mögöttük semmilyen szponzor, s igazi közönségben sem reménykedhetnek. A trupp sátrat ver a templomban, elcihelődik az ódon falak között s a színészvilágban elmaradhatatlan intrikák, hisztik és sértődések közepette elkezdi próbálni a Hamletet. Félresiklott igazi tehetség, kiöregedett ripacs, a királynő szerepére pályázó homoszexuális komikus, masszív dilettáns együtt gyürkőznek neki a dán királyfi tragédiájának. A darabot jó alaposan meghúzzák – persze nem annyira, hogy a helyi közönség érdeklődésében komolyan reménykedhessenek.

A történet az angol színházi világ szellemes paródiájának indul, s jóideig önfeledten szórakozhatunk a reménytelen művészi álmaikat kergető figurák kínosan mulatságos kalandjain. Idővel – és szinte észrevehetetlenül finom hangulatváltással – a történet mégis mélyebb és drámaibb tartalmat kap. Minden erőltetett hangsúly és túlbeszélés nélkül megértjük, hogy a színészek nem saját tehetségtelenségük, hanem a külvilág igénytelenségének foglyai. Üres a templom, mert az egykori hívek gyermekei már nem igénylik az Istenre való emlékezést, üres a színház is, ha Hamletet játszik: Shakespeare legfeljebb iskolai tananyag, de már nem része az élő mindennapi kultúrának. S a Shakespeare-szövegeken nevelkedett brit színészek egzisztenciális vergődésre vannak ítélve – hacsak bemutatkozó videókazettájuk alapján le nem szerződtetik őket valamilyen hollywoodi produkcióba. A kép sötét s talán nem is minden részletében igaz. Mégis hűen kifejezi az európai kultúra szorongását. Százféle cenzúrát, üldöztetést, elnyomást és könyvmáglyát túlélt már, most azonban a feleslegesség érzésével kell szembesülnie, s ez igazán bénító és megalázó érzés.

Kenneth Branagh a szó legnemesebb értelmében maga is kiváló ripacs és ripacsmester, azért igyekszik a lehető legfogyaszthatóbb módon megjeleníteni az európai kultúra véghangulatát. Derűs és érzelmes pillanatok, családi, szerelmi és egzisztenciális poénok, váratlan fordulatok oldják a feszültséget: de magán a keserű látleleten mégsem óhajt enyhíteni. Hamletre a mai világban nagyon kevéssé van szükség. Aki számára mégis fontos Shakespeare, az legfeljebb annyit tehet, hogy valami keveset megpróbál belőle a lehető legvonzóbb mai csomagolásban mégis átmenteni a kulturális szupermarket értéktelen kacatoktól roskadozó polcaira. Ilyen értelemben talán még szerencsésebb lenne a következő cím: Amit akartok, de mégis egy csepp Hamlet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=38