KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/június
KRÓNIKA
• Mispál Attila: Függetlenek fesztiválja

• Schubert Gusztáv: Képtelenek Szegénymozi
• Mihancsik Zsófia: A retusált botrány Beszélgetés a szegénységről
• N. N.: Munkanélküliek, szegények, hajléktalanok Nyomordokumentumok
• Tamás Amaryllis: Egészen más világ Beszélgetés Elbert Mártával
• Hirsch Tibor: A szegények pokla Sátántangó és multimédia
• Pintér Judit: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Szabó István: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Pintér Judit: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Fazekas Eszter: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Forgách András: A butaság bűvölete Boogie Nights
• Beregi Tamás: Virtuális Gyönyörök Kertje Kompjúterszex
• Molnár Dániel: Minden szörfös „azt” akarja Pornográfia az Interneten
• Bikácsy Gergely: Radosch felügyelő lábfürdője Bécsi vér
• Bori Erzsébet: A szomszéd szerencséje A harmadik ember
• Kövesdy Gábor: A filmpusztulás képei Beszélgetés Dominique Painival
• Muhi Klára: Lumière, Méliès, még háromszáz évig Beszélgetés Michel Contourral
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A turul árnyéka Sándor Tibor: Őrségváltás után
• Kömlődi Ferenc: Net-diskurzusok Buldózer
FILMZENE
• Fáy Miklós: Az akusztikus félelem Herrmann és Hitchcock
KRITIKA
• Csejdy András: Szívzűr Az élet sója
• Ardai Zoltán: Dögrovó Hárman hozzák a halált
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Latin vér
• Bori Erzsébet: Őrült város
• Halász Tamás: Veszettek
• Turcsányi Sándor: Sikoly
• Kis Anna: Gyilkos donor
• Turcsányi Sándor: Egyéjszakás kaland
• Hungler Tímea: Tűzvihar
• Mátyás Péter: Gyilkosok gyilkosa
• Hideg János: Blues Brothers 2000
• Tamás Amaryllis: Törökfürdő
• Békés Pál: Az ember, aki túl keveset tudott

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Paradicsom... ...és a Pokol

Bikácsy Gergely

 

Provence regionális írója csupán? Tájába és falujába zárt populista? Vagy mégis: jelentős francia író? Marcel Pagnol regényeit és drámáit ma is olvassák: értéküket vitassa az irodalomtörténet. Érzelmes, ravaszkás, népi anekdotaműveit már életében is sikerrel filmesítették meg. Ah! A pék felesége! emlékezhet nosztalgikusán az idős néző, ha eszébe jut, mert siker volt az, nagy siker, még Magyarországon is...

Általános meghökkenésre 1986/87 legnagyobb francia kasszasikerét megint csak az ő regényéből készült két érzelmes és délfrancián napos meg délfrancián izzó szenvedélyű falusi-tanyasi film aratta. Rendezőjük az a Claude Berri, aki eddig a párizsi flaszter meg a párizsi külváros moziénekese volt, s aki eddig egyszer készített falun játszódó filmet, saját gyerekkori emlékét (zsidó származású lévén szülei egy falusi gazdánál rejtették el). A két filmet nemcsak az esős arcú és napfényre vágyó párizsi mozinézők, de a komoly (vagy sznob) párizsi kritika is lelkendezve dicsérte: e sorok írója kuriózumnál, egzotikumnál, intelligens és szabatos illusztrációnál nemigen lát benne többet.

Innen, Pestről is enyhén zavar, hogy „echt” párizsi színészek, Yves Montand-nal élükön az eredeti változatban „hamisítatlan” marseille-i dialektusban pörgetik a szót. Betyárosan Rózsa-Sándoros tévé-emlékeimmel nem tudtam megküzdeni, ott mondták ilyen ízesen és fül-bosszantóan, hogy: „ömbörök!” Ha ez a film koridézően igaz dokumentum volna (akarna lenni), ismeretlen amatőrökkel, helybeliekkel, nem-fikciós hangulatokkal, valószínűleg elragadna, hatalmába kerítene. Volt erre példa: Pagnol pénzelte és Pagnol tájain forgatta Renoir a Tona, eredeti színekkel, ízekkel, igazságokkal, persze kerülve a híres színészeket.

Itt Depardieu húzza a csacsit, az öszvért, ás és kapál, izzad és nyög, érzelmesen sóhajt a provence-i holdfényben. Nyomorékot, törékeny testű púpost kell játszania. Láthatólag a Cyrano jár az eszében, s bármilyen tehetséges színész, ez a púpos kicsit meghaladja az erejét. Yves Montand, a falusi gonosz öregember szerepében oldottabban majdnem-mókázik, alig van hamis hangja, s lehet, hogy gyerekkora óta fülében a helyi tájszólás (bár itt ő beszél a legpárizsiasabban). A nap vadul süt, a növényzet mediterránul zöld vagy kiszáradt, a forrás, a történet előírásai szerint hol éltetőén folyik, hol nagy drámákat kirobbantva elakad. Óriási vörös szekfűtenyészét virágzik: mindez jó a szemnek, s az operatőr is szépen dolgozik. Jók még az állatok: makacs öszvérek és bőgő szamarak. Nyúl- és madárcsapdák. A második filmben, mikor a gonosz Yves Montand és idióta unokaöccse már halálba hajszolták a púpost, ez utóbbi virágzóan szőke és erdei vadóc kamaszlánya tölti be a képmezőt: mivel szép és néha meztelen, szeretnénk legott délvidéki francia paraszttá válni, hogy szót értsünk vele. A vadóc zúgó viharban átkozza atyja gyilkosait, (lenge ruhája vizes testére tapad), majd bosszút áll érte. A bosszú olyan, mintha egy görög sorstragédiából vették volna. És mit tesz Isten, meg a világirodalom, onnan is vették. Kiderül, hogy a halálba hajszolt púpos épp a gyilkos Yves Montand titkos gyermeke volt. A vén gazfickó, a falu rettegett „Papet”-ja (nincs tájszótáram, hogy megértsem nevének mélyebb értelmét) maga is belahal ebbe. Pagnol őszinte és nyíltszívű volt, mint a délfranciák: hogy mindez görög sorstragédia, azt regényének (és a filmnek) több szereplője, a paptól az idiótáig, többször hangsúlyozza.

A Párizs-uralta és városi francia filmművészet állandóan ki akar bújni a bőréből. Ez egyébként sikerülhet is: ha zsenigyanús, minden addigit félretolni kész, s újat teremteni tudó rendező hajtja végre e mutatványt. Például a már emlegetett Jean Renoir, 1935-ben, a Pagnol-ihlette Tonival. De mesenaív illusztrációkra is szükség van esőáztatta felnőtteknek a nagy, szürke városokban. Nézzük meg nyugodtan e napos kifestőkönyvet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4074