KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/április
KRÓNIKA
• N. N.: Carlo Ludovico Bragaglia (1894–1998)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: A finnugor kapcsolat Játékfilmek
• N. N.: A 29. Magyar Filmszemle díjai
• Balassa Péter: Minden látszat ellenére Szenvedély
• Kovács András Bálint: A domináns férfi alkonya A postás mindig kétszer csenget
• Schubert Gusztáv: Dupla vagy szimpla? Presszó
• Simó György: Kis tétek, nagy dolgok Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Kisjátékfilmek
• Szőnyei Tamás: Tévéisten lába A televíziók és a mozgóképgyártás
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Hiányzol, Mrs. Nugent! Berlin
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Győz a Posta! A jövő hirnöke
• Kömlődi Ferenc: A digitálbohóc R. U. Sirius
• Nyírő András: Arcimboldo-megabyte Silvers mozaikok
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Én, Glauziusz Bikácsy Gergely: Buñuel-napló
• Takács Ferenc: Önarckép, brit színekben

• Bori Erzsébet: Le a gravitációval! Maya Deren mozgóképei
• N. N.: Shirley Clarke filmjei
• Antal István: Nincs kapcsolat Shirley Clarke
FILMZENE
• Fáy Miklós: Egy film két zenéje A játékos
• Hideg János: Lányerő Spice World
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Világegyetem, Kaucsuksarok Playtime
• Dániel Ferenc: Ázsia, gyorsbüfé A folyó
• Turcsányi Sándor: Kelet-magyar szoljanka A rózsa vére
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: A vasálarcos
• Hegyi Gyula: Copland
• Takács Ferenc: Vörös sarok
• Hungler Tímea: G. I. Jane
• Csordás Lajos: A bunyós
• Békés Pál: A hazug
• Ardai Zoltán: Különösen veszélyes
• Bori Erzsébet: Letaszítva
• Tamás Amaryllis: Három a nagylány
• Turcsányi Sándor: Anasztázia

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Havanna, szeretlek

Forgács Nóra Kinga

7 días en la Habana – francia-spanyol, 2012. Rendezte: Laurent Cantet, Benicio Del Toro, Julio Medem, Gaspar Noé, Elia Suleiman, Juan Carlos Tabío és Pablo Trapero. Kép: Daniel Aranyo. Szereplők: Josh Hutcherson (Teddy), Melissa Rivera (Linda), Othello Rensoli (Remigio), Emir Kusturica, Daniel Bühl. Gyártó: Full House / Morena Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 129 perc.

Neves nemzetközi rendezőgárda vállalkozott Gaspar Noétől Elia Suleimanon át Benicio del Toróig arra, hogy a város-szkeccsek sorát gazdagítva bemutassák Kuba titokzatos fővárosát egy-egy rövidfilmen keresztül. A végeredmény rendkívül zavarba ejtő, mivel az egyes szegmensek rendre a vártnál rosszabbak, szinte amatőr-filmeknek hatnak, a stílustalanság és a giccs, a kifejtetlenség és a drámaiság halálát okozó önismétlés veszedelmei között hányódnak-vetődnek. A kisfilmekből összeálló egészestés vallomás pedig jóval hosszabb annál, mint amennyit bárki egy ültő helyében szívesen végignéz.

Azonban szemügyre véve Havanna, szeretlek! erényeit rájöhetünk, hogy valami füzetlapra jegyzetelős őszinteség, a turista-lét felelősségtől való mentessége, a mélyebb, emberszabású felelősségvállalás ethosza képes életre kelteni a jeleneteket. A film gyakran félrevezet, a visszatérő karakterek és motívumok összefésült egészet, egy állítást, egy kerek, Havannáról elmondott mondatot ígérnek, az összefüggések azonban koránt sem olyan rendszerszerűek, hogy ez létrejöjjön. Inkább afféle beszélgetést kezdeményező gesztusok: Neked is feltűnt, hogy a szegénység micsoda kettős életeket szül? A taxisofőr valójában mérnök vagy jazzmuzsikus, a pszichológus doktor pedig a főzésből él. Láttad, hogyan sérül az emberi méltóság? Észrevetted, hogy mit tesz a család, mit az okkult tradíció, mit a furcsa kereszténység? Látod, hogy valahol mégis csak az a legfontosabb, hogy emberként éljük meg a szélsőségeket? Ilyesfélékről társalog ez a szkeccs, és éppen ettől a hozzáállástól csúszik néha közelebb a dokumentumfilmezéshez, mint amennyire tiszteletben tartaná a fikciós filmkészítés hagyományát. És „amatőrizmusa” ellenére is szolgáltat bőven olyan alapanyagot, amiből az ember hazaviheti a saját élet-kérdéseit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11222