KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/június
KRÓNIKA
• Mispál Attila: Függetlenek fesztiválja

• Schubert Gusztáv: Képtelenek Szegénymozi
• Mihancsik Zsófia: A retusált botrány Beszélgetés a szegénységről
• N. N.: Munkanélküliek, szegények, hajléktalanok Nyomordokumentumok
• Tamás Amaryllis: Egészen más világ Beszélgetés Elbert Mártával
• Hirsch Tibor: A szegények pokla Sátántangó és multimédia
• Pintér Judit: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Szabó István: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Pintér Judit: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Fazekas Eszter: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Forgách András: A butaság bűvölete Boogie Nights
• Beregi Tamás: Virtuális Gyönyörök Kertje Kompjúterszex
• Molnár Dániel: Minden szörfös „azt” akarja Pornográfia az Interneten
• Bikácsy Gergely: Radosch felügyelő lábfürdője Bécsi vér
• Bori Erzsébet: A szomszéd szerencséje A harmadik ember
• Kövesdy Gábor: A filmpusztulás képei Beszélgetés Dominique Painival
• Muhi Klára: Lumière, Méliès, még háromszáz évig Beszélgetés Michel Contourral
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A turul árnyéka Sándor Tibor: Őrségváltás után
• Kömlődi Ferenc: Net-diskurzusok Buldózer
FILMZENE
• Fáy Miklós: Az akusztikus félelem Herrmann és Hitchcock
KRITIKA
• Csejdy András: Szívzűr Az élet sója
• Ardai Zoltán: Dögrovó Hárman hozzák a halált
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Latin vér
• Bori Erzsébet: Őrült város
• Halász Tamás: Veszettek
• Turcsányi Sándor: Sikoly
• Kis Anna: Gyilkos donor
• Turcsányi Sándor: Egyéjszakás kaland
• Hungler Tímea: Tűzvihar
• Mátyás Péter: Gyilkosok gyilkosa
• Hideg János: Blues Brothers 2000
• Tamás Amaryllis: Törökfürdő
• Békés Pál: Az ember, aki túl keveset tudott

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Truman

Teszár Dávid

Truman – argentín-spanyol, 2015. Rendezte: Cesc Gay. Írta: Tomás Aragay. Kép: Andreu Rebés. Zene: Nico Cota. Szereplők: Ricardo Darín (Julian), Javier Cámara (Tomás), Dolores Fonzi (Paula). Gyártó: Trumanfilm. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 108 perc.

 

Cesc Gay a szerelem katalán krónikása, szóljon az bár vakációzó kamaszfiúkról (Őrültségek nyara), nagyvárosi harmincasokról (A városban) vagy házas emberek plátói románcáról (Fikció). Gay idei alkotása importálja Javier Cámarát és Ricardo Darínt a legutóbbi nagyjátékfilmjéből (Péntek Barcelonában) és csak látszólag vált témát: ezúttal egy olyan madridi színész utolsó napjait veszi szemügyre, aki a szenzualizmus jegyében töltötte el a rá kiszabott időt mind az élet, mind pedig a színház színpadán.

A Darín által elsőrangúan megformált, magányosan élő művész, Julián alakján keresztül kísérhetjük figyelemmel azt, miképpen megy az ars moriendi a létszomj roppant bilincsében élő romantikus hősszerelmeseknek. Egy Kanadába költözött, rég nem látott gyermekkori barát, Tomás (Cámara érzékeny alakításában) látogatja meg a halálos betegségben szenvedő, elvált férfit: a film cselekményét kettőjük kapcsolata strukturálja, amint hétköznapi életképeket kapunk az elbúcsúzás stációiról (például a színész Amszerdamban élő fiának meglátogatása, a címszereplő kutya elhelyezése, temetkezési ügyintézés). A Truman komoly érdeme, hogy a halmozottan melodrámabarát téma ellenére (rosszindulatú, áttétes rákbetegség hatása egy búsuló kutyával a háttérben) Gay egyaránt tartózkodik a szentimentalizmustól és az erőlködő bölcselkedéstől. Visszafogott, finomra hangolt mozija nem a grandiózus felismerésekről és bombasztikus vallomásokról, inkább a megbékélésről és az elengedésről szól egy bensőséges barátság történetébe ágyazva. Az elmúlt harmincöt évre visszatekintve úgy tűnik, hogy Ricardo Darín nemcsak a kortárs argentin, hanem az egész spanyolajkú filmművészet legkiválóbb élő színészegyénisége – már csak miatta is figyelemre érdemes a Truman emberközeli, intim jellemrajza.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12570