KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/október
KRÓNIKA
• Muhi Klára: Zsurzs Éva

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő filmes Bresson-óramű
• N. N.: Robert Bresson filmjei
CYBERVILÁG
• Nádori Péter: Az ötödik elem Kamaszos báj sok lézerrel
• Tóth András György: Mézières és Moebius Képregénytől a filmig
• Kömlődi Ferenc: Túlélési stratégiák Douglas Rushkoff könyve
• Bíró Yvette: Szintről szintre Chris Marker-multimédia
• Nyírő András: „Emil” Ha elolvasta, tépje össze

• Forgách András: Iráni mesék Filmhét után
MAGYAR MŰHELY
• Sós B. Péter: Húzóágazat? Filmtörvény
• Bori Erzsébet: Diplomatafilm Beszélgetés Bereményi Gézával
TELEVÍZÓ
• Dessewffy Tibor: Kis Magyar Időutazás Rendszerváltó évek
• Dániel Ferenc: Színkép-sugárzás Spektrum TV
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: A szabad világ foglyai Michael Cimino filmjei
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lengyel kapcsolat
FESZTIVÁL
• Róka Zsuzsa: Örömfilmfesztivál Ouagadougou
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nem azok a fiúk Witman fiúk
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A kaukázusi fogoly
• Bori Erzsébet: Ragyogj!
• Simó György: Ál-arc
• Turcsányi Sándor: Fedőneve: Donnie Brasco
• Békés Pál: Hullámsír
• Harmat György: Első csapás
• Csordás Lajos: Az elnök különgépe
• Tamás Amaryllis: Raszputyin
POSTA
• Jeles András: Nyílt levél Forgács Péternek
• Forgács Péter: Tisztelt Szerkesztőség!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kelly hősei

Lalík Sándor

 

Filmnézői tapasztalataink alapján könnyedén felelhetünk a kérdésre: mi kell egy sikeres bankrabláshoz? Mindenekelőtt egy kellőképp hűvös intelligenciájú főhős, akinek agyában a legfantasztikusabb, leglehetetlenebbnek látszó ötlet is megfogamzik. Kellenek segítőtársak, akik precíz összjátékkal hajtják végre a részletesen kidolgozott haditervet. És bizonyára kell egy adag szerencse is, ami ha nincs, meg kell teremteni.

Mindez együtt van Brian G. Hutton több mint tíz évvel ezelőtt készített filmjében, ám mozidarabjának különös pikantériát az ad, hogy az ő brigádja második világháborús amerikai katonákból áll, akik a franciaországi német frontvonalak mögé hatolva akarnak kirámolni egy aranyrudakkal teli bankot. Ezek a katonák – mint az számos filmből és regényből ismert – otthoni beidegződéseikkel, lezserségükkel, hányavetiségükkel jöttek az európai hadszíntérre. Az értelmetlen hősiesség és a passzív pihenőidő közt találnak módot arra, hogy hasznosítsák fölös energiáikat, érvényesítsék racionális prakticizmusukat. A film elején még joggal hihetjük, hogy az amerikaiaktól megszokott tárgyi hitelességű, realista világba csöppentünk; ez a későbbiek során azonban mindinkább elhalványul: a „bankrablás”-hadművelet mechanizmusa mögött a háborús háttér szükséges díszletté-kellékké egyszerűsödik, az időnként feltűnő németek bábukként statisztálnak. A magánkülönítmény vezérkarából Faramuci (Donald Sutherland) anakronisztikus, normákon kívül- és felülálló hippi-figurája a leghatásosabb. Mellette „feltűnően” szürke marad az akció irányítója, a westernhősként ismert Clint Eastwood. Ami ott megjelenésben, gesztusban elegendő, adva van, az itt meglehetősen kevés. A harmadik sztár Telly Savalas „hozza” a harapós, de melegszívű őrmester közismert formuláját.

A film humorforrása az ötlet kibontása: az össze nem illők összeillesztése. A látványos gegek és szópetárdák még könnyen célt érnek, a „stílustalan” öldöklések azonban már kevésbé találják helyüket ebben – a különben jóízű szórakozást nyújtó – kommerszben. A film nem lesz szatíra, megmarad a jópofáskodás keretei között annak, ami vállaltan lenni akar: (háborús hátterű) vígjátéknak. Úgy teszi céltáblájává a nemzeti karaktert, hogy közben erényeit is magasztalja, úgy cinikus, hogy közben el is érzékenyedik. A hazafiúi lelkesedést dollárárfolyamon jegyező hőseit talán el is fogadhatnánk, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy kik ellen és minek az érdekében folyt az a bizonyos háború.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6412