KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/szeptember
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: William S. Burroughs 1914–1991

• Csejdy András: Nincs pardon Marco Ferreri
• N. N.: Marco Ferreri
• Ardai Zoltán: Latin-európai psycho Ismét a Dillingerről
• Fekete Ibolya: Egy bizonyos idegállapot Délkelet-európai filmhét
• Makai József: Turbópartizánok A szép falvak szépen égnek
• Bori Erzsébet: Birodalmi lépegetők Új orosz filmek
• Horváth Antal Balázs: A magány mozaikképei Atom Egoyan
• N. N.: Atom Egoyan
• Kömlődi Ferenc: Virtuális szeretők Exotica
• Upor László: Toll a füledbe Orton, a botrányos életű zseni
KRITIKA
• Molnár Gál Péter: Woody Allen barna pulóverben Hatalmas Aphrodite
• Fáy Miklós: A klarinétos Woody-zene
• Bóna László: Az eltűnt idő lábnyomában Elveszett világok
• Asbóth Emil: A testrabló Kockázatos játék
• Hirsch Tibor: Vakvágányon Retúr
• Turcsányi Sándor: Reservoir Girls Fülledtség
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Cigányok ideje
• Bori Erzsébet: Batman és Robin
• Turcsányi Sándor: Kolja
• Ardai Zoltán: A selyem sikolya
• Kovács Kristóf: Sötét zsaruk
• Tamás Amaryllis: Nekem 8
• Harmat György: Féktelenül 2.
• Speier Dávid: Menekülés Los Angelesből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A bomba átmérője

Földes András

 

Lehangoló képet tár elénk a palesztin öngyilkos merénylő történetét feldolgozó kanadai dokumentumfilm. Szokatlan módon a nézőt nem az átélt lelki megrázkódtatások teszik próbára, hanem a film konfliktuskerülése. Ebből pedig talán azt a szomorú következtetést kell levonnunk: lehetünk bármilyen empatikusak, kilátástalan feladat megérteni a világ távoli pontjain zajló konfliktusokat.

A húsz ember halálát követelő, 2002-es jeruzsálemi autóbuszos robbantást feldolgozó film legfőbb hibája, hogy – emocionálisan amúgy érthető okokból – személyes, emberi oldalról közelíti meg a tragédiát. Izrael egyik legsúlyosabb öngyilkos merényletéről a másfélórás film jó részében az áldozatok hozzátartozói beszélnek. Hallunk megrázó vallomásokat az apa szájából, aki borongós zongorafutamok közepette meséli, milyen állhatatos tevékenykedéssel igyekszik menekülni fia elvesztésének gondolatától. És megismerjük azt is, hogy mik voltak az áldozatok vágyai, álmai, hogyan szerettek és miket gondoltak a világról. Mindez sajnos mégsem visz közelebb minket a megértéshez, hiszen hasonló monológokat hallanánk, ha például egy lavina áldozatairól készülne film.

A néző azért ül be erre a filmre, hogy megtudja, mi az, ami egy ilyen borzalmas tetthez vezet, és hogyan gondolkodnak ezután az áldozatok hozzátartozói. A másfél órás film azonban nem merészkedik a szörnyű tragédia mélységeibe. A vége felé megszólalnak ugyan rendőrök, biztonsági szakértők, sőt, a merénylő egy társa és a szülei is, de lényegi kérdésekre mégsem kapunk választ.

A bomba átmérőjéből, a sok megszólaló, a drámai képek és a zaklatott zene ellenére sem tudunk meg többet, mint egy híradóból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8497