KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/január
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Samuel Fuller

• Szilágyi Ákos: Iván árnyékában Változatok rettentőre
• Csejdy András: Hinta, palinta Az erőszak vége
• Bori Erzsébet: Tiszta sor Az ifjú Wenders
TELEVÍZÓ
• Zachar Balázs: Piac-kép Kereskedelmi televíziók
• Békés Pál: Ha az ember Scolába jár Híradó-világ

• Varga Balázs: Megszállottan Sorsfilmezés
• Kornis Mihály: Felfelé a lejtőn Töredékek a hatvanas évek filmművészetéről
• Csejdy András: Epe és lép Hatvanas évek
• Hirsch Tibor: Örök élet, sok kis halállal A kosztüm lehull
• Déri Zsolt: Klipsz: szemrevaló fülbevalók Popvideók
• Fáy Miklós: Igazságot Georges Delerue-nek! Filmzene
• Nyírő András: Házi dj Internet
KRITIKA
• Báron György: Szerelmese Tamás és Juli
• Bikácsy Gergely: A becsvágyó Filmszakadás
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Szigorúan bizalmas
• Báron György: Intim kapcsolatok
• Schubert Gusztáv: És a nyolcadik napon
• Nevelős Zoltán: Alul semmi
• Takács Ferenc: Csillagközi invázió
• Ardai Zoltán: Földön egy angyal
• Kovács Kristóf: A gyűjtő
• Csordás Lajos: A holló 2.
• Hungler Tímea: Összeesküvés-elmélet
• Turcsányi Sándor: Tűzhányó
• Tamás Amaryllis: Spawn

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Számokba fojtva

Koltai Ágnes

 

Meghalni egy Dufy-képben vagy egy Velazquez-csendéletben émelyítőén szép – ha a halál önkéntes. De ha meghívták: taszítóan ocsmány. A lágy színek, a meleg mélybarnák, a viharos hullámok a festményen megnyugtatóan távoliak és csendesek, ám a filmvásznon borzongatóan közeliek és érdesek. A hideg és a meleg, a finom pasztell és a sprőd sötét – ez Peter Greenaway világa. A szélsőségek nyughatatlan otthona.

Greenaway, aki oly bőkezűen emeli be a festészetet filmjeibe – hálás anyag kezében Vermeer, Hooch, Hals, a holland csendéletek –, mintha felszabadítaná több száz esztendő képekben elmondott, rejtett erőszakát. Greenaway nem úgy festői rendező, mint könnyű látványra áhítozó társai, akik idézetként használják Dürert vagy Dufyt. Greenaway a látens vágyat, agresszivitást, a moccanatlan érzelmeket fejti ki a festményekből, miközben – szinte minden filmjében – ugyanazt a történetet meséli: a kultúra, vagyis mindaz a lé-ha hívság, amit az emberiség kultúrának tekint, évszázadok óta ugyanazt a szörnyűséges kört rója. Rohad minden; szépen vagy rútan, egyre megy, s vele rohadunk mi is, oktondi emberek. Férfiak és nők, potrohosak és szép mosolyúak, szelídek és erőszakosak, tépik egymást. Játékból és kéjből, hogy megédesítsék a romlás végóráit.

Ebben a lefojtott, képekkel bezárt világban egyszerre fennkölten és közönségesen ostobán elmélkednek, fecsegnek az élet nagyreményű és kisszerűén csacska dolgairól, a halhatatlansággal kacérkodó hősök. Olykor hátborzongatóan kegyetlenül ölnek a szavakkal. Őrjöngve, ahogy a zúgó tenger nyeli el fuldokló áldozatait.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4096