KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/szeptember
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: William S. Burroughs 1914–1991

• Csejdy András: Nincs pardon Marco Ferreri
• N. N.: Marco Ferreri
• Ardai Zoltán: Latin-európai psycho Ismét a Dillingerről
• Fekete Ibolya: Egy bizonyos idegállapot Délkelet-európai filmhét
• Makai József: Turbópartizánok A szép falvak szépen égnek
• Bori Erzsébet: Birodalmi lépegetők Új orosz filmek
• Horváth Antal Balázs: A magány mozaikképei Atom Egoyan
• N. N.: Atom Egoyan
• Kömlődi Ferenc: Virtuális szeretők Exotica
• Upor László: Toll a füledbe Orton, a botrányos életű zseni
KRITIKA
• Molnár Gál Péter: Woody Allen barna pulóverben Hatalmas Aphrodite
• Fáy Miklós: A klarinétos Woody-zene
• Bóna László: Az eltűnt idő lábnyomában Elveszett világok
• Asbóth Emil: A testrabló Kockázatos játék
• Hirsch Tibor: Vakvágányon Retúr
• Turcsányi Sándor: Reservoir Girls Fülledtség
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Cigányok ideje
• Bori Erzsébet: Batman és Robin
• Turcsányi Sándor: Kolja
• Ardai Zoltán: A selyem sikolya
• Kovács Kristóf: Sötét zsaruk
• Tamás Amaryllis: Nekem 8
• Harmat György: Féktelenül 2.
• Speier Dávid: Menekülés Los Angelesből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kötél

Bikácsy Gergely

 

1948-ban Hitchcock a saját producere lett, és mint annak idején az önállósult csodagyerek, Orsón Welles, valami soha nem volt formanyelvi kísérletbe fogott. A filmművészet története során sem A kötél előtt, sem utána nem készült olyan nagyjátékfilm, mely a vágás eszközét mellőzve, egyetlen beállításból állna. A dolog azért is meglepő, mert Hitchcock egész pályáján a vágást tekintette legfontosabb eszközének. (A Madarak például ezernél több „snittből” áll.) Egy tekercs tíz percig tart: A kötélben tízpercenként eltakarja valamelyik szereplő az objektívet, s a takarásból már a következő tekercs indul, de a néző jószerint ezt a technikai kényszerűséget sem veszi észre.

A vágás azonban nem csupán technikai kényszerűség. Beállítást említettünk az imént. Természetesen A kötél képsorain is folyamatosan változik a „beállítás”: változik, a kameramozgás révén. A filmművészet épp a harmincas–negyvenes évek fordulóján, Európában Renoir, Amerikában Orsón Welles fellépésekor kerül előtérbe a kamerával elérhető, a kameramozgás előidézte – később „belső vágásnak” nevezett eljárás. Több ez, mint egyszerű „eljárás”. A rendező immár nem később, a vágóasztalon válogat, hanem már a felvételkor, a film valódi születése pillanatában hangsúlyoz, k ellenpontoz. Később Antonioni, Jancsó Miklós és Tarkovszkij művészete emelkedett különös magasságba ennek az alkotóelvnek és gyakorlatnak a segítségével.

A kötél képsorain természetesen és magától értedődően „működik” a belső vágás. A néző soha, most sem a filmnyelvre figyel: annak kell szolgálnia őt, meg a film történetét. A kötél egyetlen helyszínen játszódik, megszakítás nélkül, nyolcvan percig. Szolid kis banketten vagyunk, s a szolid ünnepség helyszínén egy kredencben friss hulla rejlik. A gyilkosok a hulla fölött szemérmetlenül épp a gyilkosság jogáról beszélgetnek. A gyilkosság egyfajta szépművészet, tudjuk De Quincey úr óta. Tudják ezt a gyilkosok is, s a néző is megtudja a film végére, hogy tulajdonképpen azért érdemes csak ölni, mert utána beszélgetni lehet róla. Hitchcock a híres Truffaut-féle interjúkönyvben hosszan ecseteli első színesfilmjének operatőri problémáit. Sajnos, a magyar Cinémathéque agyonhasznált fekete-fehér kópiát vetít. Ez, mint általában a gyilkosság is: nem bűn, hanem hiba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4347