KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/március
• Schubert Gusztáv: Az őrület angyala Pszichomozi
• Stark András: Persona, fehér köpenyben Pszichiáterek tükre
• N. N.: Pszichomozi
• Turcsányi Sándor: Valami menthető Újabb cseh filmek
• Bori Erzsébet: Merülési mélység Doc’Est ’97
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Szűk terekben Beszélgetés Sas Tamással

• Forgách András: A véres clown Mifune Toshiro
• N. N.: Kuroszava és Mifune közös filmjei
• Fáy Miklós: Kilencvenhárom zene Takemitsu Toru
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Életünk ROM-jai Nirvána

• Földényi F. László: Egy „sikertelen ember” mozija Musil és a film
• Ardai Zoltán: Törless ’66 K. u. K. állomás
KÖNYV
• Reményi József Tamás: Öntőműhely Tarkovszkij-monográfia
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Példáért szomszédba Thesszaloniki
TELEVÍZÓ
• Lipp Tamás: Vasárnapi nép Márciusi cselekedetek
• Muhi Klára: Háziverseny Filmkínálat a képernyőn
KRITIKA
• Fáber András: Szent Kristóf angolul tanul A Rémkirály
• Tóth András György: Mózes és az indiánok Beszélgetés Michel Tournier-val
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Comic Strip – Képtelen képregény
• Hirsch Tibor: Csillagot az égből
• Takács Ferenc: Amistad
• Schubert Gusztáv: Játsz/ma
• Hungler Tímea: Fogadatlan prókátor
• Barotányi Zoltán: Robinson Crusoe
• Schubert Gusztáv: Szerelemben, háborúban
• Kis Anna: Szép remények
• Békés Pál: Lesz ez még így se!
• Harmat György: A boldogító nem
• Takács Ferenc: Hőhullám
• Tamás Amaryllis: Mint a királyok!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Házasság szabadnappal

Félrelépni tilos

Reményi József Tamás

 

Sok-sok éve már annak, hogy cimboráimmal először merészkedtem el egy bárba sztriptízt nézni. Soha nem fogom elfelejteni. Feszült várakozás után előcsörtetett a függöny mögül egy seszínű hölgy, lépkedett néhány kört – nem egészen a zene ütemére – majd két-három könyökhajlítást követően levette a melltartóját, két-három térdrugózást követően pedig kilépett a nadrágjából. Kész. A dob pergett ugyan, de mi hökkent közönnyel ültünk kis kerek asztalunk körül. Sose gondoltam volna, hogy ez a dolog ennyire unalmas lehet.

A régi csalódás emléke merült föl bennem, amikor érdeklődő ismerősömnek mesélni kezdtem Mészáros Gyula filmjéről. „Az otthon egyedül maradó férjet letámadja a feleség barátnője, akinek aztán a fürdőszobában kell elrejtőznie… később megérkezik a tévészerelő, aki nyomban szeretkezni kezd a feleség egy másik barátnőjével… az asszony lányát meg az úszóedző szereti, de szereti…” Ismerősöm felcsillanó szemén láttam, hogy barátiatlanul félrevezetem: a filmvásznon mintha meg sem történne mindez. Szerelmi jelenetek és perpatvarok sora pereg előttünk – a legteljesebb érdektelenségben.

Azt hiszem, a nézők többsége nem az a kukkoló fajta, aki csak a 16 éven felülieknek szóló filmekre vált jegyet. De szívesen megnézi azokat a komédiákat, amelyekben érzelmek-érzékek-szenvedélyek viharzanak, amelyekben a légyottok és veszekedések színhelyeinek intenzív (bensőséges, lepusztultan tenyésző vagy buja stb. stb.) hangulata van, a szereplőknek teste, a hangoknak dramaturgiai funkciója, a jelmezeknek használtruha „szaga”… Egyszóval élet van bennük. A Házasság szabadnappal élettelen maradt.

A film szerzői, úgy tetszik, a filmgyár régi penzumainak szellemében csak azt döntötték el, hogy „jó kis magyar filmvígjátékot” készítenek, de azt már nem, hogy témájukban mit és hogyan karikírozzanak. Láthatólag a reneszánsz óta egyfolytában életképes szerepcserés komédiát választották műfajul, de annak kínálkozó lehetőségeit kihasználatlanul hagyták. S nem is tartották kézben e műfaj eszközeit, időről-időre valami másba csúsztatták át a produkciót: bizonyos jelenetek a hatvanas évek szalonvígjátékait idézik, mások az újabb idők groteszkjeit, hosszú perceken át pedig azt hiheti a néző, hogy egy NDK-s sportfilmet lát. A műfaji zűrzavar stiláris következetlenséggel jár, egészen a színészvezetés csődjébe torkollóan. Más történetet játszik Bánsági Ildikó, mint Székhelyi József, megint mást Dörner György. Balázsovits Lajos pedig éppenséggel semmit sem játszik, egyszerűen azért, mert ugyan a film úgy indul, mintha ő lenne a főszereplő, ámde a forgatókönyv később elfeledkezik róla. Neki azonban a színen kell maradnia, statisztáló apaként.

A történet első harmada után ugyanis fokozatosan előrenyomul az úszólány figurája (Götz Anna játssza), s egy meglepően humortalan drámát kapunk a tisztességes fiatalról, aki átmenetileg hajlamos elhinni cinikus barátai rágalmait a felnőttek világáról. Film a filmben, egymáshoz való viszonyuk tisztázása nélkül. A cinikus barátok túlságosan sötétre sikerült képe egyébként az alkotókat is megijeszthette, mert a boldog vég előtti jelenetek egyikében engesztelésül idealisztikus motívumok is föltűnnek. Egyik séma azonban, sajnos, nem árnyalhatja a másikat.

A felnőttek tehát szépek, tiszták, kicsit esendőek, de romlatlanok és – gondtalanok. Márpedig a gondtalan ember – aki mellesleg nem létezik – érdektelen. Gondtalan emberen nem lehet nevetni, a legnagyobbakat nevetni pedig a legsúlyosabb gondokon szoktunk. Még a luxuskörnyezetben játszódó nyugati komédiák hősei is antik tragédiák átkaival s vétkeivel terhesek. Különben ki lenne rájuk kíváncsi? Mészáros Gyula filmjében viszont az úszóedzőnek például semmilyen gyarlósága nincs azon kívül, hogy tüntetőén fotografált BMW-jének kesztyűtartójából hiányzik a jogosítvány. A közelmúlt esztétikai abszurditását, a „felhőtlen” és „kiglancolt” vígjátékot sokkal gyorsabban kellene felednünk.

A Házasság szabadnappal nem a mai családi élet komikus kínjait és föl-fölizzó derűjét mutatja meg, csupán a nyitott házasság divatfogalmára utalgat álszentül, mint úriasszony az obszcén szavakra. Ha valami a fejetetejére áll ebben a filmben, az nem a drámai helyzet – amint egy komédiában kívánatos lenne –, hanem az alkotói szándék. Az életforma liberalizmusával kacérkodik, ókonzervatív modorban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6398