KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Frank Sinatra 1915–1998

• Schubert Gusztáv: Saint-Just Godard Utcakő és kamera
• Ludassy Mária: Harminc év után Párizsi tavasz
• Tillmann József A.: Dizájn és forradalom Németország '68-ban
• Hirsch Tibor: Kisgenerációk cifra nyomorúsága Jégvihar
MEDIAWAVE
• Kövesdy Gábor: A magyar ugaron Mediawave
• Csejdy András: Tartós hullám Mediawave
• Csejdy András: Kimodva, kimondatlan Beszélgetés Parti Nagy Lajossal

• Takács Ferenc: A Gonosz keresztútja: vámpír-western Vámpírok
• Pápai Zsolt: Mindenszentek éjszakája John Carpenter rémálmai
• N. N.: John Carpenter
• Varró Attila: X-ekták Idegenek az éjszakában
• Ágfalvi Attila: Don Luis esete Vérnősző Barommal és Éneklő Farkasszukával Buñuel és Kékszakáll
• N. N.: Lynch a Filmvilágban
• Horváth Antal Balázs: Johnnie Farragut történetei David Lynch: Hotelszoba
TELEVÍZÓ
• Gombár Csaba: Képszavazás Választási levelek
• Lengyel László: Képszavazás Választási levelek
FESZTIVÁL
• Báron György: A látás tökéletlensége San Francisco
FILMZENE
• Fáy Miklós: M, mint ember Greenaway és Mozart
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Levélpiszok Ponyvalevél
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Vérfagyasztó
• Halász Tamás: Életre-halálra
• Harmat György: Palmetto
• Hungler Tímea: Vad vágyak
• Petrányi Viktória: Szegény embert az amish húzza
• Vidovszky György: Balkáni törvények
• Tamás Amaryllis: A család szégyenei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Lány a vonaton

Varró Attila

The Girl on the Train – amerikai, 2016. Rendezte: Tate Taylor. Írta: Paul Hawkins regényéből Erin Cressida Wilson. Kép: Charlotte Bruus Christensen. Zene: Szereplők: Emily Blunt (Rachel), Justin Theroux (Tom), Haley Bennett (Megan), Rebecca Ferguson (Anna), Luke Evans (Scott). Gyártó: Amblin Entertainment / DreamWorks / Reliance Entertainment. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 112 perc.

 

Amióta a Holtidiglan-regény (és a Fincher-adaptáció) sikere nyilvánvalóvá tette a megbízhatatlan elbeszélőkre építő, sötét házastársi bűntörténetek (női) piacképességét, egyértelműen eldőlt, hogy a 2010-és évek bűnzsánereiben immár nem a merész heistok vagy beteg sorozatgyilkosok vonzzák a legnagyobb érdeklődést, hanem a párkapcsolati börtönökben senyvedő barátnők/nejek film noirokat idéző terrormeséi. Paula Hawkins tavalyi bestsellere főként abban különbözik a népes gárdától (köztük az Amnéziával, az Éjszakai ragadozók alapját jelentő Tony és Susan-nal vagy az idén megjelent Cáfolattal), hogy ezt a női bezártságot több tengely mentén hatványozza: elhagyott, lecsúszott, állástalan plusz alkoholista hősnője mellé két hazug, egyenlőtlen házasságban élő asszony torzképét állítja, ráadásul mindhárom izolált, önáltató nőalakhoz saját pszichés problémát társít az anyaság tekintetében (meddőségtől halott csecsemőn át a gyerekfétisig).

Ilyen kivételesen sötét történetnél a hollywoodi adaptáció készítőinek érdemes lett volna eltűnődniük, vajon a siker mennyiben köszönhető éppen a thriller-modell könyörtelen dekonstrukciójának: a napi ingázása során vonatablakból kiszúrt álomfeleség rejtélyes eltűnése ügyében kutakodó hősnő szokatlanul taszító karaktere mellett egyetlen szerethető figura sem tűnik fel (ezúttal még a kötelezően rendes női nyomozót is lapáttal ütnénk), maga a nyomozás egyfelől kudarcok sorozata (a fordulatot hozó véletlenig), másfelől a három szubjektív nézőponttól elvész intellektuális izgalma, a végkifejlet pedig brutális megoldásával és kellemetlen nyitottságával nem hozza el a szokásos feloldást. Tate Taylor filmverziója a látszólagos történethűség ellenére épp ezeket a pontokat módosítja a kockázatkerülés és politikai korrektség jegyében: narcisztikus anyaságtól, férjterrortól, csecsemőhaláltól ódzkodó, álomgyár-szabatos férfitekintete egyfajta kiherélt thrillert csinál az alapregény szubverzív női noirjából, éjfekete portréit szürke, terméketlen unalommal festve át.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/11 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12968