KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/szeptember
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: William S. Burroughs 1914–1991

• Csejdy András: Nincs pardon Marco Ferreri
• N. N.: Marco Ferreri
• Ardai Zoltán: Latin-európai psycho Ismét a Dillingerről
• Fekete Ibolya: Egy bizonyos idegállapot Délkelet-európai filmhét
• Makai József: Turbópartizánok A szép falvak szépen égnek
• Bori Erzsébet: Birodalmi lépegetők Új orosz filmek
• Horváth Antal Balázs: A magány mozaikképei Atom Egoyan
• N. N.: Atom Egoyan
• Kömlődi Ferenc: Virtuális szeretők Exotica
• Upor László: Toll a füledbe Orton, a botrányos életű zseni
KRITIKA
• Molnár Gál Péter: Woody Allen barna pulóverben Hatalmas Aphrodite
• Fáy Miklós: A klarinétos Woody-zene
• Bóna László: Az eltűnt idő lábnyomában Elveszett világok
• Asbóth Emil: A testrabló Kockázatos játék
• Hirsch Tibor: Vakvágányon Retúr
• Turcsányi Sándor: Reservoir Girls Fülledtség
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Cigányok ideje
• Bori Erzsébet: Batman és Robin
• Turcsányi Sándor: Kolja
• Ardai Zoltán: A selyem sikolya
• Kovács Kristóf: Sötét zsaruk
• Tamás Amaryllis: Nekem 8
• Harmat György: Féktelenül 2.
• Speier Dávid: Menekülés Los Angelesből

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Őrzött idő

Tóth Menyhért

The Keeping Hours – amerikai, 2017. Rendezte: Karen Moncrieff. Szereplők: Lee Pace, Carrie Coon, Sander Thomas. Forgalmazó: Gamma Home Entertainment. 91 perc.

 

A kortárs függetlenfilmes szcénában mostanában kifizetődő stratégiának bizonyul a Ghost alapötletét kevésbé fősodorbeli stílusban újrahasznosítani. A 2016-os cannes-i filmfesztivál nagy esélyesének számító A stylistban a tragikus hirtelenséggel eltávozott ikertestvérével csetelt a főhős. A tavalyi év indie-üdvöskéje, a Kísértettörténet pedig úgy mutatta be a szeretett személy elvesztése utáni gyászt, hogy az özvegy folyamatosan érezte közösen megvett házukban az elhunyt férje jelenlétét. Ráadásul most a jórészt alacsony költségvetésű horrorfilmekkel foglalkozó Blumhouse-stúdió is kedvet kapott transzcendens riogatás helyett fájdalmasan melankolikus családi kísértethistóriát mesélni. Így a horror-címkével tévesen ellátott Őrzött időben néhány ajtócsapkodástól és villanykörte-robbanástól keletkező jump scare-pillanatot leszámítva semmi ijesztő nem történik.

A tragédiát egy kisfiú halála okozza, ami először szétszakítja a film prológusában megismert, szimpatikus családot, majd hét évvel később − amikor a szomorú emlékek miatt eladásra szánt házban váratlanul megjelenik Jacob szelleme – újra összehozza. A rendezőnő, Karen Moncrieff több filmjében is foglalkozott már a klasszikus családkép összeomlása utáni alternatív famíliaformák létrejöttével, ám míg A halott lányban és A Cate McCall-perben női nézőpontból közelített a témához, az Őrzött idő a fia halálával önmagát vádoló családfő lelki folyamatait helyezi előtérbe. Sajnos azonban Moncrieff korántsem akkora műgonddal formálja meg férfi főhősét, mint másik két filmje női karaktereit. A halott lány és A Cate McCall-per nőalakjai a talán túlságosan is démonizált férfitársadalomban a boldogulásért harcoló erős, vagy erőssé edződő, lélektanilag valahonnan valahová eljutó karakterek, az Őrzött idő Lee Pace alakította Markjáról viszont azon kívül, hogy egy jól menő vállalatnak dolgozik, és hogy az alkoholhoz menekült a fia halála után, nem tudunk meg semmit. A vele történő tragédiasorozat súlyát érezzük ugyan, de az elég hamar kitalálható, az egykori feleséggel kapcsolatos zárócsavar után már soknak és hatásvadásznak találhatjuk. Nem beszélve arról, hogy a női főszereplő és a szellemként visszatérő kisfiú figurája is vázlatos maradt. Így hiába is érzékenyülnénk el a tengerparti naplemente fényében úszó, szívszaggató zenére vágott zárómontázs alatt, igazán megindító, férfi nézőpontból bemutatott mozgóképes gyászterápiaként továbbra is a Csodás álmok jönnek című filmet fogjuk alkalmazni.

Extrák: Nincsenek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 63-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13920