KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/szeptember
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: William S. Burroughs 1914–1991

• Csejdy András: Nincs pardon Marco Ferreri
• N. N.: Marco Ferreri
• Ardai Zoltán: Latin-európai psycho Ismét a Dillingerről
• Fekete Ibolya: Egy bizonyos idegállapot Délkelet-európai filmhét
• Makai József: Turbópartizánok A szép falvak szépen égnek
• Bori Erzsébet: Birodalmi lépegetők Új orosz filmek
• Horváth Antal Balázs: A magány mozaikképei Atom Egoyan
• N. N.: Atom Egoyan
• Kömlődi Ferenc: Virtuális szeretők Exotica
• Upor László: Toll a füledbe Orton, a botrányos életű zseni
KRITIKA
• Molnár Gál Péter: Woody Allen barna pulóverben Hatalmas Aphrodite
• Fáy Miklós: A klarinétos Woody-zene
• Bóna László: Az eltűnt idő lábnyomában Elveszett világok
• Asbóth Emil: A testrabló Kockázatos játék
• Hirsch Tibor: Vakvágányon Retúr
• Turcsányi Sándor: Reservoir Girls Fülledtség
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Cigányok ideje
• Bori Erzsébet: Batman és Robin
• Turcsányi Sándor: Kolja
• Ardai Zoltán: A selyem sikolya
• Kovács Kristóf: Sötét zsaruk
• Tamás Amaryllis: Nekem 8
• Harmat György: Féktelenül 2.
• Speier Dávid: Menekülés Los Angelesből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ég velünk

Köves Gábor

 

Úgy emlékszem, a Nagy Mókamester a népnek egyszer elmesélte, milyes érzés is volt, amikor egy írországi kocsmában a helybéli lakosság rákezdett a himnuszra – természetszerűleg az írre –, és mindezt akkor és ott, az otthoni (itthoni) hasonló rázendítésekkel ellentétben, nem érezte „vércikinek”, sőt... Mindez azért jutott eszembe, mert Edward Norton, e meglehetősen tehetséges fiatal színész első rendezése – a régiekre kacsingató „rom-kom”-ról (a sci-fi mintájára a romantikus komédia is megkapta a magáét) van szó – ha csak a kuriózumokra érzékeny szemmel is, de olyan közösségeket mutat be, amelyek együttléte, együttünneplése ellentmondásos érzéseket kelthet. Kiszínezettnek, idealizáltnak tűnik a szertartások meghittsége (Norton, a pap egy New York-i katolikus-, Stiller, a rabbi egy New York-i zsidó közösséget vezet), s valószínűleg az is, de bujkál bennem a kisördög, hogy ami nekem ideátról mese és propaganda, az odaát a hovatartozás hétköznapi megnyilvánulása. Könnyen elképzelhető, hogy ha nincs az „akkor és ott”-tényező, a himnuszukra fakadó írekre hasonlóan ferde szemmel nézne a fent említett Mókamester is.

A lényeg: amit Norton filmje bemutat, hamisnak tűnik, meglehet azonban, hogy a szájhúzás helyett jogosabb lenne az irigykedés. Ami pedig a rom-kom-ot illeti: a Norton-hommage rácáfol készítői életkorára. Az Ég velünk súlyos vitamin-hiányban szenved, enerváltságát azonban az utolsó pillanatokban mindig megmenti egy-egy célt ért poén – úgy félóránként egy. A multi-kulti szimbólumává lett New York felhőkarcolóinak, éttermeinek és parkjainak közhelyszerűsége – a magamfajta New York-imádó számára különösen – bántó. A népek nagy olvasztótégelyének lehasznált mikrokozmosza megérett egy filmes-embargóra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3003