KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zorán, a zsoké fia

Jakubovits Anna

Zorán, a tizenkét éves kisfiú minden látszat ellenére nagyon magányos. Hiába veszik körül osztálytársai, hiába a barátaival közös rejtekhely, játékbirodalom, hiába járnak együtt a lóversenypályára, hiába ülhetnek föl mindannyian a lóra, hiába csodálja minden gyerek Zorán apját, a zsokét, s lovát, Borostyánt – Zorán mégis szomorú. Szomorú, mert a gyönyörű testű lovak, a homályos istálló, a zöld fű, a ritmusos patadobogás, a lovaglás mind tiltott öröm a számára. Az anyja tiltja el Zoránt attól, hogy a semmirekellő apjához járjon, hogy megnézze a versenyt, amelyben apja Borostyán hátán az esélyes; anyja tiltja meg a kisfiúnak, hogy csodálja szépnek, erősnek, győzelmesnek látott apját. Zorán szomorú és nagyon magányos, hiszen bánatát senkinek nem mondhatja el.

Pedig szép lehetne a zsoké fiának élete, amilyen boldog és felhőtlen társaié is. De Jovan Rančić, a jugoszláv film rendezője olyan tág horizontból vizsgálja a gyermeki élet idilljét, hogy a képbe a kevésbé felhőtlen percek és érzések is beleférjenek, hogy láthatóvá váljanak a kis tizenévesek – a közhit ellenére létező – gyötrődései. Az értő és érdeklődő szemmel vizsgált történet során azonban a rendező enged a könnyebb, meseszerű megoldás csábításának. Ahogy pereg a film, ahogy a kisfiú és a ló barátságának lírája, anyja hétköznapi veszekedései váltogatják egymást, úgy kap egyre nagyobb hangsúlyt az angyalarcú tanítónéni, úgy válnak egyre jóságosabbá az addig rossz és gonosz fölnőttek, akik végül is eltekintenek Borostyán vágóhídra szállításától, s engedik, amit eddig tiltottak.

Mire a film véget ér, Zorán már nem szomorú; ő a legboldogabb kisfiú a világon. Története valóban mesébe illő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7161