KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hét év Tibetben

Az osztrák beteg

Reményi József Tamás

Annaud filmjében a kétféle civilizáció egymásra csodálkozása roppant megejtő és roppant kiszámítható.

 

Almásy László gróf folytatja menetelését a filmvásznon, csak most Heinrich Harrernek hívják, s nem a sivatag a szenvedélye, hanem a hegyóriások, az irtóztató meredélyek világa. Azaz a romantikus néző nem a Szahara horizontján érzékeli individuális ambíció és részvétlen világtörténelem összecsapását, hanem a Himalája vertikumán. Egyébként: ugyanaz a kaptafa.

Hősünk épp újabb csúcsokat hódítana, amikor kitör a második világháború. Brit hadifogságba kerül, ahol önérzetesen osztrák mivoltát kell hangsúlyoznia a német besorolás ellenében (akár Almásynak a magyarságát osztrák címke alatt), Tibetbe szökik, s ott a kolostorok bensőségében épül testileg-lelkileg, mígnem Mao Ce-tung Kínája lerohanja menedékét. A valódi Harrer, a modellül szolgáló hegymászó-zseni, aki még a náci kollaboráció vádját illetően is osztozik magyar kollégája sorsában (jóval több okkal!), a kalandjairól írt könyvével szinte törvényszerűen talált utat a misztikumra és egzotikumra fogékony rendezőhöz. Jean-Jacques Annaud olyan embert lát benne, aki többszörös száműzöttként, fásultan és nyitottan kerül egy ismeretlen aura vonzásába: hitvese nem várja vissza, sőt távollétében elválik s időközben született gyermeküket megtagadja tőle, és a férfi, aki ifjonti dölyfében a felebaráti-közösségi kötelékeket sem ismerte el soha, külsőbelső hontalanságban találja magát. Ebből a nihilből emeli ki egy megpróbáltatásokon edződött barátság s egy fia helyett fiaként szerethető gyerek, aki történetesen a kis Dalai Láma. Annaud itt aztán igazán elemében van, a két kultúra, a kétféle civilizáció és habitus találkozása, egymásra csodálkozása roppant megejtő – sémáiban pedig roppant kiszámítható. A Hét év Tibetben világvégi idillje, igaz, monstre érzelmességében szolidabb Az angol betegénél, blöffje nem olyan pöffeszkedő, de meglehet, hogy Annaud-ból – akárcsak korábban A rózsa neve vagy A szerető esetében – a nagyobb formátum hiányzik, amely a kommercializálódott posztmodern gondolkodást vakmerőbben alkalmazná a moziban. Antony Minghella nemzetközi stábja fesztelenül hordott össze tücsköt-bogarat egy vállaltan, nyilvánvalóan lehetetlen történetben, Annaud – ugyancsak internacionális – vállalkozása viszont valahol félúton marad a nevelődésregény és az olcsó szoft-legenda között. Amikor Almásy Sebestyén Mártát hallgat a sivatagban, akkor e digitális arab-magyar mutáció a blődségében merészen giccses. A tibeti lámagyerek zenélő dobozából Debussy szól. Ez lehet kedves, mosolyogtató, gyöngéd pillanat, ám Annaud-nál legfőképp: üres.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3610