KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Annabelle 2: A teremtés

Csiger Ádám

Annabelle: Creation – amerikai, 2017. Rendezte: David F. Sandberg. Írta: Gary Dauberman. Kép: Maxime Alexandre. Zene: Benjamin Wallfisch. Szereplők: Talitha Bateman (Janice), Stephanie Sigman (Charlotte nővér), Lulu Wilson (Linda), Miranda Otto (Esther), Anthony LaPaglia (Mullins). Gyártó: New Line Cinema / The Safran Company. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 110 perc.

 

David F. Sandberg (Amikor kialszik a fény) filmje egyszerre spinoff-ja a Démonok között-duológiának, folytatása a 2014-es Annabelle-nek és egyben eredettörténete is, amelyek közül az utóbbi a domináns, ugyanis stílszerűen régisulis horrorról van szó, aminek legközelebbi rokona talán Dario Argento Sóhajokja. A negyvenes években járunk, a helyszín egy árvaháznak kiadott tanya a semmi közepén. Egy babakészítő és felesége elvesztették gyermeküket, majd pár évvel később egyfajta helyettesítésként elszállásolnak féltucat fiatal lányt és nevelőnőjüket, akik mintha a „Sóhajok anyjának” balettiskolájába csöppentek volna, csak éppen boszorkányok helyett a halott gyermek szelleme kísérti őket a címszereplő baba képében. A ház úrnője ugyancsak több alkalommal eszünkbe juttatja Argento filmjének fő antagonistáját: a feleség elbaldachinozott ágyban rejtőzik a külvilág elől, később pedig két lány halálra rémül, amikor lefekvés előtt, a paplan alatt sutyorogva viccesen megidézik őt (kísértetiesen hasonló módon a Suspiria hálótermi jelenetéhez, amely a „Sóhajok anyjának” belépője is egyben).

A film stílusában is retró, meglepően kevés benne az olcsó CGI-jal odakent ijesztgetés és ahhoz társuló fülsiketítő hangeffekt, helyette a rendező kameramunkával és hangvágással kelt baljós atmoszférát. Az Annabelle 2-nek akadnak egyszerre váratlan és merész fordulatai, például a felénél főhőst cserél, és meglehetősen sok karakterrel dolgozik, akik javarészt nők. Annak, hogy nincs egyetlen fő protagonistája, persze hátrányai is vannak, például a finálé konfrontációjában kevésbé érdekli a nézőt a karakterek sorsa. Cserébe Sandberg alkotásának meglepően jó a humora, ami a kortárs hollywoodi horror átlagszínvonala felé emeli a rémfilmes dolgozatot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 59-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13360