KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/augusztus
KRÓNIKA
• Grunwalsky Ferenc: Az ember, akinek a fotója megőrzi a filmeket
• MTFA kuratóriuma: A Magyar Történelmi Film Alapítvány pályázati eredményei
MAGYAR MŰHELY
• Grunwalsky Ferenc: Három szputnyikok Elhallgatott fiatalok

• Forgách András: Stanley, a látnok Fény, zene
• N. N.: Stanley Kubrick filmjei
• Janisch Attila: A szellem színjátéka 2001. Űrodisszeia
• Csejdy András: Inába a bátorságot Burgess–Kubrick: Gépnarancs
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Végre: filmünnep! Cannes
• N. N.: Az 51. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai

• Csantavéri Júlia: Dühösen és szerelmesen Itália '68
• Gelencsér Gábor: Fekete és vörös A pacifista
TELEVÍZÓ
• Bóna László: Pénz, egyenes adásban Gazdagok a tévében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Mátyás király falvédõje Országalma
• Báron György: A harmadik nemzedék A szélhámos
• Győrffy Iván: Vadember kamerával Alain Fleischer filmjeiről
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Turisták
• Vidovszky György: Két apának mennyi a fele?
• Mátyás Péter: A kód neve: Merkúr
• Gyurkovics Tamás: Lény 2.
• Bori Erzsébet: Vízözön
• Harmat György: Hat nap, hét éjszaka
• Hungler Tímea: Paulie
• Tamás Amaryllis: Nyomás alatt
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Körzetszám: 007

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Prológus Dobai Péter forgatókönyvéhez

Elveszett filmek

Schubert Gusztáv


Minden nemzet filmtörténete alatt ott húzódik egy széles telér, az el nem készült, le nem forgatott filmek története, melyről a közönség szinte semmit sem tud, pedig sorsuk nem kevésbé izgalmas, mint az elkészült filmeké.

Az MMA Kiadó leletmentő könyvsorozata, a Láthatatlan filmtörténet, nem csak a mindenkori cenzúra bűneinek feltárása miatt fontos, hanem mert rávilágít arra, hogy filmtörténetünk csakis a tervbe vett, de soha be nem teljesült filmekkel együtt lesz teljes. Nem pusztán azért, mert kordokumentum az el nem készült film is, hanem mert ez az árnyékvilág, ez az alternatív filmtörténet cáfolja azt a velejéig dogmatikus ideát, miszerint a történelemben mindig mindennek épp úgy kell történnie, ahogy történt.

A Magyar kereszt, Dobai Péter 1999-ben írott forgatókönyve tökéletes példa a láthatatlan magyar filmtörténetből, egyrészt, mert sohasem lett belőle film. Pedig az írót igen jól értő filmes, András Ferenc rendezte volna, aki 1988-ban a Vadont, Dobainak a szabadságharc leverése utáni önkényuralmi korszakot megidéző nagyregényét filmre vitte.

Másrészt, mert a Magyar kereszt drámai súlypontját egy hajdani (1972-es) forgatás közben elkaszált film története adja. A filmbeli „elveszett (sőt a hatalom által ellopott) film”, az Együtthatók Dobai Péter második filmrendezése lett volna, a szilenciumra ítél Archaikus torzó (1971) után. „Filmemet félkész állapotában betiltották.” A BBS-ben készülő, dokumentumfilmet, a filmes szociográfiát, a heppeninget, a fikciót ötvöző film sorsát megpecsételte éles társadalomkritikája. A május 1-jei felvonulás valahogy nem úgy alakul vásznon, ahogy a kultúrpolitika látni szeretné, a részeg (!) felvonulók elhullajtják a szocializmust éltető transzparenseket, a Gellérthegy oldalában fiataloknak rendezett koncerten pedig egy provokatívan körülhordozott vörös zászlót koboznak el Dobaiéktól a civilnek álcázott titkosrendőrök.

A Magyar kereszt egy elveszett, betiltott nemzedék, a „nagy generáció” sorsát is felidézi. Tényleg „nagy” volt ez a generáció? A kérdés jogos, de kinek címezzük? A művészeknek, a kultúrpolitikának? Nyilván az utóbbinak. Minden nemzedékben ott a lehetőség, hogy maradandót alkosson. Ha hagyják. A „nagy generáció” tagjai a „levegőtlen présből” előbb vagy utóbb nyugatra szöktek, elhallgattak, halálra itták magukat, az öngyilkosságba menekültek, vagy épp behódoltak. A cenzúra – lélekontás.

Lehet-e ott folytatni, ahol akkor abbahagyatták velük a játékot, a filmezést, a szerelmet? – kérdi 1999-ben a Magyar kereszt. Hiszen a puha diktatúrának vége. A keserű választ Dobai egy szerelmi varázslatba rejtve adja meg: a vidéki remeteségbe visszahúzódott filmbeli rendezőt (Barth) harminc év múltán felkeresi zord magányában hajdani szerelmének lánya (Judith balesetben elhunyt anyjának tökéletes hasonmása), és beleszeret. Dobai „finom szövésű depressziójá”-val megfér a nosztalgia, de nem illik bele a heppiend: ami eltörött, soha többé nem ragasztható meg.

                                                                                        Schubert Gusztáv


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 26-26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14205