KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/augusztus
KRÓNIKA
• Grunwalsky Ferenc: Az ember, akinek a fotója megőrzi a filmeket
• MTFA kuratóriuma: A Magyar Történelmi Film Alapítvány pályázati eredményei
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Három szputnyikok Elhallgatott fiatalok

• Forgách András: Stanley, a látnok Fény, zene
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Janisch Attila: A szellem színjátéka 2001. Űrodisszeia
• Csejdy András: Inába a bátorságot Burgess–Kubrick: Gépnarancs
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Végre: filmünnep! Cannes
• N. N.: Az 51. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai

• Csantavéri Júlia: Dühösen és szerelmesen Itália '68
• Gelencsér Gábor: Fekete és vörös A pacifista
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Pénz, egyenes adásban Gazdagok a tévében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Mátyás király falvédõje Országalma
• Báron György: A harmadik nemzedék A szélhámos
• Győrffy Iván: Vadember kamerával Alain Fleischer filmjeiről
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Turisták
• Vidovszky György: Két apának mennyi a fele?
• Mátyás Péter: A kód neve: Merkúr
• Gyurkovics Tamás: Lény 2.
• Bori Erzsébet: Vízözön
• Harmat György: Hat nap, hét éjszaka
• Hungler Tímea: Paulie
• Tamás Amaryllis: Nyomás alatt
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Körzetszám: 007

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Szabó Árpád

Ragályi Elemér

Kifakulnak a negatívok az archívumokban, s az operatőrök színes álmai harminc év után egyenfakóvá válnak. Kifakulnak emlékeink és csak jelentéktelennek tűnő pillanatok morzsáit őrzik. Most, amikor a „nagy operatőrök” korát éljük, szálljunk magunkba egy percre és emlékezzünk a „Kis nagy emberre”. Az első pillanat, ami eszembe jut az, hogy: „Szervusz, Árpi bácsi!”, 1958-ban lehetett. Kezdő világosító voltam és először mentem Vele híradóriportra. Udvarias „jóreggelttel” köszöntettem – mire ő azt mondta: „ne szamárkodj! mondd azt, hogy szervusz!” És én meghatódva elrebegtem, hogy: szervusz Árpi bácsi! Este rohantam haza és kirobbanó lelkesedéssel meséltem anyámnak: képzeljétek, van egy operatőr, aki rettentő fürge, kicsi és tegezhetem. Attól fogva sokszor dolgoztam Vele, mint világosító, később mint segédoperatőr. A gép mellett mindig figyeltem az operatőrt is. Mindenki másként néz a kamerába, állapítottam meg. Van, aki vicsorog, mintha kínszenvedés lenne számára a munka, a másiknak idegesen vibrál a szeme. Az ő arcát mindig valami nagy-nagy elégedettség öntötte el, mintha kamerája előtt nem is az ötvenes-hatvanas évek eseményei, hanem az éden szivárványos boldogsága úszott volna el. Isteni dolog filmet forgatni – ez volt az arcára írva, s őt nézve kerített hatalmába először a vágy, hogy előttem is feltáruljon a paradicsom kapuja, és részese lehessek én is ennek a mámornak. A mozimámornak. Ha Szabó Árpád: akkor jókedv, kollegialitás, demokrácia, segítőkészség, hozzáértés.

Egyszer Százhalombattára mentünk forgatni, ott van a legmagasabb gyárkémény Magyarországon. Természetesen a legtetejéről akartunk egy totált készíteni. A felszerelést egyenlően elosztva magunkra akasztottuk, és a külső vaslépcsőn araszoltunk fölfelé. Ő elől, én utána. Legalább egy óráig tartott az út a csúcsra. Közben szép lassan belepett bennünket a korom, és olyanok voltunk, mint Belzebub és a kisöccse. Ahogy teltek a percek, úgy nőtt közöttünk a távolság. Mikor már jó magasan jártunk, fújtatva kértem, hogy ne siessen olyan nagyon, mert sosem fogom utolérni. Visszakiáltott, hogy odafönn úgyis találkozunk. Hát én próbálok nem sietni, meg-megállok, néha kifújom magam; dehát nem kétséges: előbb-utóbb odafent találkozunk.

Addig is sok szeretettel emlékezik Rá egykori munkatársa,

Ragályi Elemér

segédoperatőr


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1992/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=448