KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/július
KRÓNIKA
• N. N.: Szerzőink figyelmébe A gép lelke
• Csantavéri Júlia: Giuseppe De Santis
HORROR
• Takács Ferenc: Százéves a halhatatlan Centenárium
• Stoker Bram: Drakula vendége
• Farkas Jenő: Iliescu kis Drakulája
• N. N.: Drakula-mozi
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Hrabali diszkont Mediawave 97
• Dárdai Zsuzsa: Golfpálya-felkelés Beszélgetés Alanis Obomsawinnal
• Schubert Gusztáv: Lassú tűzön Awara leves
• Báron György: A csíkos ügynök Leptinotarsa
• Csejdy András: Műfajunk: Kortárs giccs Beszélgetés Búzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel

• Schubert Gusztáv: A Bastille falfirkái Roland Topor
• Bikácsy Gergely: Malackodás a budoárban Sade márki mozija
MAGYAR FILM
• Sós B. Péter: Önkorlátozás Nincs cenzúra
• Sós B. Péter: Magyar filmjogok: áttekinthetetlen helyzet

• D. Tóth Béla: Miért nem tüntették ki a magyarok Korda Sándort?
• Kelecsényi László: Vágóerkölcsök Szinkronbűnök
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rá csaj még nem volt ilyen hatással Suttogás
• Nádori Péter: Ostoba barmok Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát
• Fábry Sándor: Mindenki másképp csinálja Káma Szútra
FILMZENE
• Fáy Miklós: A nemzeti érzületről
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Nyomul a banda
• Csejdy András: Az Angyal
• Tamás Amaryllis: A nyerő
• Ardai Zoltán: Az Árnyék-összeesküvés
• Vidovszky György: Gyilkos a házban
• Turcsányi Sándor: Légörvény
• Csordás Lajos: Nyerő páros
• Kosztolni Ildikó: Dzsungelből dzsungelbe
• Harmat György: Halálos terápia
INTERNET
• Nyírő András: Agymosakodás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hamiskártyások fejedelme

Ardai Zoltán

 

Sylwester Cheçiński filmjének Lengyelországában minden a kártya, a hazárdjáték körül forog. A Varsóból vidékre érkezett úriembernek már a pályaudvarnál várakozó taxisofőr kártyát mutogat, csaknem tudva, hogy nem hiába. A helység fő funkcionáriusa – egyben legjelesebb hamisjátékosa – előbb csupán biliárdpartira invitálja az idegent, majd miután a szemérmes biliárdozás kellőképpen izgalomba hozta mindkettőjüket, felhorkan: „kezdjünk valami férfiasabbal; mi a véleménye a pókerről?” A városban még a büfék üvege mögött is ott tornyosulnak a kártyacsomagok, s magától értetődik, ha valaki ötöt vesz egyszerre. De másutt is, minden városban, ahol az átejtés vándorló mestere megfordul, a hamiskártyázás tűnik az egyetlen olyan érvényesülési lehetőségnek, amely mindenki számára nyitott. A film minden szereplője még erkölcsi önértékelésében is aszerint bizonytalanabb vagy határozottabb, hogy az emberek mekkora többségét vélheti nálánál ügyetlenebb csalónak.

Cheçiński nem próbálja erőszakosan társadalomképpé duzzasztani a pókermetaforát – vagyis nem fújja fel a kipukkadásig – s még a célzatosabb jelenetek és beállítások is (például: a Gierek szejm-beli beszédét közvetítő televízió képernyője előtt bubik és bankók suhognak) csupán könnyed kézzel odavetett színező elemek ebben a sikerült szórakoztatófilmben. A feszült cselekménynek inkább a pszichológiai realizmus ad mélységet, amely kifejezetten kellemes módon keveredik a kalandfilmes toposzokkal, illetve a lengyelországi nyugatiasság külsődleges jelzéseivel. Különböző alkatok és észjárások figyelemreméltó taktikai harca folyik itt, ugyanakkor a szomorú svindlikirály mitikus jellegű figura: a jóság ördögeként leckéztet meg mindenkit. A legcinikusabb módon a legtenyérbemászóbb gazdagokat löki kétségbeesésbe, többek közt egy fiatalembert, akinek nem elég, hogy magas beosztású apja elhalmozza javakkal, a nagy kártyás nimbuszára is igényt tart. De a főhős sem egyszerűen mesealak, s ezt végleg nyilvánvalóvá teszi az, hogy az utolsó képsor holtan mutatja őt egy szemétkupacban. E Wajda-allúzió ellenére Cheçiński műve nem annyira a lengyel filmművészet folyamatosságának, mint inkább általában a lengyel moziszínvonal megbízhatóságának újabb példája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/07 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6077