KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/november
KRÓNIKA
• Durst György: Filmvilág alapítvány az első filmért

• Geréb Anna: Tbiliszi találkozás Szergej Paradzsanov
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A bonsai visszavág Velence
TITANIC
• Csejdy András: Tat a mélyben Titanic fesztivál
• Déri Zsolt: A jéghegy csúcsa Norvég hullám

• Földényi F. László: A lehetetlen prófétája Hullámtörés
• Rózsavölgyi Adél: Európa elrablása A bűn mélysége
• Mátyás Péter: Az ördög ifjúkora Ken Russell
• N. N.: Válogatott filmográfia Ken Russell
• Takács Ferenc: Valóság Filmstúdió A beatgeneráció
• Gazdag Gyula: Egy költő a Lower East Side-on
• Eörsi István: Egy költő a Lower East Side-on
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A túlélésről Az én kis nővérem
• Ardai Zoltán: Ingertréning Út a pokolba
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Baráti kör
• Hungler Tímea: Peacemaker
• Barotányi Zoltán: Kapcsolat
• Harmat György: Törjön ki a frász!
• Mockler János: Manhattanre leszáll az éj
• Turcsányi Sándor: Bean
• Bori Erzsébet: Fújhatjuk!
• Tamás Amaryllis: Tűz a mélyben
INTERNET
• Nyírő András: A fiúk a MIR-en
FILMZENE
• Fáy Miklós: Beledöglünk a szépségbe Pillangókisasszony
POSTA
• Dobos László: Sára Sándor Vád című filmjéről
• Szilágyi Ákos: A vád tanúja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Ron Rash: Serena

Ragadozó a völgyben

Sándor Anna

A vadkapitalizmus szörnyetege női anti-hősben ölt testet.

„A világ érett, s mi leszakítjuk, akár egy almát a fáról.” Az elemi mohóság és a könyörtelen hatalomvágy brutális meséje Ron Rash 2008-as regénye, a Serena. A southern gothic és a mágikus realizmus elemeivel átitatott melodráma végzetesen erős, elvetemült párost állít fókuszába: Serena és George Pemberton olyan fajsúlyú figurák, akik ellenében a klasszikus hősök is gyakran elbuknak. A fakitermelésből vagyonosodó fiatal házaspár ellentmondást nem tűrő lendülettel veti rá magát Észak-Karolina erdőire. Társak a gátlástalanságban is: eltapossák, aki útjukba állhat, legyen az üzlettárs vagy volt szerető. Az Appalache-hegység völgyeiben gyökerező történet sokrétegű tablója a nagy világválság gazdasági és emberi tragédiákon tenyésző morális nyomorának. Rash a halál és a túlélés hártyavékony határán egyensúlyozó munkások fölé a profitból táplálkozó, mitikus erejű gonoszt emel. Háttérben a fellendülő környezetvédelmi mozgalommal, a vadkapitalizmus szörnyetege most egy női anti-hősben ölt testet.

Rush egy mozdulattal érvényteleníti a klasszikus sztereotípiát, mikor az öncélú kapzsiságot, az elnyomást és az elsöprő birtoklási vágyat nem patriarchális attribútumként, hanem univerzálisan emberi tulajdonságként aposztrofálja. Serena karaktere mögött olyan irodalmi ősök állnak, mint Shakespeare Lady Macbethje vagy Steinbeck Cathy Amese. Ahogy a skót királynő a patriarchális hagyományban a nőiséghez kapcsolt tulajdonságok (anyaság, érzékenység, passzivitás) felszámolásának előképe, úgy modern utóda, Serena is kiérdemli a tradicionálisan hímnemű gazember jelzőit: könyörtelen, ambiciózus, a rögeszméjének él és mindenáron hatalomra tör. Cathy-től kapott öröksége az elmebajjal határos, embertelen, eltökélt hidegvér, illetve a közelebbről meg nem határozható motivációs eredők – érintésük, akár a pestis, pusztulást hoz a környezetükben mindenre és mindenkire.

Ugyanakkor Serena elődeihez képest egydimenziós figura, ami ezúttal nem írói mulasztásból fakad, hanem a mitizálás eszköze. Az asszonyhoz tapadó baljós jelek egyre szimbolikusabbak, így idővel inkább testesít meg egy elvont erőt, mint hús-vér embert. A Pemberton oldalán feltűnő nő isteni büntetésként működő, a történeten elhatalmasodó természeti csapás, aki mások nézőpontján keresztül hódítja meg az elbeszélés tereit, legyen az a férje vagy a görög karként az eseményekre reflektáló favágók csoportja. A látomások ötödik lovasaként járja be a hegyeket, torz Évája letarolja és terméketlen pusztasággá változtatja a világot (hiába tisztítja meg a völgyeket a kígyóktól, ezzel a patkányok elszaporodását okozza). A felborult természeti rend nyomán a bibliai apokalipszis fenevadai átadják helyüket a modern világvége mindent felzabáló túlélőinek. A helyiek babonáiból és a biblikus áthallásokból táplálkozó mágikus realizmus elemei ugyanakkor nem telepednek fojtogatóan a regényre, inkább búvópatakokként kísérik a cselekményt, csupán itt-ott előbukkanva az események során.

Serena és George Pemberton szerelmének az asszony által diktált feltétele az abszolút egymásba olvadás, ami kizárólag az elkötelezett, birtokló odaadást fogadja el. A melodráma origója így nem is valamilyen külső katasztrófa, hanem belülről támadó gyengeség. Ahogy Pemberton elérzékenyülése fokozatosan közelebb hozza a férfit az olvasóhoz, úgy távolítja el Serenától, akinek kódexében ez megbocsáthatatlan bűn – ahogy a ragadozóból préda lesz, a regényt egyre inkább átszövi a bosszúdramaturgia. A szerző alkotói erénye, hogy a központi melodráma köré hiteles társadalmi, történelmi tablót sző. Rash az Appalache-hegység kultúrájáról tanít a nyugat karolinai egyetemen, ezt az ismeretanyagot pedig gazdagon kamatoztatja a regényben. A hegyvidék természetes erőviszonyait tiszteletben tartó és egyben annak kiszolgáltatott helyiek mindennapjai balladisztikus mikrotörténetek és elejtett megjegyzések által állnak össze szociálisan érzékeny, korabeli tükörképpé. A válságban tomboló kilátástalanságban olykor megcsillanó primér humanizmus pedig markánsan ellenpontozza a főszereplők egoista játszmáit. Mindeközben Rash biztos érzékkel kerüli az érzelgősséget és a naivitást, nem romanticizálja a hegylakók barbár civilizálatlanságát és kicsit sem irigylésre méltó életét. Hogy ez a keménység megőrződjön a vásznon, ahhoz egy, a hollywoodi kompromisszumoktól mentes rendező lenne szükséges (például Paul Thomas Anderson vagy John Hillcoat) – egyébként félő, hogy pont az sikkad el, ami izgalmassá teszi a regényt és a karaktert, és maradnak az unalomig ismert sablonok.

 

Könyvmolyképző Kiadó, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/06 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12254