KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/március
• Schubert Gusztáv: Az őrület angyala Pszichomozi
• Stark András: Persona, fehér köpenyben Pszichiáterek tükre
• N. N.: Pszichomozi
• Turcsányi Sándor: Valami menthető Újabb cseh filmek
• Bori Erzsébet: Merülési mélység Doc’Est ’97
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Szűk terekben Beszélgetés Sas Tamással

• Forgách András: A véres clown Mifune Toshiro
• N. N.: Kuroszava és Mifune közös filmjei
• Fáy Miklós: Kilencvenhárom zene Takemitsu Toru
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Életünk ROM-jai Nirvána

• Földényi F. László: Egy „sikertelen ember” mozija Musil és a film
• Ardai Zoltán: Törless ’66 K. u. K. állomás
KÖNYV
• Reményi József Tamás: Öntőműhely Tarkovszkij-monográfia
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Példáért szomszédba Thesszaloniki
TELEVÍZÓ
• Lipp Tamás: Vasárnapi nép Márciusi cselekedetek
• Muhi Klára: Háziverseny Filmkínálat a képernyőn
KRITIKA
• Fáber András: Szent Kristóf angolul tanul A Rémkirály
• Tóth András György: Mózes és az indiánok Beszélgetés Michel Tournier-val
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Comic Strip – Képtelen képregény
• Hirsch Tibor: Csillagot az égből
• Takács Ferenc: Amistad
• Schubert Gusztáv: Játsz/ma
• Hungler Tímea: Fogadatlan prókátor
• Barotányi Zoltán: Robinson Crusoe
• Schubert Gusztáv: Szerelemben, háborúban
• Kis Anna: Szép remények
• Békés Pál: Lesz ez még így se!
• Harmat György: A boldogító nem
• Takács Ferenc: Hőhullám
• Tamás Amaryllis: Mint a királyok!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Medúzák

Könnyű pára

Stőhr Lóránt

Arany kamerás elsőfilm: Tel Aviv, rövidre vágva.

 

Csodák pedig igenis vannak! Ha egy nő szomorú, mert szakított a kedvesével, ingerült, mert a főnöke ott rúg bele, ahol éri, szorong, mert koszlott albérletéért már megint több pénzt kell fizetnie, ha elárvult, mert a szülei is fütyülnek rá, akkor a legmélyebb kilátástalanság közepette megtörténhet, hogy egyenesen a tengerből toppan elé egy kajla fülű kisgyerek, derekán úszógumival, hogy jókedvre derítse és társul szolgáljon neki. A Tel Aviv-i Batya, akivel megtörtént ez a varázslat, maga sem tudja, hova legyen meglepetésében, a rendőrőrsre szalad, aztán mégis magára vállalja a nemes terhet. Ám hiába az áldozathozatal, a varázslat így is elvész. Szívből sajnálom ezt a kicsike csodát, melynek ilyen gyorsan lába kélt a Medúzák című filmből, mert a vörös hajú, szeplős, tágra nyílt, kék szemű kislány tünde bájt és habzó életet vitt a rosszkedvű, haszonleső, egymást gyötrő felnőttek világába. De hát mit van mit tenni, előre meg volt írva sorsa, hogy az elbeszélés csodálatos metamorfózisában a fiatal nő elveszett gyermekkorának törékeny szimbólumává változzon. S ahogy ez az icipici játékos szürrealitás elpárolog a történetből, akár a sokat emlegetett medúzák a tengerparti fövenyről, úgy szívódik fel a filmből az egyetlen szokatlan s merész vonás, ami egy hajszállal megkülönböztetné a bánatos nagyvárosi sorsokat édesbús lagymatagsággal megéneklő, sokszereplős, több szálon futó elbeszélésektől.

Mert nem ám egyedül Batya cipeli súlyos batyuját, egész Tel Aviv csupa testi baj és lelki kín. Keren kitöri a lábát lagziján, így egy koszos, büdös szállodában kénytelenek múlatni mézesheteiket férjével, Michaellel; a bezártság hamar kihozza mindkettőjükből a lappangó elégedetlenséget – az ifjú arából ráadásként még a költői hajlamot is. Hála neki, újabb két szimbólummal gazdagodik az elbeszélés: az üvegbe zárt hajóval, amit aligha kell magyaráznunk, valamint a medúzával, melynek értelmezését segíti, ha elképzeljük, ahogy az áttetsző állat a tenger mélyén, láthatatlanul sodródik arra, amerre az ár hajtja, s ha partra veti a tenger, percek alatt, nyom nélkül tűnik el az életből. Egy tekintélyes példány a maga opálos valóságában felbukkan a vásznon is, de a filmművészet költői képsorait bizonyosan nem gazdagítja, ahogy Michael undorodva rugdossa a kocsonyás tetemet. Mint ahogy az a beállítás sem, amelyen a filippinó ápolónő büszkén viszi haza kisfiának makett formájában a film másik szimbólumának számító hajót. Rosszindulatú öregasszonyok e béketűrő mindenese gyermekétől elszakítva, úrnői kénye-kedvének kiszolgáltatva éli a vendégmunkások sanyarú életét Izraelben. Ám a magányos, jómódú, idős nők sorsa sem irigylésre méltó, betegségeik mellett szintén az elmagányosodástól, a gyermekeikkel való kapcsolatuk elhidegülésétől szenvednek. A kommunikációképtelenség és a modern, nagyvárosi elidegenedés minden nemébe és fajába beavat a Medúzák: szülő és gyermek, férj és feleség, barát és barátnő, főnök és beosztott egyaránt küszködik a megértéssel, nincs közös nyelvük arra, hogy elmondják egymásnak szeretetüket, fájdalmukat, s a gyerekkorban a szülők közönyéből és önzéséből felépülő falakat csak a traumák képesek felrobbantani. Időnként mégis megtörténik a hétköznapi csoda, egy-egy apró gesztussal, tekintettel, öleléssel, versben üzenni tudnak egymásnak a palackba zárt hajók.

Etgar Keret magyarra is fordított izraeli író, a játékos-szürreális Csuklónyiszálók forgatókönyvírója és felesége, Shira Geffen eredeti kötődésüket megőrizve irodalmias filmet alkottak számos elhasznált szimbólummal és elbeszélői motívummal, amelyeket inkább szavakban, semmint képekben gondolkodó alkotókként ágyazták a film közegébe. Írói tehetségüket dicséri viszont a gördülékeny fogalmazás, hogy egy-két vonással, pár jelenettel életre tudtak kelteni tipikus sorsú figurákat, s ezt Cannes-ban a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerával díjazták. Keret és Geffen a lokalitásból kovácsoltak erényt: a szerzőpáros az izraeli társadalom helyi színeivel festette ki a filmek tucatjából ismerős kontúrokat és formálta élményszerűvé a távoli világokról sugárzott híreket, például azt a tényt, hogy ma már tízezrével vándorolnak ki a Fülöp-szigetekről a képzett ápolónők gazdagabb országokba, többek közt Izraelben keresve boldogulásukat. A humoros és szomorkás cserepekből kirakott mindennapiságból Batya és a kislány kettőse mutathatott volna kiutat a költői varázslat vagy a megértés drámája felé, de ez az álomszerű találkozás csupán egyetlen szál maradt a többi között. Manapság nemcsak a hírnév, a csodák sem tartanak tovább tizenöt percnél.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9232