KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/szeptember
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: William S. Burroughs 1914–1991

• Csejdy András: Nincs pardon Marco Ferreri
• N. N.: Marco Ferreri
• Ardai Zoltán: Latin-európai psycho Ismét a Dillingerről
• Fekete Ibolya: Egy bizonyos idegállapot Délkelet-európai filmhét
• Makai József: Turbópartizánok A szép falvak szépen égnek
• Bori Erzsébet: Birodalmi lépegetők Új orosz filmek
• Horváth Antal Balázs: A magány mozaikképei Atom Egoyan
• N. N.: Atom Egoyan
• Kömlődi Ferenc: Virtuális szeretők Exotica
• Upor László: Toll a füledbe Orton, a botrányos életű zseni
KRITIKA
• Molnár Gál Péter: Woody Allen barna pulóverben Hatalmas Aphrodite
• Fáy Miklós: A klarinétos Woody-zene
• Bóna László: Az eltűnt idő lábnyomában Elveszett világok
• Asbóth Emil: A testrabló Kockázatos játék
• Hirsch Tibor: Vakvágányon Retúr
• Turcsányi Sándor: Reservoir Girls Fülledtség
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Cigányok ideje
• Bori Erzsébet: Batman és Robin
• Turcsányi Sándor: Kolja
• Ardai Zoltán: A selyem sikolya
• Kovács Kristóf: Sötét zsaruk
• Tamás Amaryllis: Nekem 8
• Harmat György: Féktelenül 2.
• Speier Dávid: Menekülés Los Angelesből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről

Pascal kamerával

Kövesdy Gábor

Bresson filmkészítésről vallott elveit saját művészetében valóra is váltotta.

 

Robert Bresson, a francia film magányos óriásának művészetéről sokan írtak már. A legalaposabb összefoglalást azonban saját művészetéről ő maga írta meg. Méghozzá előre, hiszen a filmről és a filmkészítésről vallott elveit, nézeteit összefoglaló könyvecske javarészt 1950 és 1958, tehát filmkészítő életműve derekán keletkezett. Igen ritka a filmtörténetben, hogy valaki éles elméjű teoretikus és tehetséges művész legyen egy személyben - sőt, műveiben éppen azt és úgy csinálja meg, amit követendő módszerként papírra vetett. Moholy-Nagy László szuggesztíven jövendölt a fényjáték filmről, Astruc új nyelvről beszélt a kamera-töltőtoll kapcsán, de egyikük sem tudta művekben valóra váltani saját művészi programját.

Bresson hitvallása most jelenik meg először magyarul, bár a Filmvilág 1980/12. és 1984/12. számaiban már közölt részleteket a könyvből. Az ott megadott címet - Jegyzetek a mozgóképről - talán érdemes lett volna megtartani. Nemcsak azért, mert ez közelebb áll az eredeti jelentéshez, hanem mert maga Bresson az, aki könyvében a filmművészetet „semmitmondó elnevezés”-nek titulálja. Könyve valóban nem a filmművészetről, hanem általában a mozgókép mint matéria különös tulajdonságairól szól, s aprólékos gonddal beszél arról, hogyan próbálja ezeket a tulajdonságokat saját művészete szolgálatába állítani. Értekezések a módszerről - igen, ahogy Descartes tette a tudomány terén, Bresson is a módszeres kétely eszközével vizsgálja felül a mozgókép addig kialakult eszköztárát. Szerinte már a kiindulópont téves: a film nem a színház, az irodalom vagy a fotó leszármazottja, hanem a festészet és a zene édesgyermeke. Miközben végigvezet tárgyán, túl is tekint rajta, hiszen az eszközök és a módszerek mellett sor kerül az alkotóra is, akinek a nehezen tanulható dolgokat is tudnia kell: hideg fejjel indulataira, megérzéseire hagyatkozni; előbb mindent kiszámítani, aztán helyet hagyni a kiszámíthatatlannak. És főképpen tudni kell, hogy mások irányítása csak akkor megy, ha a magunk irányát megleltük.

Bresson ugyanazt csinálja írásában, mint amit filmjeiben: kísérletet tesz arra, hogy valóban csak a szükséges dolgokat mondja el, sem többet, sem kevesebbet. Stílusának alapelve - csakúgy, mint filmjeiben - a redukció. Szövegei mögött bújócskát játszik velünk: ahogy filmesként igazából festő, úgy íróként inkább filozófus. A műfajt Pascaltól kölcsönzi, magától értetődő természetességgel. Bresson mozaikszerű jegyzetei éppúgy világnézetként és etikai rendszerként válnak egységessé és egésszé, ahogyan Pascal filozófiai töredékei, a Gondolatok. Bresson gondolatai valójában tanítások, melyek a mozgókép ürügyén a világról szólnak. Befogadásuk feltételezi a lélek nyugalmát - a lehulló kő is csak nyugodt víztükrön rajzol hullámokat. Ezért szövegeit úgy olvassuk majd, ahogy filmjeit nézzük: tartsunk szabadon lelkünkben helyet a kegyelemnek.

 

Robert Bresson: Feljegyzések a filmművészetről. Szerkesztette: Zalán Vince. Fordította: Sújtó László. Osiris, 1998.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3795