KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/szeptember
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: William S. Burroughs 1914–1991

• Csejdy András: Nincs pardon Marco Ferreri
• N. N.: Marco Ferreri
• Ardai Zoltán: Latin-európai psycho Ismét a Dillingerről
• Fekete Ibolya: Egy bizonyos idegállapot Délkelet-európai filmhét
• Makai József: Turbópartizánok A szép falvak szépen égnek
• Bori Erzsébet: Birodalmi lépegetők Új orosz filmek
• Horváth Antal Balázs: A magány mozaikképei Atom Egoyan
• N. N.: Atom Egoyan
• Kömlődi Ferenc: Virtuális szeretők Exotica
• Upor László: Toll a füledbe Orton, a botrányos életű zseni
KRITIKA
• Molnár Gál Péter: Woody Allen barna pulóverben Hatalmas Aphrodite
• Fáy Miklós: A klarinétos Woody-zene
• Bóna László: Az eltűnt idő lábnyomában Elveszett világok
• Asbóth Emil: A testrabló Kockázatos játék
• Hirsch Tibor: Vakvágányon Retúr
• Turcsányi Sándor: Reservoir Girls Fülledtség
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Cigányok ideje
• Bori Erzsébet: Batman és Robin
• Turcsányi Sándor: Kolja
• Ardai Zoltán: A selyem sikolya
• Kovács Kristóf: Sötét zsaruk
• Tamás Amaryllis: Nekem 8
• Harmat György: Féktelenül 2.
• Speier Dávid: Menekülés Los Angelesből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hét év Tibetben

Az osztrák beteg

Reményi József Tamás

Annaud filmjében a kétféle civilizáció egymásra csodálkozása roppant megejtő és roppant kiszámítható.

 

Almásy László gróf folytatja menetelését a filmvásznon, csak most Heinrich Harrernek hívják, s nem a sivatag a szenvedélye, hanem a hegyóriások, az irtóztató meredélyek világa. Azaz a romantikus néző nem a Szahara horizontján érzékeli individuális ambíció és részvétlen világtörténelem összecsapását, hanem a Himalája vertikumán. Egyébként: ugyanaz a kaptafa.

Hősünk épp újabb csúcsokat hódítana, amikor kitör a második világháború. Brit hadifogságba kerül, ahol önérzetesen osztrák mivoltát kell hangsúlyoznia a német besorolás ellenében (akár Almásynak a magyarságát osztrák címke alatt), Tibetbe szökik, s ott a kolostorok bensőségében épül testileg-lelkileg, mígnem Mao Ce-tung Kínája lerohanja menedékét. A valódi Harrer, a modellül szolgáló hegymászó-zseni, aki még a náci kollaboráció vádját illetően is osztozik magyar kollégája sorsában (jóval több okkal!), a kalandjairól írt könyvével szinte törvényszerűen talált utat a misztikumra és egzotikumra fogékony rendezőhöz. Jean-Jacques Annaud olyan embert lát benne, aki többszörös száműzöttként, fásultan és nyitottan kerül egy ismeretlen aura vonzásába: hitvese nem várja vissza, sőt távollétében elválik s időközben született gyermeküket megtagadja tőle, és a férfi, aki ifjonti dölyfében a felebaráti-közösségi kötelékeket sem ismerte el soha, külsőbelső hontalanságban találja magát. Ebből a nihilből emeli ki egy megpróbáltatásokon edződött barátság s egy fia helyett fiaként szerethető gyerek, aki történetesen a kis Dalai Láma. Annaud itt aztán igazán elemében van, a két kultúra, a kétféle civilizáció és habitus találkozása, egymásra csodálkozása roppant megejtő – sémáiban pedig roppant kiszámítható. A Hét év Tibetben világvégi idillje, igaz, monstre érzelmességében szolidabb Az angol betegénél, blöffje nem olyan pöffeszkedő, de meglehet, hogy Annaud-ból – akárcsak korábban A rózsa neve vagy A szerető esetében – a nagyobb formátum hiányzik, amely a kommercializálódott posztmodern gondolkodást vakmerőbben alkalmazná a moziban. Antony Minghella nemzetközi stábja fesztelenül hordott össze tücsköt-bogarat egy vállaltan, nyilvánvalóan lehetetlen történetben, Annaud – ugyancsak internacionális – vállalkozása viszont valahol félúton marad a nevelődésregény és az olcsó szoft-legenda között. Amikor Almásy Sebestyén Mártát hallgat a sivatagban, akkor e digitális arab-magyar mutáció a blődségében merészen giccses. A tibeti lámagyerek zenélő dobozából Debussy szól. Ez lehet kedves, mosolyogtató, gyöngéd pillanat, ám Annaud-nál legfőképp: üres.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3610