KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/augusztus
KRÓNIKA
• Báron György: Bo Widerberg 1930–1997
• Schubert Gusztáv: Mitchum és Stewart

• Schubert Gusztáv: A démon fényképészei Privát Magyarország
• Varga Balázs: Élet-kép-regény Beszélgetés Forgács Péterrel
• Balassa Péter: Mintha és Az Gogol, Jeles és a hajléktalanok
• Jeles András: Méz és olaj
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A pálmaligeten át Cannes ’97
• N. N.: A fesztivál díjai Cannes '97
• N. N.: Cannes Arany Pálmái
• N. N.: Magyar filmek díjai Cannes

• Kömlődi Ferenc: Sóhajok, könnyek, sötétség Dario Argento poklai
• Tanner Gábor: Mondd, hogy félsz A spanyol thriller
• Csejdy András: Egy szónak is száz a vége Intim részek
• Hahner Péter: Egy bűnbak védelmében Nixon
KÍNA
• Vágvölgyi B. András: Hongkongi nouvelle vague Wong Kar-wai
• Wostry Ferenc: Egymilliárd néző Tsui Hark
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Holdbéli Gaspard A nyár meséje
• Turcsányi Sándor: (V)érzés Féktelen Minnesota
FILMZENE
• Fáy Miklós: Morricone és fia
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Extrémek
• Báron György: Fourbi
• Hungler Tímea: Meglesni és megszeretni
• Hirsch Tibor: Con Air – A fegyencjárat
• Takács Ferenc: Relic – Bestia
• Tamás Amaryllis: Anakonda
• Ardai Zoltán: Utánunk a tűzözön

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gengszterek

Ardai Zoltán

 

Odalent a halottak laknak, fönt az élők, a két szféra közt pedig csatornatisztítók, elfekvő-kórházi ápolónők, hullaházi alkalmazottak, törvényszéki orvosszakértők és az életvédelmi osztály fegyveres dolgozói. Nem meglepő módon ennek a világképnek a jegyében készült a francia zsarufilm-vonulatnak e mostani közepes (nem vacak) darabja is. A mérsékelt feszítőerejű írói-rendezői muníció majdnem elégnek bizonyul a kétórás előadáshoz, egy olyan filmhez, amely a szereplők életérzésével maradéktalanul összeidomulva főként arcokra épül. A kitartó feszültség ezek közt a nyűtt, facsartan puha vagy gyűrten kemény, önérzetes arcok (plusz Anne Parillaud-é, a valahai Nikitáé) közt alig erőltetett. Csak enyhén művi hatásúak a dialógusok – átjárva „keserű belügyi romantikával” –, épphogy csak kicsit félszeg a realistáskodás, a sok nyerseskedés, nehezebb már dicsérni a mű emlékképekkel gyakran operáló, flashbackes komponálását: ehhez itt nincs teremtő gondolat, így merőben rutinszerű marad.

Minthogy a (nagyobbrészt vallatószobákban játszódó) Gengszterek nem indokolatlanul próbálkozik a série noire és a francia politkrimi-műfaj egyesítésével – az előzetesen oly semmitmondó cím rétegzett értelmet nyer benne –, méltányolandó e tekintetben is a félsiker. A jelzett amalgám nem állt ugyan elő (a série-noire-os motivikus elemek sápatagon fityegnek ki a filmből), de előállítható volta felsejlik; ez a Gengszterek eredménye.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2756