KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/június
KRÓNIKA
• Mispál Attila: Függetlenek fesztiválja

• Schubert Gusztáv: Képtelenek Szegénymozi
• Mihancsik Zsófia: A retusált botrány Beszélgetés a szegénységről
• N. N.: Munkanélküliek, szegények, hajléktalanok Nyomordokumentumok
• Tamás Amaryllis: Egészen más világ Beszélgetés Elbert Mártával
• Hirsch Tibor: A szegények pokla Sátántangó és multimédia
• Pintér Judit: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Szabó István: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Pintér Judit: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Fazekas Eszter: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Forgách András: A butaság bűvölete Boogie Nights
• Beregi Tamás: Virtuális Gyönyörök Kertje Kompjúterszex
• Molnár Dániel: Minden szörfös „azt” akarja Pornográfia az Interneten
• Bikácsy Gergely: Radosch felügyelő lábfürdője Bécsi vér
• Bori Erzsébet: A szomszéd szerencséje A harmadik ember
• Kövesdy Gábor: A filmpusztulás képei Beszélgetés Dominique Painival
• Muhi Klára: Lumière, Méliès, még háromszáz évig Beszélgetés Michel Contourral
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A turul árnyéka Sándor Tibor: Őrségváltás után
• Kömlődi Ferenc: Net-diskurzusok Buldózer
FILMZENE
• Fáy Miklós: Az akusztikus félelem Herrmann és Hitchcock
KRITIKA
• Csejdy András: Szívzűr Az élet sója
• Ardai Zoltán: Dögrovó Hárman hozzák a halált
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Latin vér
• Bori Erzsébet: Őrült város
• Halász Tamás: Veszettek
• Turcsányi Sándor: Sikoly
• Kis Anna: Gyilkos donor
• Turcsányi Sándor: Egyéjszakás kaland
• Hungler Tímea: Tűzvihar
• Mátyás Péter: Gyilkosok gyilkosa
• Hideg János: Blues Brothers 2000
• Tamás Amaryllis: Törökfürdő
• Békés Pál: Az ember, aki túl keveset tudott

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kedvencek temetője

Szemadám György

 

Mary Lambert nőies rafinériával összehordott, ízig-vérig hollywoodi ízlést tükröző rémfilmjét azt hiszem csakis előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel elkövetett, nyereségvágytól indíttatott tettként lehet számon tartani. Az aljas filmek típusához tartozik, amelyek számomra arról ismerszenek meg, hogy a nézőt nem gondolkozó és érző emberként próbálják megragadni, hanem olyan reflex-szerű reakciókra épülő, zsigerekre ható hatásmechanizmussal, amely leginkább talán a gyomorszájra mért ütések, vagy a gondosan elhelyezett övön aluli rúgások sorozatára emlékeztet. A néző jól kiszámítható, és ezért manipulálható reakcióit – végső soron kiszolgáltatottságát – elsősorban talán az emberi szubjektum, illetve a társadalom által tabuként kezelt területek határainak sorozatos, gátlástalan megsértése garantálja. Ilyen tabuk övezik a reánk szoruló gyermekekkel kapcsolatos érzelmeinket, a szülő-gyermek kapcsolatot, a halálhoz, illetve a halottakhoz való viszonyunkat, de még az emberi test épségét is, s nyilván ezért kell szerepelnie ebben a filmben szörnyűségesen múmiává torzult haldoklóknak, kifröccsent agyú kísértetnek, kiásott gyermek-hullának, s – a film nagyobb dicsőségére – szülő- és gyermekgyilkosságnak is. Persze az ilyen „csakazértis” tabusértések – akárcsak a gyermeki falfirkák tabusértő obszcenitása – mindig klisészerűen egysíkúak, (mint például a gyilkos szörnyeteggé váló angyali kisgyermek motívuma az Ördögűző című film óta) ám erősségük és mennyiségük még mindig fokozható. És ez a film aztán nem vádolható azzal, hogy ne túlozná el a visszataszító effektusokat! A film története így a következő mondatban foglalható össze: az állattemető mögé álcázott halott mikmak-indiánok egyrészt száguldó kamionok által okozott balesetekkel torolják meg az illetéktelenül közéjük temetett kutyák, macskák és emberi hullák felháborító rendbontását, másrészt meg gyilkos szörnyetegekként támasztják fel azokat. Míg az újjászületett macska csupán zseblámpaszerű szemei révén különbözik élő önmagától, addig az angyalarcú kisgyerek meg a tisztes amerikai családanya esetében már nem érik be ennyivel. így aztán nemcsak a sörkedvelő idős szomszéd marad lángoló házában átharapott torokkal a porondon, de – részint egy halálos injekció, részint egy jó erős kötél, részint egy konyhakés jóvoltából – a többi szereplő is szörnyű halállal lakol, hiába jelenik meg néha egy kiloccsant agyú, ám jóindulatú, rövidnadrágos kísértet, hogy arra intse a szereplőket, hagyják már végre abba ezt az egész marhaságot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/10 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4729