KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/június
KRÓNIKA
• Mispál Attila: Függetlenek fesztiválja

• Schubert Gusztáv: Képtelenek Szegénymozi
• Mihancsik Zsófia: A retusált botrány Beszélgetés a szegénységről
• N. N.: Munkanélküliek, szegények, hajléktalanok Nyomordokumentumok
• Tamás Amaryllis: Egészen más világ Beszélgetés Elbert Mártával
• Hirsch Tibor: A szegények pokla Sátántangó és multimédia
• Pintér Judit: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Szabó István: A példa képei Pályatársak Szõts Istvánról
• Pintér Judit: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Fazekas Eszter: Vér nem mossa le a vért! Szõts és a történelem
• Forgách András: A butaság bűvölete Boogie Nights
• Beregi Tamás: Virtuális Gyönyörök Kertje Kompjúterszex
• Molnár Dániel: Minden szörfös „azt” akarja Pornográfia az Interneten
• Bikácsy Gergely: Radosch felügyelő lábfürdője Bécsi vér
• Bori Erzsébet: A szomszéd szerencséje A harmadik ember
• Kövesdy Gábor: A filmpusztulás képei Beszélgetés Dominique Painival
• Muhi Klára: Lumière, Méliès, még háromszáz évig Beszélgetés Michel Contourral
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A turul árnyéka Sándor Tibor: Őrségváltás után
• Kömlődi Ferenc: Net-diskurzusok Buldózer
FILMZENE
• Fáy Miklós: Az akusztikus félelem Herrmann és Hitchcock
KRITIKA
• Csejdy András: Szívzűr Az élet sója
• Ardai Zoltán: Dögrovó Hárman hozzák a halált
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Latin vér
• Bori Erzsébet: Őrült város
• Halász Tamás: Veszettek
• Turcsányi Sándor: Sikoly
• Kis Anna: Gyilkos donor
• Turcsányi Sándor: Egyéjszakás kaland
• Hungler Tímea: Tűzvihar
• Mátyás Péter: Gyilkosok gyilkosa
• Hideg János: Blues Brothers 2000
• Tamás Amaryllis: Törökfürdő
• Békés Pál: Az ember, aki túl keveset tudott

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rango

Varró Attila

Rango – amerikai, 2011. Rendezte: Gore Verbinski. Írta: John Lango. Zene: Hans Zimmer. Gyártó: Blind Wink / GK Films / Nickelodeon Movies. Forgalmazó: UIP- Duna Film. Szinkronizált. 90 perc.

 

A posztmodern komédiák számára mindig is kiváló főhősnek bizonyult az alakoskodó színész figurája, aki a sors szeszélye folytán a valóságban is kénytelen életre kelteni szerepét (GalaxyQuest, Veszélyes éj, Dave), arra azonban eddig még nem volt példa, hogy a hősfigurát ráadásul egy kaméleon alakítsa, aki szó szerint rendre más bőrbe bújik. Az antropomorf állatkákra építő rajzfilmvígjátékok azonban erre is lehetőséget teremtettek, megajándékozva lelkes közönségüket a Rangóval, amiben a Három amigó és a Zelig randevúzik egymással Leoneföld poros kisvárosában.

Az ezredfordulós műfajátiratokhoz vonzódó Gore Verbinski nem először idomít digitális kisállatokat szélesvászonra, míg azonban az Egértanyában beérte a kötelező műfaji intertextekkel Godzillától az Apokalipszis mostig, a friss mű mindezekhez már egy teljes műfaj digitál-paródiáját használja keretként. Miként címe is mutatja, a Rango (Django+Ringo) a ’60-as évek olasz westernfilmjeiből szemezget össze magának kalandtörténetet (a helyi kiskirálytól elnyomott városkába érkező rejtélyes idegen felszabadítja a közösséget a kapitalista elnyomás alól), megfejelve a Kínai negyedből átemelt vízbitorlási konfliktussal és a kortárs élvezethez szükséges friss idézetekkel (többek közt A Karib-tenger kalózaival). Verbinski filmje azonban bizarr spirituális mellékszálával (lásd az armadillo figuráját) és szürreális víziójeleneteivel inkább tekinthető az El Topo, mintsem a Dollár-trilógia paródiájának, hiába bukkan fel – egyfajta modernista ellenpontként – maga a Névtelen Ember is egy álomszekvencia erejéig. Ezzel és a kifejezetten nyomasztóra formált menazsériával a Rango kilép saját műfaja fő célközönségének hatóköréből és nyíltan a felnőttnézők kegyeit keresi, új kalandokra csábítva őket a Shrek-tanyáról indult ösvényen – a Tarantino- vagy Burton-féle műfajérzékenység és humorérzék híján azonban csak üres zsánerpetárdákat puffogtat sorra az út szélén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10569