KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Frank Sinatra 1915–1998

• Schubert Gusztáv: Saint-Just Godard Utcakő és kamera
• Ludassy Mária: Harminc év után Párizsi tavasz
• Tillmann József A.: Dizájn és forradalom Németország '68-ban
• Hirsch Tibor: Kisgenerációk cifra nyomorúsága Jégvihar
MEDIAWAVE
• Kövesdy Gábor: A magyar ugaron Mediawave
• Csejdy András: Tartós hullám Mediawave
• Csejdy András: Kimodva, kimondatlan Beszélgetés Parti Nagy Lajossal

• Takács Ferenc: A Gonosz keresztútja: vámpír-western Vámpírok
• Pápai Zsolt: Mindenszentek éjszakája John Carpenter rémálmai
• N. N.: John Carpenter
• Varró Attila: X-ekták Idegenek az éjszakában
• Ágfalvi Attila: Don Luis esete Vérnősző Barommal és Éneklő Farkasszukával Buñuel és Kékszakáll
• N. N.: Lynch a Filmvilágban
• Horváth Antal Balázs: Johnnie Farragut történetei David Lynch: Hotelszoba
TELEVÍZÓ
• Gombár Csaba: Képszavazás Választási levelek
• Lengyel László: Képszavazás Választási levelek
FESZTIVÁL
• Báron György: A látás tökéletlensége San Francisco
FILMZENE
• Fáy Miklós: M, mint ember Greenaway és Mozart
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Levélpiszok Ponyvalevél
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Vérfagyasztó
• Halász Tamás: Életre-halálra
• Harmat György: Palmetto
• Hungler Tímea: Vad vágyak
• Petrányi Viktória: Szegény embert az amish húzza
• Vidovszky György: Balkáni törvények
• Tamás Amaryllis: A család szégyenei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rambo 4.

Varró Attila

Rambo – amerikai, 2008. Rendezte: Sylvester Stallone. Írta: Art Monterastelli és Sylvester Stallone. Kép: Glen MacPherson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Sylvester Stallone (John Rambo), Julie Benz (Sarah), Graham McTavish (Lewis), Jake La Botz (Reese), Paul Schulze (Michael Burnett). Gyártó: The Weinstein Company / Lionsgate. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 93 perc.

 

Ha létezik az akciófilm szűkszavú világában hamisítatlan, jóformán vallomásos szerzői alkotó, az kétségtelenül Sylvester Stallone, aki kérészéletű alkalmi alakításai (Kobrától Dredd bíróig) mellett két sikerszériában is elvitte vérverejtékes műfaját a lehető legközelebb Ingmar Bergmanig. Rocky Balboa és John Rambo a 80-as évek legnyilvánvalóbban önreflektív akcióhősei, kemény előadóművészek mindketten, akik az önként vállalt magányból pár évente előlépnek a rivaldafénybe, hogy újabb magánszámmal bizonyítsák tehetségüket, állóképességüket és nem utolsó sorban szikár életfilozófiájukat. Érthető tehát, ha közös megformálójuk majdnem két évtizednyi alkotói válság és kudarcsorozat után felelevenítésükkel búcsúzik el a pályájától: a Rocky-Rambo páros friss visszatérése a vásznakra épp úgy hattyúdalt jelez, mint Johan és Marianne találkozása 30 évvel a Jelenetek egy házasságból után.

Stallone idei Sarabandja nem csupán késői folytatásnak tekinthető, de gyakorlatilag remake-je a Rambo-széria legnépszerűbb darabját jelentő második résznek: a délkelet-ázsiai helyszín (Vietnam helyett ezúttal a polgárháborús Burma párás őserdői) és a rabszabadítási feladat (hadifoglyok helyett katonai táborba zárt amerikai misszionáriusokkal) kísértetiesen egyező, ismét felbukkan egy csírájában elfojtott szerelmi szál, a cselekményvonal újra az Apokalipszis most folyami útját követi a sötétség mélyére, sőt olyan örökzöld motívumok is előkerülnek a fiók aljáról, mint az íjas mészárlás vagy a legendás elszaladás a megabomba elől. Rambo figurája csupán izomzatában lett természetellenes, 60 esztendős korára is megőrizte izolációs „Fuck the world” hippi-hitvallását (szimbolikus beköszönő jelenetében tányéraknák helyett mérges kígyókat gyűjt, nyelőcsövek helyett pisztrángokat nyilaz), Vietnamban tett ígérete szerint napról napra él és – kontrasztba állítva a mellé rendelt nemzetközi zsoldoskommandóval – pontosan tisztában van arctalanságával és feláldozhatóságával. Ez utóbbi jelenti a film manapság ritka erényét is, ami nem próbál sem nagyképű összegzés (Feltámad a Halál), sem aktualizált újraértelmezés (Die Hard 4) lenni, egyszerűen és rendíthetetlenül azt teszi, amihez évtizedek óta ért, nyíltan felvállalva, hogy annak sem értéke, sem jelentősége saját szűkös határain kívül. Az áldozatok száma nőtt, a CGI-testek jobban robbannak, de a puritán szigorú John Rambo minden más tekintetben megőrizte egymondatos ars poeticáját: „Live for nothing, die for something”, azaz a tömegfilm nyelvére lefordítva, két akció között akcióhős és akciósztár egyaránt jelentéktelen, értelmetlen kacat.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9364