KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/május
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : A 212-es mozdony Pályázatunk
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Mihancsik Zsófia: A kígyó mérge Filmerőszak
• Zachar Balázs: Tévéfüggők
• Zachar Balázs: Aljas világ–szindróma
• Hirsch Tibor: Pokol, madárcsicsergéssel A kompjuter ördöge

• Tillmann József A.: Földönkívüliekben utazók Kozmikus kapcsolat
• Bóna László: Nap a sötétkamrában A szférák filmjei
• Barotányi Zoltán: Űristenek alkonya Mennyből a filmek
• Trosin Alekszandr: Furcsa idő Levél Oroszországból
ELLENFÉNY
• Bikácsy Gergely: Pasztellfilm – szamár farkával festve Mi, húszévesek
TELEVÍZÓ
• R. Hahn Veronika: A nyerő Négyes Brit filmpénz
• Róka Zsuzsa: Mit sírnak ezek? Francia filmpénz
• Tuza Andrea: Ajándék a csizmában Olasz tévé, olasz film
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Szabadság, szerelem Pannon töredék
• Forgách András: Kemény költészet Tűzvirágok
• Csejdy András: Belül minden fekete Az utolsó belövés
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Ördögsziget
• Bori Erzsébet: Mediterraneo
• Ardai Zoltán: A tiltott nő
• Békés Pál: Fele/más
• Takács Ferenc: Emma
• Báron György: Dobermann
• Békés Pál: A vadon foglyai
• Beregi Tamás: Tősgyökér
• Bori Erzsébet: Hercule és Sherlock
• Tamás Amaryllis: A sámán ereje

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy szoknya, egy nadrág

Molnár Gál Péter

 

„A mi színpadi stílusunknak nyilvánvaló gyengéje, hogy a színielőadásainkat csupán értelmileg felfogható dolgokra kívántuk korlátozni.” Ezek a zeneszerző Claude Debussy szavai A népi színházról című cikkében. Bízvást ide idézhetőek, hiszen a most felújított filmvígjáték a színháznak köszönheti működését, mégpedig nem is csupán a 40-es évek színházának, hanem a kétezer-ötszáz éves vígjáték-történelemnek. Hisztriók fogják láthatatlanul Latabár Kálmán kezét ebben a badar-filmben. Évezredek színpadi bohócai, őrületbe nyújtózó népmulattatói, a valóságfölöttit a valóságossal és a valóságalattival természetes gesztussal összekötő komikusok segítik rendszere őrületében.

Egy negyvenesztendős filmvígjátékot újítottak föl a mozik, mégpedig egy olyan mozibohózatot, amelyik nem elrejtett mozitékák rejtekén bujdosott, gyakorta műsorra tűzték filmklubok, vetítették nyilvánosan alkalomszerűen és esetlegesen. Negyven év egy filmburleszk esetében már halhatatlanságnak nevezhető. A humor és a komikum a legsebesebben hervadó jelenségek. A mai vicc holnapra érthetetlen, és a vígjátékok többsége már megtekintésük első negyedórája közben avul el. Ez az esztétikailag lesajnált burleszk pedig ma is eleven mulatság, nézője nehezen vonhatja ki magát hatása alól.

„A mi színpadi stílusunknak nyilvánvaló gyengéje, hogy színielőadásainkat csupán értelmileg felfogható dolgokra kívántuk korlátozni.” Így Debussy, figyelmeztetve rá, hogy a logika, a tiszta értelem nem minden a művészetben. A vígjáték bármennyire is áttekinthetővé tesz társadalmi jelenségeket, nem enged a hideg értelemnek. Sem nézőként, sem előállítóként. Ez vad műfaj. Az őrült képzelet műfaja. A korlátokat nem ismerő megmámorosultságé. Fütyül a realizmusra. És ettől lesz realista. Az álmok fenyegető rémségeit könnyedén alkalmazza napvilágnál. Freud A mindennapi élet pszichopatológiáját ha illusztrálni kellene lélekidomár-hallgatók előtt, jobb szemléltető anyagot nem tudnék hozzá ennél a filmnél, ahol elfojtások szabadulnak ki és perdülnek táncra, ahol rejtett emberi és társadalmi betegségek jelennek meg viccbe fölszívódottan. De szemléltető anyag lehetne ez a film a komikum színházi történelmének oktatásánál – ha volna ilyen egyáltalán –, mivel évezredek színészi tapasztalatai virulensen mutatkoznak meg benne, nem muzeális leletként, hanem napi hatásukban.

Ma nem akad tájainkon rendező, szcenarista, komikus, aki hasonló badar-képeket fölvillantó szeszes elfogulatlansággal, az értelemnek fittyet hányva keresne tiszta nevetést egy cselekményben. Tehát érdemes harmadszor is megismételni: „A mi színpadi stílusunknak nyilvánvaló gyengéje, hogy színielőadásainkat csupán értelmileg felfogható dolgokra kívántuk korlátozni.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6837