KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/augusztus
KRÓNIKA
• Grunwalsky Ferenc: Az ember, akinek a fotója megőrzi a filmeket
• MTFA kuratóriuma: A Magyar Történelmi Film Alapítvány pályázati eredményei
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Három szputnyikok Elhallgatott fiatalok

• Forgách András: Stanley, a látnok Fény, zene
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Janisch Attila: A szellem színjátéka 2001. Űrodisszeia
• Csejdy András: Inába a bátorságot Burgess–Kubrick: Gépnarancs
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Végre: filmünnep! Cannes
• N. N.: Az 51. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai

• Csantavéri Júlia: Dühösen és szerelmesen Itália '68
• Gelencsér Gábor: Fekete és vörös A pacifista
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Pénz, egyenes adásban Gazdagok a tévében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Mátyás király falvédõje Országalma
• Báron György: A harmadik nemzedék A szélhámos
• Győrffy Iván: Vadember kamerával Alain Fleischer filmjeiről
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Turisták
• Vidovszky György: Két apának mennyi a fele?
• Mátyás Péter: A kód neve: Merkúr
• Gyurkovics Tamás: Lény 2.
• Bori Erzsébet: Vízözön
• Harmat György: Hat nap, hét éjszaka
• Hungler Tímea: Paulie
• Tamás Amaryllis: Nyomás alatt
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Körzetszám: 007

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rendőrök háborúja

Deli Bálint Attila

 

Erőszak – szexualitás – politika – íme a „szentháromság”, a kasszafilm képlete, melyet Robin Davis nemcsak jól ismer, de filmjében megfelelően adagol is. Minthogy a képlet általános – számunkra levezetésének módja érdekes. Davis társadalomkritikai indíttatása vitathatatlan, ámde jószerint köntörfalazás. Filmjének – melyet rokoni szálak fűznek az olasz politikai krimihez és az amerikai gengszter-filmhez – ugyanaz az erénye, ami éppen legsebezhetőbb pontja is. Mintha a rendőrség belső ellentétének kritikai ábrázolásával – merthogy ez a testület a status quo biztosításának erőszak-szervezete – magát a fundamentumot célozná meg. Davis azonban megelégszik az „erőszakszervezet” álkritikájaval, s a mélyrelátó pillantástól eltiltja a kamerát.

A Rendőrök háborújának „frontja” – a francia bűnüldözés „amerikanizálódása” és az igazságügy olasz kaptafára húzott korrupt bürokratizmusa mellett – belső tűzvonal. Ha ugyanis egy bűnöző – mint filmünkben Sarlat – az agyonunt pénz helyett szigorúan bizalmas dokumentumokat rabol, és békés polgárok helyett rendőrt gyilkol, megreped a rendőrség érdekazonosságának burka: kirobban a belháború. A politikai csoport (Ballestrat felügyelő) és az „antigang” (Flush felügyelő) ádáz küzdelmet küzdve egymással lohol Sarlat nyomában. Eltemetődik a közös érdek: a bűnöző elfogásánál fontosabb, hogy ki fogja el. Tévedés lenne azonban e viszály mozgatójaként csupán a két felügyelő ellenségeskedését látnunk: rivalizálásuk a hatalmi harc „magasan” tornyosuló érdekellentéteinek függvénye.

Persze, e „háború” az értékek csatája is. Különös, hogy a rendező kizárólag fiatal és farmeres bűnözőkkel népesíti be a francia alvilágot, sőt -– egy utalás erejéig – ez utóbbi létezésének okait a baloldali egyetemista ifjúsághoz vezeti vissza. Élesen állítják elénk a szerzők a francia rendőr hagyományosan eszményített prototípusát Flush alakjában, s meggyőződésünk ürügyén alkalmat találnak egy rendőr-love-story bevezetésére is (hogy érzelmes papa-epizódjáról ne is beszéljünk). Ballestrat pedig – az elvont törvény tehetségtelen szervezetembere szigorúan öncélú kegyetlenségében a megújuló fasizmus „arcvonásaira” figyelmeztet bennünket.

Davis filmje – modellfilm; küszködik is a modellezésből fakadó nehézségekkel. Alakjai egyoldalú értékek hordozói, epizódjai – a mélység kritikai élességét pótlandó – látványtablók, újralelt gang-motívumok füzérei csupán, melyek aligha pótolhatják az erőszak és bűn katalogizálásában a mai francia társadalom igazi képét. Igaz, a film ettől még szórakoztató lehet. Csak – mint Flush önfeláldozása – csalóka, hamis, reménytelen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/10 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7308