KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Videó

Kitekintés a képmagnózás világára

Gyártók, piacok, jogok

Jancsó Gabriella

 

Az 1970-es évek közepe óta időről-időre, s egyre gyakrabban röppen fel a hír valahol a világban arról, hogy terjed és terebélyesedik a „videó-láz”.

A hatvanas évek „papiros-robbanása” majd az „információs forradalom” kategóriáit már ismerő olvasóban érthetően vetődik fel a kérdés: mi is ez a videó-láz?

A videózás a 70-es,évek elején indult el az Egyesült Államokban. Az első videókazettás lejátszók azért születtek meg, mert igény volt egy olyan eszközre, amely – akár a magnetofon, a rádió esetében – alkalmas a televíziókban sugárzott műsorok felvételére, s ezáltal felszabadítja a nézőt attól a kényszertől, hogy időbeosztását a tévé műsorától tegye függővé. Kezdetben a piac bővítését a készülékek gyártói erőltették. A videó-piac gyors fejlődését azonban több tényező is akadályozta:

– a filmgyártók – elsősorban a nagy amerikai cégek – nem adták el filmjeiket audiovizuális forgalmazásra;

– a 70-es évek közepén általános recesszió volt tapasztalható az egész világon;

– a legnagyobb problémát azonban a technikai nehézségek jelentették. A nagy japán és amerikai gyártók külön-külön, egymástól technikailag eltérő módon fejlesztették rendszereiket, és egyetlen kazettatípus sem volt lejátszható másfajta rendszerben.

Mindenekelőtt azért, mert a képet hordozó videószalagok mérete is különböző: 2, 1, 3/4, 1/2, 1/4 colos szalagok jöttek létre. A szalagok mérete – különösen a kezdeti időszakban – meghatározta a kapott képminőséget, és ennek megfelelően természetesen áruk is eltérő.

A 2 és 1 colos szalagokat az úgynevezett professzionális felhasználók – főként a televíziós adók – alkalmazzák, a 3/4-colos szalagokkal dolgoznak az úgynevezett fél-professzionális felhasználók – intézmények, vállalatok –, az 1/2 és 1/4 colos szalagokat a nagyközönség vásárolja. A műszaki fejlesztés eredményeként egyre keskenyebb szalagok is képesek már jó minőségű képet visszaadni, de a professzionális és a családi fogyasztás igényei természetesen ma is jelentősen különböznek.

A gyors technikai fejlődés egyik legújabb eredménye a Japánban a Sony cég által a közelmúltban piacra dobott 8 mm-es, kompakt kazettát használó videókamera és -magnó. Jelentősége abban van, hogy először valósították meg a videó-piac vezető cégeinek azt az elképzelését, hogy a különböző rendszerek egyidejű létezése által okozott problémákat világszerte egységes, 8 mm-es szalagok használatával fogják kiküszöbölni.

Miután a legnagyobb, és ezáltal a legnagyobb üzleti haszonnal kecsegtető piac a fogyasztói piac – úgynevezett „home video market” –, érthető, hogy a készülékek gyártóinak konkurenciaharca itt éleződött ki a legjobban. Kezdetben szinte áttekinthetetlen számban kínálták a különböző típusú készülékeket. Végül is három rendszer bizonyult életképesnek. A piacot a japán JVC által kifejlesztett VHS rendszer uralja, amelyet Amerikában az RCA holding terjesztett el, és amelynek legnagyobb gyártója ma a japán Matsushita. A világ kazettalejátszó állományának mintegy 66–70 százaléka ma VHS rendszerű. A Sony fejlesztette ki a Betamax rendszerű lejátszókat, amelyek piaci részesedése 22 százalék; és a harmadik a holland N. V. Philips által kifejlesztett V 2000-es típus. Ez utóbbi csak Európában található meg és piaci részesedése 6–8 százalék. (Ma már azonban a Philips is gyárt VHS rendszerű készüléket, illetve most már létezik olyan adapter, amellyel különböző rendszerű készülékeken is lejátszható mindenfajta kazetta.)

 

 

A videó elterjedése

 

Európában 1978/79-ben kezdődött, de az igazi áttörés éve 1981, amikor ugrásszerűen nőtt a háztartásokban levő kazettalejátszók száma. Európában 1982-ben 12 millió darabot adtak el. 1983 végén a háztartásokban található kazettalejátszók száma a világon (az 1982. évi 24 millióval szemben) már 40 millió volt és 1984 végére ez a szám elérte az 55 milliót. A világ kazettalejátszó-gyártási kapacitása jelenleg évi 18 millió darab). Előrejelzések szerint a háztartásokban található kazettalejátszók száma 3 év alatt megduplázódik és 5 év alatt megtriplázódik. Legtöbb lejátszó az USA-ban (16 millió) található, majd ezt követi Japán (12,6 millió), Nagy-Rritannia (7,7 millió), NSZK (5,5 millió), Franciaország (2,1 millió), Kanada (1,8 millió), Ausztrália (1,7 millió), Spanyolország (950 ezer). Más képet kapunk, ha azt vizsgáljuk, hogy a televízióval rendelkező háztartásoknak hány százalékában van kazettalejátszó. Vezető helyet foglal el Japán (43,4%), azt követi Nagy-Britannia (40%), Ausztrália (31,4%), NSZK (25,3%), és az USA (19,2%) csak kilencedik a sorban; Tajvan (25%), Svédország (22,6%), Norvégia (21,7 százalék) és Dánia (21,5%) után.

Még árnyaltabb lesz a potenciális videó-világpiacról alkotott képünk akkor, ha tudjuk, hogy a kazettalejátszók száma 1984-ben a legnagyobb arányban, 111,1%-kal Spanyolországban nőtt, Kanadában ez az arány 89,5%, az USA-ban 74,5%, Ausztráliában 53,1%, Japánban 41,6% és az NSZK-ban 39,7%.

A videokazettás lejátszók rendkívül gyors elterjedése önmagában is ösztönzőleg hatott a videó-piacra, azaz a műsoros kazettaforgalmazás növekedésére. Annak ellenére ugyanis, hogy a lejátszókat még mindig elsődlegesen tévé-műsorok felvételére használják, megfigyelések bizonyítják, hogy a lejátszók számának növekedésével együtt – ha nem is azonos mértékben – nő a műsoros kazetta-forgalmazás is. Például az 1981-es Oscar-díjas Az elveszett frigyláda fosztogatói ( Raiders of the Lost Ark) című filmből az USA-ban 400 ezer darabot adtak el, ami azt jelenti, hogy minden huszadik lejátszótulajdonos vett egy kazettát, Nagy-Britanniában ezzel szemben csak minden századik lejátszótulajdonos vásárolta meg a film kazettáját.

Mielőtt a videó-piac elemzésébe kezdünk, érdemes röviden megnézni, hogy egy film – amely mindmáig a legfontosabb terméke az audio-vizuális világnak – hány csatornán forgalmazható, azaz milyen médiák közvetítésével jut el a fogyasztóhoz.

Tradicionális forgalmazási területek a mozi és a tévé. Új és egyre növekvő jelentőségű forgalmazási területek a videókazetta, a műholdas (satellit) adások, fizető tévé (pay TV) és a kábeltelevízió.

Az egyes forgalmazási területek jelentőségét az onnan származó bevételek nagysága és a bevételek realizálhatóságának gyorsasága szerint ítélhetjük meg. 1977-ben az amerikai filmgyártók bevételeinek 80 százaléka származott mozieladásból, 14 százaléka a tévé-eladásból, 4 százaléka a filmek független tévé-adóknak való eladásából és 2 százaléka a pay TV-ből. 1982-ben a pay TV-ből származó bevételek az összforgalom 17,4 százalékát tették ki, a kazettaforgalmazásból származó bevételi részaránya 8 százalékra nőtt, a moziforgalmazásból származó bevételek részesedése pedig lecsökkent 59 százalékra. Ma már egy film potenciális forgalmazási bevételeinek 10 százaléka származik a videóforgalmazásból.

A home videó-jogok eladásából származó bevételek ezért egyre növekvő fontosságúak a filmek finanszírozásakor már előre számbavett bevételi források között. A játékfilmgyártás jelenlegi színvonalának fenntartása csupán a mozipiac bevételeiből már nem lehetséges. Az inflációval, a játékfilmgyártás növekvő költségeivel ugyanis a mozipiac növekedése még akkor sem tudna lépést tartani, ha egyébként egészségesen nőne, hiszen a mozipiac már kialakult, megállapodott, vagy inkább csökkenő nagyságrendű az egész világon. A videó-piac vagy „kiegészítő piac” (ahogy nevezni szokás) ezért egyre növekvő jelentőségű a játékfilmforgalmazás, reklámozás és gyártás jelenlegi színvonalának fenntartásában.

Az egyes forgalmazási területek rangsorának változása befolyásolja a filmek „élettartamát” is, azaz azt az időt, ameddig egy film valamilyen forgalmazási csatornán értékesíthető. Régen egy filmet először a moziban mutattak be, majd 2–3 év múlva hagyományos vagy országos tévéhálózaton, majd újabb 7 év múlva sugározták az úgynevezett független tévé-állomások. Egy film tehát 12 évig „élt”. Ma már a mozibemutatás után 4–10 hónappal (ez országonként változik, esetleg külön törvény szabja meg az időeltérés nagyságát) megjelenik a film videókazettán, 9–12 hónappal később pay TV-n és esetleg már egy év múlva országos tévéhálózatban.

Hagyományosan a filmipar a különböző forgalmazási jogokat területenként adta el, a nemzeti határok valóságos földrajzi határai voltak a filmforgalmazásnak.

A videózási technika fejlődése, a kábeltelevízió megjelenése, a műholdas adások vételi berendezéseinek elterjedése a földrajzi határokat az utóbbi időben teljesen elmosta. Videókazettán egy film órák alatt átkerülhet a világ bármely más részébe, a kábeltelevízió elterjedésével lehetővé válik rendes tévé-adások vétele egyidejűleg más országokban is, a műholdas adások megindulásával pedig a különböző földrészek sem lesznek egymástól elhatárolhatók. A technikai fejlődés által nyújtott lehetőségek kedvezőek a filmipar számára, azonban veszélyesek a filmek különböző forgalmazási jogainak tulajdonosai számára, mert könnyen lehetővé teszik a „kalózkodást”, azaz a filmek illegális forgalmazását. Félő, hogy a jogbitorlók a filmek potenciális forgalmazási bevételeinek egyre növekvő hányadát fogják megkaparintani. Ez az anyagi veszteség mellett azért is káros, mert a „kalózokat” csak a gyors meggazdagodás reménye ösztönzi, nem érdekli őket a filmipar jövője, nem invesztálnak sem pénzt, sem kreatív tehetséget a filmiparba. A „kalózkodás” visszaszorítása érdekében az utóbbi években a filmipart képviselő nemzetközi szervezetek együttesen próbálnak fellépni és egyre több országban hoznak szigorú törvényeket. Az USA-ban például a szenátus jóváhagyta, hogy illegális videó-forgalmazásért 5 év börtönbüntetés és 500 ezer dollárig terjedő pénzbüntetés szabható ki.

A videó nem az első audiovizuális média, azonban sajátosságai – ahogyan eléri a nézőket és ahogyan kapcsolatba kerül velük – potenciálisan lehetővé teszik, hogy elkülönüljön elődeitől, a mozifilmtől, a tévétől és a kábeltelevíziótól.

 

 

Egy aktív média

 

Bár a vélemények megoszlanak, a jelek azt mutatják, hogy a videópiac nem a mozi- és a tévé-piac kiterjesztése, hanem saját jellegű és törvényű piac. Általánosan jellemzi, hogy – bár vannak lejátszók intézményekben, vállalatoknál, iskolákban, börtönökben, kórházakban, szállodákban, benzinkutaknál, hajókon, klubokban, kocsmákban és áruházakban – a lejátszók 95–98 százaléka magánkézben van és otthoni szórakoztatási célokat szolgál („home-video”). Megfigyelők a videó-piac nagyságát 1984-ben 5–8 milliárd dollárra becsülik, amelynek alapját az otthonokban levő több mint 50 millió kazettalejátszó képezi. A videó-piac ilyen mérvű növekedésével együtt jár természetesen, hogy felgyorsult az igény a kazettán forgalmazható műsorokra.

Míg a 70-es években főként pornófilmeket forgalmaztak kazettákon, a 80-as évek elején – elsősorban a nagy amerikai filmgyártók magatartásának megváltozása miatt (ha nem akartak kimaradni az egyre nagyobb jelentőségűvé váló piacból, illetve nem akarták, hogy filmjeik csak a „kalózkodás” révén kerüljenek forgalomba, kénytelenek voltak a filmjeik videó-jogainak eladásához hozzájárulni) – megváltozott a kazettákon legálisan forgalmazott műsorok jellege. Ma már 80 százalék a játékfilmek, 10 százalék a zenés műsorok, 5–6 százalék a gyermekműsorok és 4–5 százalék az egyéb műsorok részaránya.

A legfőbb forrást a műsoros kazettaforgalmazás számára jelen pillanatban az eredetileg más médiára gyártott, már meglevő műsorok jelentik.

A videó azonban nem passzív média, fejlődése visszahat és ösztönzi a kreatív szektor fejlődését. A játékfilm véges műsorforrás a videó számára, ezért egyre nagyobb jelentőségűek az úgynevezett eredeti videó-műsorok, azok, amelyek eredetileg is már a videóforgalmazás céljára készültek. Las-Vegas-ban, a Video Software Dealers’ Association 1984 októberi ülésén Francis Coppola hívta fel a videókereskedelemben résztvevők figyelmét arra, hogy adjanak nagyobb erkölcsi és pénzügyi támogatást a kreatív tehetségeknek. Szükség lenne arra, hogy hasonlóan az 50-es évek „tévé-aranykorához” olyan légkör teremtődjék, amely elősegítené az önálló videó-műsorok kifejlődését és ezáltal hozzájárulna az egész videó-ipar felvirágzásához. Várhatóan el fog jönni az az idő, amikor a filmkészítők közvetlenül a videó-piac számára készítenek filmeket és a forgalmazók anélkül is tudják forgalmazni a filmeket, hogy azokat előzőleg moziban kellene bemutatni. Jelenleg ugyanis azok a legsikeresebb filmek kazettán is, amelyeket előzőleg moziban bemutattak. Egyre több műsort gyártanak és adnak el azonban az eredeti videóműsorokból is, és a videó-társasjáték jellegű műsorokból. Ilyen például a Karl Home Video Pénzvadászat című programja (a megfejtő 100 ezer dolláros jutalomban részesül) vagy az MGM/UA Home Video Te is tudod csinálni műsora, amely gyerekeket tanít egyszerűbb bűvészmutatványokra; de vannak klasszikus zenét népszerűsítő műsorok és más „szórakoztatva oktató” programok is, amelyek viszonylag olcsók és jól alkalmazkodnak a videónak mint demonstratív eszköznek rugalmas felhasználási lehetőségeihez. Gyakori reklámfogás, hogy a műsorok eladását a megfejtőnek kitűzött pénzjutalmakkal ösztönzik. Felhasználható a videó, elsősorban a videolemez (itt a képi anyag hordozója nem videószalag, hanem képlemez) gazdag információtárként is.

A lemez egy-egy oldala alkalmas egy órányi mozgókép rögzítésére vagy tartalmazhat 54 ezer állóképet, amelyek mindegyike másodpercek alatt kikereshető. Alkalmas a lemez több párhuzamos videónyomvonal felvitelére is, amelyek között a néző működés közben állítja össze a nézendő programot. Ezzel a média és a néző passzivitása megszűnik, kölcsönösen hatnak egymásra, és a kettő kölcsönhatásából születik meg a program. Ennek az interaktív programozásnak nevezett módszernek egyik példája a The Who együttes rock-koncertjén több kamerával készült felvétel. A felvételt tartalmazó lemezen a több párhuzamos nyomvonal egyike csak a gitárost, a másik csak az énekest, a harmadik a nézőket stb. mutatja, és a néző lejátszás közben választhat, hogy mikor melyiket kívánja nézni, így válik egy műsor nézése aktív folyamattá.

 

 

A videokazetta-piac

 

A videó-piacon jelenleg mintegv 4500 különböző műsor van forgalomban.

A fogyasztóa különböző műsorokat vagy megvásárolja a kiskereskedőtől, vagy kikölcsönzi egy, két vagy több napra, esetleg hétvégére. A játékfilmkazetták átlagos kiskereskedelmi ára 45 dollár, a kölcsönzési díj nagysága függ a kölcsönzési idő hosszától (egy napra átlag 3,20 dollár), valamint a kazettán levő műsortól (nagy amerikai slágerfilmekért általában magasabb kölcsöndíjat kérnek – 6 dollár). A videó-piacra kezdetben a kölcsönzési rendszer volt jellemző. Összefüggésben volt ez egyrészt azzal, hogy a kazetták ára kezdetben 60–70 dollár volt, másrészt a nagy amerikai cégek (például Walt Disney) régebben csak azzal a megszorítással adták el filmjeik videóforgalmazási jogát, hogy a műsorokról készített kazettákat csak kölcsönözni lehetett. Az elmúlt évek során a kölcsönzési piac lassan telítődött, hiszen a kiskereskedőknek elegendő volt egy vagy maximum két kazettát tárolnia egy-egy műsorból. 1983-ban már egyre több országban tért hódított a kazetták eladása. Nagy-Britanniában például ma már minden 100 kazettából 55 jut el kölcsönzés és 45 eladás útján a fogyasztóhoz. A kazettaforgalmazás kezd a könyvforgalmazáshoz hasonlítani: annak ellenére, hogy vannak könyvtárak, a fogyasztók mégis vásárolnak könyveket. A kazettaeladásokat segíti a birtoklási vágy előtérbe kerülése is.

Megfigyelhető továbbá, hogy minél régebben van a fogyasztó tulajdonában a kazettalejátszó, annál inkább jellemzővé válik, hogy a tulajdonos a kölcsönzés helyett inkább megvásárolja a nézni kívánt kazettát.

A vásárlási kedv növelése és ezáltal a piac élénkítése érdekében a nagy stúdiók csökkentik a kazettáik ajánlási árát. A CBS/Fox például a Csillagok háborúját 39,95 dollárért árulja, illetve a Birodalom visszavág című filmmel együtt 59,98 dollárért.

A Paramount Home Video a Raiders of the Lost Ark, a Flashdance és a Terms of Endearment című filmeket 39,95 dollárért árusítja.

Az RCA/Columbia és a Disney cég több mint 100 filmjének 40-ről 33 dollárra csökkentette az árát.

A fogyasztó a kiskereskedő közvetítésével jut a kazettához. A videó-piac rohamos növekedésével együtt ugrásszerűen nőtt a forgalmazással foglalkozók száma is, akik a gyors meggazdagodás reménye miatt nyitottak üzletet. A sok tapasztalatlan, a kereskedelemben nem járatos kalandor bekapcsolódása miatt azonban olyan nagy volt a verseny, hogy indokolatlanul alacsony áron kellett tartani a kölcsönzési díjat. A kis nyereségek miatt a kereskedőt egyre kevésbé érdekelte, hogy honnan származik a kazetta. Sok volt a lopott, „kalóz” kazetta. A nagy stúdiók azért sem adták el filmjeiket, mert számukra nem volt áttekinthető a piac. Alacsony művészi értékű filmek (horror- és erőszakfilmek) jelentek meg tömegesen a piacon. A gyilkos kiskereskedői verseny, a dühöngő kalózkodás, a piszkos kis üzletek, a gyenge minőségű programok a közönségre azt a benyomást tették, hogy a videó-ipar a pornó- és erőszakipar és zugkereskedelem számára kínál illegális nyereséget. Bár a videókazettás lejátszók eladásának száma továbbra is növekszik, a növekedés 1984 első hat hónapjában lelassult. Lelassult továbbá a műsoros kazetták forgalmának növekedése is. Az igényesebb emberek nagy része nem megy be a videós szaküzletekbe, mert azok rosszhírűek. A legnagyobb forgalmazók felismerték, hogy a piac sikere a jó kiskereskedői hálózaton múlik. Ennek érdekében meg kell teremteni a videós üzletek image-át. Ezt szolgálja az egyre több országban bevezetésre kerülő cenzúrázási rendszer: a szex- és erőszakfihnek forgalmazását vagy betiltják vagy speciális üzletekre korlátozzák.

A videó-piac szervezetének másik résztvevője a forgalmazó, aki a műsoros kazettákon levő különböző műsorok videóforgalmazási jogait a gyártótól, producertől megvásárolja. A továbbiakban ő foglalkozik a kazetták sokszorosíttatásával, a kazetták borítóinak megtervezésével, a megvásárolt műsorok szinkronizálásával, tehát mindennel, ami ahhoz kell, hogy egy film a kazettán „fogyasztásra kész” állapotban megjelenjék. Videóforgalmazással foglalkoznak maguk a filmgyártók is, a tévé-hálózatok, könyvkiadók, filmforgalmazók, műszaki kazettasokszorosító cégek és természetesen, vállalkozó kedvű kalandorok is. A forgalmazó a kazettákat vagy eladja vagy tartós bérletre (például egy évre) adja a kiskereskedőnek.

A videóforgalmazási jogok eladásáért elérhető ár (jogdíj) nagysága függ a film jellegétől, a rendezőtől, a szereposztástól ugyanúgy, mint a mozijogok eladásánál. Legjobban a cselekmény-orientált, science fiction és horrorfilmek adhatók el. Egy film videóforgalmazási jogainak eladásáért el lehet érni 50 ezer dollártól 1 millió dollárig terjedő nagyságrendű jogdíjat. Legmagasabb árért eddig a Superman III és a Supergirl kelt el (2,5 millió dollár). Legnagyobb nyereséget pedig a First Blood című film eredményezett, amelyet 750 ezer dollárért vásároltak meg és a bevételek elérték a 4 millió dollárt. A filmek legális jogtulajdonosai részére legnagyobb veszélyt a kalózkodás jelenti, amely gyorsan terjed mint a járvány és már behatolt a videón kívül a kábel és satellit-iparba is. A legális videó-jogtulajdonosok részére a kalózkodás évi 700 milliótól 1 milliárd dollárig terjedő bevételkiesést jelent. Ebből 150 millió dollár Nagy-Britanniában „veszett el”; ez az ország a kalózkodás fellegvára.

 

 

A videó-piac néhány országban

 

1979-ben egy ausztrál üzletember azt mondta, hogy a videózás Ausztráliában nem fog elterjedni a szabad életstílus miatt. Ma, a kazettalejátszók elterjedtségi arányát tekintve, harmadik a világon. Angliában úgy vélték, hogy a videó csak korlátozottan fog elterjedni, mert az angolok szeretik az angol tévét. Úgy látszott, hogy az NSZK és Skandinávia vezető helyet fog elfoglalni, azonban az 1982–83. évi kiugrás után megállapodni látszik a piac. Az USA-ban a videónak csak korlátozott lehetőséget jósoltak, mert szinte az egész országban elterjedt a kábeltelevízió. Mintegy 55 millió háztartás van a kábelhálózatba bekapcsolva. 1986-ra azonban a kazettalejátszók száma az USA-ban várhatóan eléri a 34 milliót.

Nézzük meg röviden, hogy az egyes országokban hogyan is alakult a videó-piac.

Japán–(Bár a videókazettás lejátszók száma 12,6 millió és elterjedtségi arányát tekintve első helyen áll a világon, 1982-ben csupán 1 millió műsoros kazettát adtak el, 1984-ben pedig 3 milliót. 1985-öt jósolják az áttörés évének, mert 8 millió kazetta eladására számítanak. A bevételek 90 százaléka származik eladásból és 10 százaléka kölcsönzésből. Az eladott műsorok 22,5 százaléka japán játékfilm, 21,8 százaléka japán zenei műsor, 12,9 százaléka rajzfilm, 12,5 százaléka külföldi (főleg amerikai) játékfilm, a maradék pornó- és sportműsor. A kazettákat egyelőre műszaki cikkeket árusító boltokban és zeneműboltokban árulják. Várható a speciális videó-bolthálózat kiépülése és ezzel együtt a kölcsönzési rendszer elterjedése.

USA– Itt található jelenleg a világ kazettalejátszó-állományának 25 százaléka. Részesedése a videó-világpiac forgalmában még ennél is nagyobb, és várhatóan rövidesen eléri az 50 százalékot, hasonlóan a mozi-világpiacon elfoglalt arányához. A kazettalejátszó-tulajdonosok nagy többsége 18–34 éves, legkeresettebbek a piacon a játékfilmek, majd a gyermekfilmek, az oktatófilmek és az egészségügyi felvilágosító filmek. A piacon a kazetta mellett már megjelent a videólemez is. Jelenleg 300 ezer ilyen készülék van az országban, de 1987-re már számukat 1 millióra becsülik. Jelenleg két videólemezlejátszó típus van a piacon (Sony, Pioneer), de a különböző lemezek mindkét típuson lejátszhatók. Az USA kongresszusi könyvtárában a videólemezeket már használják adattárolásra. Tavaly szeptemberben nyitottak meg Chicagóban egy videómozit, ahol olyan videó-vetítőberendezés van elhelyezve, amely a hagyományos képnél jobb minőségű képet ad 35 m szélességű vásznon. A videokép ragyogóbb, mélyebb kontrasztú és jobb színminőségű a hagyományos módszerrel vetített képnél. Az alkalmazott szalag 1/2 colos, tehát ugyanolyan, mint amilyen a home videóban használatos. Új távlatok nyílnak a moziipar számára is a videótechnika alkalmazásával: kisebbek lesznek a filmszállítási költségek, jobb lesz a mozik helykihasználása (a lejátszó bent lehet a nézőtéren), alacsonyabbak lesznek a fenntartási költségek. Néhány év múlva esetleg az is elképzelhető, hogy a mozik a műsort közvetlenül kapják kábel-hálózaton vagy satellit-közvetítéssel.

Nagy-Britannia– Jelenleg a tévével felszerelt háztartások 40 százalékában van kazettalejátszó. 1990-re várhatóan ez az arány 61 százalék lesz. A kazettalejátszó ára jelenleg 558 dollár, de ez is várhatóan csökkenni fog. A piacra még túlnyomó részben a kölcsönzési rendszer jellemző, de várhatóan tovább nő az eladások aránya. Tervezik a cenzúra bevezetését, de közvéleménykutatások szerint a lakosság és a kiskereskedők is ellene vannak. A FACT (Federation Against Copyright Theft) szerint nemrég még a forgalomban levő kazetták 60 százaléka kalózkazetta volt. Erőfeszítéseik következtében (135 esetben indítottak bírósági eljárást) ez az arány 1984-ben a felére csökkent.

NSZK– Általában azok a termékek vagy szolgáltatások, amelyek az otthoni szórakozást szolgálják, az NSZK-ban luxuscikkeknek minősülnek és reklámjuk is csak a tehetősebb rétegekre irányul. A videó ezzel szemben 1980. évi megjelenése óta tömegpiacvonzású. Kezdetben itt is gombamód szaporodtak a videó-szaküzletek, ezek azonban csak a gyors meggazdagodásra törekedtek, főként „B” és „C” kategóriájú (pornó- és erőszak-) filmeket forgalmaztak. A művészfilmeket forgalmazó igényesebb kereskedők elmerültek az áradatban. 1984 elejére lelassult a műsoros kazetták eladásának növekedése, társadalmi méretű támadás indult az erőszak- és horrorfilmek ellen.

A forgalmazók újabb reklámhadjáratba kezdtek, növelték a sport-, zenei, oktató- és a „hogyan csináld” műsorok propagandáját. Újabb terjesztési hálózatot igyekeznek találni, bevonják a kazettaeladásba a lemezboltokat, a játéküzleteket, áruházakat és könyvesboltokat. Az utóbbi hat hónapban fejlődött a postai úton való kazettarendelések rendszere is, hiszen így a fogyasztó a piacon forgalomban levő összes műsor közül választhat tetszése szerint. (Az üzletek csak limitált áruválasztékot kínálnak.)

Skandinávia– Hasonlóan az NSZK-hoz, a forgalmazott műsorok számának túlzott növekedésével egyidejűleg lelassult a készülékek és a műsoros kazetták forgalmazásának növekedése. A kormány növelte a lejátszókra és a műsoros kazettákra kivetett adót. Svédországban a forgalmazónak minden műsoros kazetta után 4,75 dollár adót kell fizetnie. A piacra 100 százalékban a kölcsönzés jellemző. A forgalmazók a kazettát éves bérletre adják a kiskereskedőknek és a bérleti idő lejárta után visszakapják. Ez az egyetlen terület a világon, ahol az éves bérleti rendszer sikeresen bevált.

 

 

A videó tartalma

 

Az előzőekben számbavettük a videó-világpiac legjelentősebb területeit, elsősorban a videó terjedésének dimenzióit vizsgálva. A tények nyilvánvalóvá teszik, hogy nem gyorsan múló divatról van szó, hanem olyan eszközről, amely tartósan beépül audiovizuális kultúránkba. Minden új eszköznél – így a videónál is – döntő fontosságú kérdés, hogy milyen tartalomnak lesz a hordozója, segíti-e az értékek terjesztését, gazdagítja-e kultúránkat. A videó megjelenése óta eltelt évtized tapasztalata azt bizonyítja, hogy változnak a piaci igények és változik az eszköz által hordozott tartalom is.

Érdekes összehasonlításra ad alkalmat a videónak a könyvnyomtatással való összevetése. Amikor először jelent meg a tömeges fogyasztásra szánt könyv: a ponyva – az értékszint lezuhant. A videó terjedésének első szakaszában is szinte uralkodó a másutt nem, vagy csak a társadalmi konvenciók áthágásával nézhető termék: a pornó és a horror. Ennek terjedése olyan mértékű volt, hogy kétfajta ellenkezést váltott ki: a fogyasztók igényesebb részének – az előbbiekben már említett – elzárkózását, másrészt az állami intézmények felháborodását. Az értéktelen áradásának a cenzúra megszorítása, a piaci mozgások intézményes korlátozása lett a következménye.

Némileg változott a helyzet akkor, amikor az értelmiségi réteg is bekapcsolódott a kazettás lejátszókészülékek vásárlói körébe: megnőtt a kereslet a művészfilmek, az igényesebb műsorok iránt. A videóeladások üzleti sikerlistáin azonban – a mozihoz hasonlóan – még mindig a kommersz művek vannak első helyen.

Mint minden eszköz, a videó is önmagában véve semleges, a felhasználó igénye szerint állhat kommersz célok szolgálatában, de elősegítheti az értékek terjedését is. Egyrészt olyan technikai lehetőség, amely egyre gyorsuló világunkban segítheti eligazodásunkat az információk tengerében, másrészt újszerűsége és adottságai révén hatást gyakorol a művészetre, segítheti új művészeti ágak kibontakozását.

 

 

A magyar videó helyzete

 

Hazánkban a videózás a 70-es évek második felében indult el, az oktatás és közművelődés területén. Bár pontos adatok nincsenek, jelenleg a kazettalejátszó-állomány mintegy 30–40 ezer darabra tehető, amely – figyelembe véve a kezdeti időszak óta eltelt több, mint hat évet – igen szerénynek mondható. A készülékek 1/4-e közösségi használatban van, az oktatás-közművelődés területén. A jövőben ez az arány – különösen, ha megoldódik a készülékek hazai beszerezhetőségének problémája – várhatóan csökkenni fog a magántulajdonban levő készülékek javára.

Jelenleg videótechnikai készülék gyakorlatilag csak fejlett tőkés országokból szerezhető be, de a hazai beszerzési lehetőségeink megteremtésére már megtörténtek az első lépések. A Videoton a japán AKAI céggel, az ORION az ugyancsak japán Matsushita céggel készíti elő több évre szóló, kazettalejátszó gyártására vonatkozó együttműködési megállapodását.

A különféle videótechnikai eszközök hazai gyártási lehetőségeinek kiépítését szolgálja továbbá a Híradástechnikai Szövetkezet együttműködési tervezete ugyancsak a japán Matsushita céggel videókamerák, valamint a Polimer Műanyagfeldolgozó Szövetkezet tárgyalásai a nyugatberlini MAGNA céggel, videókazetták gyártására. Ha a közeljövőben még megoldódna a műsoros kazetták gyártó és sokszorosító bázisa(i)nak kiépítése, a hazai videópiac bővülésének potenciális lehetőségei már a közeljövőben megteremtődnének. Egyre sürgetőbb tehát a videózással kapcsolatos nyitott kérdések mielőbbi megoldása.

A videótechnika gyorsuló hazai elterjedését felismerve, a Minisztertanács 1984 elején előírta a vonatkozó jogszabályok és gazdasági szabályozók kidolgozását. Az Országos Közművelődési Tanács Elnöksége ugyancsak 1984 folyamán határozott arról, hogy ki kell alakítani a képmagnók és műsoros kazetták kölcsönzésének rendszerét és feltételeit mind a közintézmények, mind a lakosság számára. Ezt követően a Művelődési és az Ipari Minisztérium előterjesztésekben foglalkozott a videótechnika hazai alkalmazásának, illetve a videótechnika fejlesztésének kérdéseivel. Az előterjesztések irányelvei szerint a hazai videokultúra elterjesztése során szocialista kultúrpolitikánk preferenciáival összhangban elsősorban a közösségi, csoportos felhasználási formákat kell támogatni. Tovább kell bővíteni a videótechnika alkalmazását az oktatás és a közművelődés területén. Rendkívül nagy szerepe lehet a videónak oktatási rendszerünk hatékonyságának növelésében, nemzeti kultúránk kincseinek megőrzésében, archiválásában, terjesztésében. Elő kell segíteni a videótechnika alkalmazását a népgazdaság termelő- és egyéb ágazataiban a hatékonyság növelésére, a tudományos kutatásban és ismeretterjesztésben, a tömegpolitikai munkában és a bel- és külföldre irányuló propagandában.

Gondolni kell természetesen ugyanakkor arra is, hogy – gazdasági lehetőségeink által adott határokon belül – már a közeljövőben jelentősen megnőhet a magántulajdonban levő videókészülékek száma és hazánkban is kialakulhat a döntően szórakoztatási igényű fogyasztói videó-piac.

Az elmúlt év végén a Minisztertanács a Művelődési Minisztérium előterjesztése alapján részleteiben is foglalkozott a hazai videózás helyzetének és fejlesztésének kérdéseivel. Elfogadta azt a koncepciót, amely szerint a videózás fejlesztését összehangolt módon, az érintett fontosabb intézmények (a televízió, a filmszakma, a közművelődési és oktatási intézményrendszer) összefogásával kell megvalósítani. A kiadói, gyártási, sokszorosítói és terjesztő szervezet kialakítása során elsőként olyan sokszorosító kapacitást kell létrehozni, amely racionálisan képes ellátni mind a preferált területek, mind a fogyasztói videópiac műsoros kazettaszükségletét. Ennek két alapvető oka van. Jelenleg a kazettaforgalomban nagy a részaránya a minőségileg alacsony színvonalú, amatőr másolatoknak, ami a videókultúra hosszú távú fejlesztése szempontjából a presztízs csökkenését és az igények alacsony szintre szállítását eredményezheti. Tarthatatlan továbbá, hogy jelenleg a feketepiacon többezer forintos, irreálisan magas árakon kelnek el a kazetták. Ezt természetesen nem adminisztratív eszközökkel, hanem magas minőségi színvonalat és reális árat garantáló nagyüzemi sokszorosítással lenne célszerű letörni.

A koncepció elfogadásával egyidejűleg a Minisztertanács utasította a Művelődési Minisztériumot, hogy a hazai videózás általános céljainak és lehetőségeinek tényleges megvalósításához szükséges jogszabályokat 1985. június 30-ig dolgozza ki. Így például tisztázni kell a videóval kapcsolatos szerzői jogokat; meg kell alkotni a videó-piac résztvevőinek (gyártók, kiadók, forgalmazók, terjesztők) tevékenységét engedélyező, szabályozó, ellenőrző és irányító jogszabályok rendszerét.

Meg kell még azt is említeni, hogy a videó jelentősége és az, hogy már hazánkban is létezik, nem tükröződik rangjának és fontosságának megfelelően szellemi életünkben. A közművelődés és a kultúra magyarországi helyzetét bemutató terjedelmes statisztikai kiadványok többsége nem tartalmaz adatot a videóról. A magyarországi videózásról statisztikai felmérés még nem készült, folyamatos, szervezett adatszolgáltatás jelenleg még nincs. A sajtóba és a tömegkommunikációba a videó rendszeresen jelentkező rovatként még nem épült be. 1985 remélhetőleg változást hoz majd ezen a területen is, és a hazai videózás történéseiről, aktualitásairól folyamatosan fogunk új és új híreket kapni.

Ezek vázlatosan a hazai videózásnak azok a sürgető feladatai, amelyeket minél előbb meg kell oldani ahhoz, hogy több éves elmaradásunkat a videótechnika alkalmazásában minél előbb behozzuk. Tehetjük ezt átgondolt, előrelátó módon, ismerve és elkerülve a videózás fejlődésének gyermekbetegségeit, vadhajtásait és zsákutcáit.

 

*

 

A cikkben szereplő számadatok 1984 novemberiek. A gyors fejlődést jellemzi, hogy 1985 januárjában publikált adatok szerint például az USA-ban 1985 végére a kazettalejátszók száma várhatóan 26 millió lesz, ez a tévéháztartások 30 százaléka. A műsoroskazetta eladások száma az előrejelzések szerint 50 százalékkal fog nőni; 33 millió darab eladására számítanak, így a piac nagysága meghaladja majd az 1,5 milliárd dollárt. A piac ilyen mérvű növekedése kihat a videójogok eladásáért kapott jogdíjak nagyságára is; A birodalom visszavág című – nálunk is bemutatott – film videójogáért például már több mint 10 millió dollárt kértek!…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/03 21-26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6163