KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/november
KRÓNIKA
• Durst György: Filmvilág alapítvány az első filmért

• Geréb Anna: Tbiliszi találkozás Szergej Paradzsanov
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A bonsai visszavág Velence
TITANIC
• Csejdy András: Tat a mélyben Titanic fesztivál
• Déri Zsolt: A jéghegy csúcsa Norvég hullám

• Földényi F. László: A lehetetlen prófétája Hullámtörés
• Rózsavölgyi Adél: Európa elrablása A bűn mélysége
• Mátyás Péter: Az ördög ifjúkora Ken Russell
• N. N.: Válogatott filmográfia Ken Russell
• Takács Ferenc: Valóság Filmstúdió A beatgeneráció
• Gazdag Gyula: Egy költő a Lower East Side-on
• Eörsi István: Egy költő a Lower East Side-on
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A túlélésről Az én kis nővérem
• Ardai Zoltán: Ingertréning Út a pokolba
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Baráti kör
• Hungler Tímea: Peacemaker
• Barotányi Zoltán: Kapcsolat
• Harmat György: Törjön ki a frász!
• Mockler János: Manhattanre leszáll az éj
• Turcsányi Sándor: Bean
• Bori Erzsébet: Fújhatjuk!
• Tamás Amaryllis: Tűz a mélyben
INTERNET
• Nyírő András: A fiúk a MIR-en
FILMZENE
• Fáy Miklós: Beledöglünk a szépségbe Pillangókisasszony
POSTA
• Dobos László: Sára Sándor Vád című filmjéről
• Szilágyi Ákos: A vád tanúja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Millecentenárium

Franciahon, az egyház legidősebb leánya

Ludassy Mária

Gallok és frankok. A francia nemzeti hagyomány filmjei.

A királypárti-katolikus történetírók még a XX. században is e valamikor a frank birodalom idején elnyert címet állítják szembe az „egy és oszthatatlan köztársaság” eszményével. A XVIII. században az osztályharc szinte fajelméleti megalapozást nyert: Sieyès abbé híres harmadik rendje a győztes gallok proklamációja, mely kiverni készül az országból a Galliát hajdan leigázó barbár frank hordát, azaz a francia arisztokráciát. A XIX. századi romantikus reakció sem késett a revanssal: a „modern” fajelmélet feltalálója, Gobineau gróf a germán-árja törzsek ellentámadásától reméli az elzsidósodott, azaz liberális-demokrata Európa megszabadítását a forradalmi Franciaország szellemi örökségétől. S midőn az elmúlt héten nagy csinadrattával megünnepelték Clovis frank király megkeresztelésének 1500 éves évfordulóját, az antiklerikális republikánus Francia Köztársaság kissé doktriner hívei tiltakoztak az ellen, hogy a demokratikus-forradalmi hagyományokkal oly igen ellentétesnek tűnő másfél évezred előtti eseményt az állami ünnep fényével vonják be. Ahogy a francia forradalom 200. évfordulóján is megjelentek olyan royalista művek, melyek az emberi jogok nyilatkozatát éppoly nemzetellenes aktusnak tekintették, mint a Vendée-i vérengzéseket, az utóbbi egyenesen a holocaust névvel illetik – jobbára olyan jobboldali történészek, akik a XX. századi holocaust tagadói. Talán e rövidke ismertető is érzékeltetheti, hogy a Charles Maurras, a katolikus-királypárti jobboldali radikalizmus illetve Vichy főideológusa által megfogalmazott „két Franciaország” elmélete – aholis a forradalom liberális-demokrata hagyományát felvállaló oldal képviseli az idegen, a zsidó-szabadkőműves, a nemzetellenes másik Franciaországot – máig is élő, s mindent túlélő hagyomány kontinensünk legrégibb demokráciájában.

A nálunk is ismert filmek általában a Maurras és az Action française (a királypárti-katolikus orgánum) által nemzetidegennek nevezett koncepciót képviselik, azaz a demokratikus-forradalmi, plebejus-nacionalista hagyományt, aholis a király és a klérus, az arisztokrácia és a zsoldoshadsereg az idegen és ellenséges erő, a nép meg egységes és oszthatatlan morális entitás, mint maga a köztársaság (legszebben Renoir Marseillaise-e). A postakocsi dekadens szépségű márkinője, aki a legőszintébb érzülettel bókol a megszökött majd a forradalmi tömeg által feltartóztatott király üres díszöltözéke előtt, ritka rokonszenves szereplője a forradalmi Franciaország hagyományát felvállaló filmművészetnek. Ahogyan – gondolom – a másik tradíció folytatására vállalkozó Vichy állam hivatalos alkotásaiban sem nagyon szerepelhetett az „Isten, Haza, Munka” jelszavai helyett a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” szentháromságát valló demokratikus forradalmár pozitív portréja.

A Nagy Károlyról szóló filmfolyam bájos egyvelege a mi Feszty-körképünkhöz hasonlatos történelemszemléletnek meg a „gloire française” frank birodalmi hódításokat a forradalmi hadsereg Valmy-i diadalával, XIV. Lajos költséges kiruccanásait Napoléon dicső hadjárataival összefűző színes, szélesvásznú nemzeti önmagasztalásnak. Ám túl azon a szomorú aktualitáson, hogy hódító háború során már Nagy Károly is megállt az Elbánál, itt vonván meg máig is visszavonhatatlanul az Európa nyugati és keleti felét elválasztó szocio-kulturális határvonalat, a legnagyobb frank uralkodó történetét elbeszélő filmben is tetten érhetjük a francia nemzetfogalomnak a Rajnától keletre eső népek nemzeteszményétől üdvösen különböző sajátosságát: az állampolgári egyenlőség már Charlemagne számára is létező, s alapvető fontosságú fogalom volt. Nem az számít az állampolgári (illetve kevésbé anakronisztikusan: a frank birodalomhoz való) lojalitásban, hogy frank vagy gall, szász vagy bajor, longobárd vagy spanyol vagy-é, hanem hogy hűséges alattvalója vagy a nemzetek fölötti politikai államalakulatnak, mely eképpen germán „tősgyökeres” ellenére is a római birodalom örököse.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=53