KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Annabelle 3.

Kovács Gellért

Annabelle Comes Home – amerikai, 2019. Rendezte és írta: Gary Dauberman. Kép: Michael Burgess. Zene: Jospeh Bishara. Szereplők: Mckenna Grace (Judy), Madison Iseman (Mary Ellen), Katie Sarifie (Daniela), Michael Cimino (Bob). Gyártó: New Line Cinema / Atomic Monster. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 106 perc.

 

Az immáron hét mozifilmet számláló Démonok között-franchise legnépszerűbb mumusával van egy alapvető probléma: kicsit sem félelmetes. A vonásai alapján jócskán túlkorosnak tűnő hajasbabának az arcára van írva, hogy benne lakik a gonosz – így hát, szemben az igazival, amely egy valóban aranyos rongybaba (mai napig a horrorszéria szellemvadász-hősei, Ed és Lorraine Warren őrizik több más megszálltnak vélt tárggyal egyetemben), a filmbeli Annabelle-ről aligha lehet elhinni, hogy egyszer, régen, valóban ölelte szerető gyerekkéz. Ez akkor is igaz, ha az alkotók nem csak a karakter különálló filmjeiben, de az univerzummá bővített sorozat további részeiben is gondoskodtak arról, hogy a babának aprólékosan tárgyalt múltja, jelene, és persze jövője legyen.

Gary Dauberman filmje a Démonok között első része előtt indítja a cselekményt, majd átugorjuk a 1971-ben játszódó nyitófilm eseményeit: azt láthatjuk bő száz percben, ahogy a vitrinből szabadulni vágyó Annabelle, kihasználva a felnőttek távollétét, kamaszokat manipulálva igyekszik a borzalmak házává változtatni a Warren rezidenciát. Pontosabban egy könnyedebb hangvételű tinihorrorrá, amely megadva magát a trendnek, egészen értékelhető teljesítményt mutatva áll be abba a sorba, ahol a hetvenes-nyolcvanas évek hasonló zsánerfilmjeinek rajongóból alkotóvá avanzsált megidézői sorakoznak.

Az Annabelle 3 már meg sem próbál igazán ijesztő lenni: beéri a lustán alkalmazott suspense-dramaturgiával, a tisztességesen helytálló fiatal szereplőket felöltözteti retróruhákba, és a kamerát legalább annyiszor pihenteti a hollywoodi igényességgel megteremtett tárgyi környezeten, mint ahányszor saját franchise-ából és filmklasszikusokból idézget. A néző pedig, vérmérséklettől és ízléstől függően értékelheti azt a tényt, hogy olyan horrorfilmet látott, amelyben a főszereplők egyetlen pillanatig sem forogtak valódi életveszélyben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/08 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14191