KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/március
• Schubert Gusztáv: Az őrület angyala Pszichomozi
• Stark András: Persona, fehér köpenyben Pszichiáterek tükre
• N. N.: Pszichomozi
• Turcsányi Sándor: Valami menthető Újabb cseh filmek
• Bori Erzsébet: Merülési mélység Doc’Est ’97
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Szűk terekben Beszélgetés Sas Tamással

• Forgách András: A véres clown Mifune Toshiro
• N. N.: Kuroszava és Mifune közös filmjei
• Fáy Miklós: Kilencvenhárom zene Takemitsu Toru
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Életünk ROM-jai Nirvána

• Földényi F. László: Egy „sikertelen ember” mozija Musil és a film
• Ardai Zoltán: Törless ’66 K. u. K. állomás
KÖNYV
• Reményi József Tamás: Öntőműhely Tarkovszkij-monográfia
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Példáért szomszédba Thesszaloniki
TELEVÍZÓ
• Lipp Tamás: Vasárnapi nép Márciusi cselekedetek
• Muhi Klára: Háziverseny Filmkínálat a képernyőn
KRITIKA
• Fáber András: Szent Kristóf angolul tanul A Rémkirály
• Tóth András György: Mózes és az indiánok Beszélgetés Michel Tournier-val
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Comic Strip – Képtelen képregény
• Hirsch Tibor: Csillagot az égből
• Takács Ferenc: Amistad
• Schubert Gusztáv: Játsz/ma
• Hungler Tímea: Fogadatlan prókátor
• Barotányi Zoltán: Robinson Crusoe
• Schubert Gusztáv: Szerelemben, háborúban
• Kis Anna: Szép remények
• Békés Pál: Lesz ez még így se!
• Harmat György: A boldogító nem
• Takács Ferenc: Hőhullám
• Tamás Amaryllis: Mint a királyok!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Új világ

Varró Attila

The New World – amerikai, 2005. Írta és rendezte: Terrence Malick. Szereplők: Colin Farrell, Q’Orianka Kilcher, Christian Bale. Forgalmazó: InterCom. 130 perc.

 

Minden szerzői életműben különös helyet töltenek be azok a filmek, amelyek több évtizeddel forgatókönyvük megszületése után kerülnek celluloidra – egyszerre felmutatva alkotójuk friss és ifjúkori önképét, egyfajta kapocsként múlt és jövő között. A pályáját kubricki átgondoltsággal, maximalizmussal és alkotói holtidőkkel formáló Terrence Malick több mint harminc esztendeje indult rendezői pályáján, a tavaly decemberben mozikba került Új világ mindössze a negyedik nagyjátékfilmet jelenti: hét évvel a legutóbbi Az őrület határán után, egy hetvenes évek végén félbemaradt rendhagyó westerntrilógia harmadik darabjaként.

Míg a Sivár vidék és a Mennyei napok 20. századi Közép-Nyugatra helyezett szerelmi drámái a hagyományos vadnyugat-mítosz halála után játszanak el a műfaj toposzaival és alapkérdéseivel, az Új világ címéhez híven az amerikai kontinens felfedezésének idején játszódik, és egy jól ismert történelmi mítosz születését mutatja meg szokatlan fénytörésben. A modern amerikai költészetben és cukros gyermekmesékben egyaránt népszerű Pocahontas-történet főhőse, a brit John Smith az első telepeshajón érkezik Virginia zöld vadonjába, hogy kulcsszereplő legyen a friss kolónia létrejöttében és kapocs két távoli kultúra között, miután a helyi powatan törzs fogságába esve beilleszkedik az őslakos-világba, majd egymásba szeretnek a főnök tizenkét esztendős leányával. Az alapsztori, túl a kötelező Disney-adaptáción, különösen giccs- és kliséveszélyes, Malick pedig meg sem próbálja elkerülni ezeket a zátonyokat – sőt precíz elszántsággal gázol át rajtuk, bízva személyes látásmódja hipnotikus erejű képi világában: a bő két órás filmben kérlelhetetlenül ott az összes szabványelem (beavatási szertartástól a hálaadási sztorin át a szerelmespár „én tarzan – te jane” nyelvleckéjéig), az összes kötelező mondat („Ez a nép nem ismer hazugságot, csalást, kapzsiságot, féltékenységet”) és persze az elmaradhatatlan szívszorító végkifejlet (az indián hercegnő hozzámegy egy tisztes dohánytermesztőhöz, majd fiatalon meghal a hideg Angolhonban). Mindemellett pedig Malick szövegét örömmel és nagy haszonnal forgathatják feminista, posztkolonialista és egyéb filmelméleti kurzusokon, feltárva a szűzlány és szűzföld, a férfitekintet és hatalmi agresszió komplex viszonyát, netán a hetvenes évek modernista filmjeinek örökségét az ezredforduló hollywoodi filmgyártásában.

Az Új világ azonban épp oly kevéssé tekinthető újabb szirupos történelmi tanmesének az Álomgyárból, mint valamiféle intellektuális köldöknézésnek a mai amerikai film legnagyobb remetéjétől – miközben mindkét váddal egyaránt illetik. Malick ugyanis igen markáns stiláris törekvéseivel (amelyek Dogma-szabályokként határozták meg előre a látványvilágot a természetes fények és kézikamerák kizárólagos használatától a szubjektív nézőpont dominanciájáig képben és narrációban) az első jelenettől kezdve határozottan elemeli filmjét a narratív befogadás alapszintjéről, hosszú, meditatív látomások lenyűgöző szépségű epizódfüzérébe illesztve kötelező fordulatait. Az Új világ, miként elődei az életműben, egyfajta álom egy Álomvilágról, transzcendens vízió a Paradicsom szükségszerű elvesztéséről, ahol a főhős kénytelen másik férfinak átengedni szerelmét, és magányosan végzi a hőn áhított cél küszöbén rekedve. Rendezője nem elmesél, inkább megfest egy mitikus világot sok színnel, hanggal, impresszióval és temérdek melankolikus szeretettel egy legenda-Vadnyugat iránt, amely már születésekor halálra volt ítélve.

Extrák: az ez esetben elmaradhatatlan tökéletes kép- és hangminőség mellett alapos, egyórás werkfilm.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8818