KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Frank Sinatra 1915–1998

• Schubert Gusztáv: Saint-Just Godard Utcakő és kamera
• Ludassy Mária: Harminc év után Párizsi tavasz
• Tillmann József A.: Dizájn és forradalom Németország '68-ban
• Hirsch Tibor: Kisgenerációk cifra nyomorúsága Jégvihar
MEDIAWAVE
• Kövesdy Gábor: A magyar ugaron Mediawave
• Csejdy András: Tartós hullám Mediawave
• Csejdy András: Kimodva, kimondatlan Beszélgetés Parti Nagy Lajossal

• Takács Ferenc: A Gonosz keresztútja: vámpír-western Vámpírok
• Pápai Zsolt: Mindenszentek éjszakája John Carpenter rémálmai
• N. N.: John Carpenter
• Varró Attila: X-ekták Idegenek az éjszakában
• Ágfalvi Attila: Don Luis esete Vérnősző Barommal és Éneklő Farkasszukával Buñuel és Kékszakáll
• N. N.: Lynch a Filmvilágban
• Horváth Antal Balázs: Johnnie Farragut történetei David Lynch: Hotelszoba
TELEVÍZÓ
• Gombár Csaba: Képszavazás Választási levelek
• Lengyel László: Képszavazás Választási levelek
FESZTIVÁL
• Báron György: A látás tökéletlensége San Francisco
FILMZENE
• Fáy Miklós: M, mint ember Greenaway és Mozart
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Levélpiszok Ponyvalevél
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Vérfagyasztó
• Halász Tamás: Életre-halálra
• Harmat György: Palmetto
• Hungler Tímea: Vad vágyak
• Petrányi Viktória: Szegény embert az amish húzza
• Vidovszky György: Balkáni törvények
• Tamás Amaryllis: A család szégyenei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Füles

Varró Attila

Scoop – amerikai, 2006. Rendezte és írta: Woody Allen. Kép: Remi Adefarasin. Szereplők: Scarlett Johansson (Sondra Pransky), Hugh Jackman (Peter Lyman), Woody Allen (Sid Waterman), Ian McShane (Strombel). Gyártó: Ingenious Media / Perdido / Focus Features. Forgalmazó: Forum Hungary. Feliratos. 96 perc.

 

Woody Allen folyamatban lévő londoni bűntrilógiáját a Match Point meglepően fagyos és keserűmandula-szagú Patricia Highsmith-utánérzését követően egy könnyed misztikus vígjátékkal folytatja: a Füles egyfajta régi vágású édeshármas a screwball komédiák, a hitchcocki gázláng-thrillerek és az idén hetven esztendős mester bájos május-december románcfilmjei (Manhattan, Hannah és nővérei) között. Az állítólag egyenesen az előző opus főszereplőnőjére írt történetben lelkes diákújságíró hősnő angliai vakációja során összefut valami frissen elhunyt helyi sztárzsurnaliszta szellemével egy bűvészdobozban, aki felfedi előtte a rejtélyes tarot-kártyás gyilkos személyét, és önálló nyomozásra buzdítja. A bűnfelderítés soványka meséje kezdettől belefullad az Allentől szinte kötelezően elvárt párbeszédsziporkák epizódözönébe, amit egy idő után már a finom kis háromszögtörténet sem képes összefogni (a hősnő ugyanis egyfelől beleszeret az elsőszámú gyanúsított délceg arisztokratájába, másfelől alig titkolt vágytárgy lesz a nyomozótársul szegődő kivénhedt bűvész számára, aki hamis apa-szerepében egyre elszántabban próbálja bebizonyítani riválisa bűnösségét). A Fülesben némiképp szívszorító módon fordulnak ki a keretként használt hagyományos zsánerformulák: szemben a screwball-stratégiával Allen régi jó poénjait következetesen kirekeszti a szerelmi kapcsolatból (megtartva őket Scarlett Johanssonnal folytatott saját dialógusai számára), a „gyilkos-e a férfi, akit szeretek?” hagyományos thriller-kérdését pedig már szinte a nyitójelenettel megválaszolja, hatástalanítva a későbbi vörös heringeket. Ha a film helyenként működik is, megidézve a „korai, vicces” elődök szarkasztikus szellemét („Eredetileg zsidó vagyok, de aztán áttértem, és önimádó lettem”), összességében olyan, mint a rendező által megformált kisstílű mágus színpadi fellépései: a trükkök ezerszer látottak, kilóg mögülük a méretes lóláb, sőt néha mintha még maga a maestro is meglepődne, hogy sikerülnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8811