KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/szeptember
KRÓNIKA
• Báron György: Hamlet Trabanttal Gábor Miklós

• Gelencsér Gábor: Atya, Fiú, Bergman A szeretet konfliktusai
• Kúnos László: A mester lehunyja szemét: lát A Bergman-család
• Győrffy Iván: Kísértetek és bolondok Dúl-fúl, és elnémul
• Karátson Gábor: Az agyaghadsereg bevonul Pekingbe Kundun
• Sári László: A vigasztalás mandalái A mesés Tibet
• N. N.: Tibet filmen
• Fáy Miklós: Csöndet! Csöndet! Philip Glass Kundunja
MÉDIA
• Szíjártó Imre: Tetszik, de nem tudják Mozgókép- és médiatankönyvek Magyarországon
• Gelencsér Gábor: Szemtan Bódy Gábor Filmiskolája
• Muhi Klára: Együtt nézzük a Schwarzeneggereket Tanárok a mozgókép és a média iskolai oktatásáról
• Varga Balázs: Iskolapélda Tanköteles magyar filmek

• Beregi Tamás: Tájkép Apokalipszis után Armageddon és más katasztrófák
• Varró Attila: Godzilla Godzsira ellen Halhatatlan szörnyfilmek
• Bikácsy Gergely: Szonatinák a vallon erdőben André Delvaux
• Fáber András: A zongorakísérő Beszélgetés André Delvaux-val
• Csejdy András: Huncut realisták Mai angol film
• Kovács István: Menekülés a Szabadság moziba Lengyelek cenzor nélkül
KRITIKA
• Forgách András: Húsz lapát föld A cseresznye íze
• Hirsch Tibor: Folytassa, Hollywood A varázsige: I Love You
KÖNYV
• Kövesdy Gábor: Pascal kamerával Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Éjfél a Jó és a Rossz kertjében
• Halász Tamás: Jöttünk, láttunk, visszamennénk II. (Időalagút)
• Harmat György: Majd elválik
• Hungler Tímea: Julie DeMarco
• Tamás Amaryllis: A vér szava
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Kaukázusi Rakétakör

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Inkey Alice: No de Alizka!

A vér nem válik vízzé

Kelecsényi László

Mi az, hogy standfotó? Egy kiveszőfélben lévő szakma emlékezete.

 

Tetszettek már álldogálni mozi kirakatok előtt, ahová a bemutató jelenetei vannak kirajzszögezve? Régen lehetett. A jelenet- és színészfotókat a világhálóról tölti le a legifjabbak nemzedéke – ha egyáltalán érdekli őket egy-egy állókép, mikor másodpercek alatt hosszú filmrészletek nézhetők végig egy-két kattintás után. Annál inkább itt volt az ideje annak, hogy egy ilyesféle kötet napvilágot lásson, amely emléket állít egy kihaló hivatásnak. Nem az első ebben a műfajban. B. Müller Magda Parnasszus című 2008-ban megjelent impozáns albuma után most Inkey Alice lép színre: egy közel harmadfélszáz oldalas, műnyomópapíron előállított kötetben osztja meg velünk filmgyári munkálkodása dokumentumait és emlékeit.

Állófényképész – az adattárakban így magyarítják a standfotós kifejezést. Ez a foglalkozási megjelölés áll Inkey Alice apja, Inkey Tibor neve mellett is. Csacskaság, hiszen a haditudósítókat leszámítva általában állva kattintanak a fényképészek. Ennek a szakmának legfőbb titka és átka éppen ez a kattintgatás. Amíg a stábok direkt hanggal, azaz egyidejű hangfelvétellel dolgoztak, és amíg stábfotósokat alkalmaztak, állandó veszélyforrásnak számított, hogy az exponálás zaja belehallatszik a felvételbe. Ma nincs efféle forgatási veszedelem, nemcsak azért, mert a digitális gépek nem adnak zajt, hanem mert ez a szakma van kihalófélben. Standfotó alig-alig készül. A gyártás elspórolja ennek költségét. Ha kép kell, megcsinálja a segédoperatőr, szigorúan csak a hasznos felvétel után. Vagy egyszerűen kikockáznak pár érdekesebb pillanatot a digitális másolatból. A standfotó, mint művészet – mert igenis az – halott.

Annál is fontosabb, hogy emlékünk legyen róla.

Inkey Alice édesapja nyomdokaiba lépve több mint három évtizedig exponált fotókat és exponálta magát, azaz minden forgatási másodpercben figyelt a termékeny pillanatra, amikor egy jelenet lényegét meg lehet ragadni és felmutatni – nem kizárólag reklám célokból. Amikor alkotni lehet, amiért talán nem is a rendező meg az operatőr hálás igazán, hanem a színész, mert a jó standfotó az ő jó pillanatát örökíti meg.

Ez a lehetőség halt ki mára, úgyszólván teljesen. Az 1945 utáni filmtermés állófotóit már a Széchényi Könyvtárban őrzik, csak éppen a kilencvenes évektől egyre vékonyabbak lettek az albumok, egyre kevesebb kép dokumentálja az alkotófolyamatot. Szegényebbek lettünk.

Inkey Alice-nak viszont van miből válogatnia. A Mici néni két életétől a Szökésig nagyjából három és fél évtizeden át ötvenhárom játékfilm és majdnem ugyanannyi tévé-film standfotósaként volt alkalma bebalzsamozni a másodperceket, örökéletűvé varázsolni a pillanatot, amelyben valami nagyon fontos történik a kamera előtt.

Könyvét lapozgatva arra kell rájönnünk, hogy ez a törékeny hölgy igazából portréfotós. Ebben is apja örökébe lépett. Inkey Tibor Karády-képei legendássá váltak. Most ezen az úton járnak leánya portréi. Nagy Anna, Venczel Vera, Makk Károly, Illés György, Sunyovszky Szilvia, Domján Edit fekete-fehér fotói, valamint a kötet végén sorakozó, már-már festményszerű színes felvételek Nagy-Kálózy Eszterről, Tordai Teriről, Dajka Margitról, Halász Juditról (lehetetlen mindegyiküket felsorolni) igazi fotóművészt állítanak elénk.

Lapozgathatjuk az albumot, ha tudni szeretnénk, milyen volt, hogyan zajlott a hazai filmélet a ma már legendás évtizedekben. Aki nem teszi, szegényebb lesz egy izgalmas élménnyel.

 

Inkey Alice: No de Alizka! Kép-mesék a magyar film történetéből.

Noran Libro, 2013


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11621