KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/július
KRÓNIKA
• N. N.: Szerzőink figyelmébe A gép lelke
• Csantavéri Júlia: Giuseppe De Santis
HORROR
• Takács Ferenc: Százéves a halhatatlan Centenárium
• Stoker Bram: Drakula vendége
• Farkas Jenő: Iliescu kis Drakulája
• N. N.: Drakula-mozi
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Hrabali diszkont Mediawave 97
• Dárdai Zsuzsa: Golfpálya-felkelés Beszélgetés Alanis Obomsawinnal
• Schubert Gusztáv: Lassú tűzön Awara leves
• Báron György: A csíkos ügynök Leptinotarsa
• Csejdy András: Műfajunk: Kortárs giccs Beszélgetés Búzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel

• Schubert Gusztáv: A Bastille falfirkái Roland Topor
• Bikácsy Gergely: Malackodás a budoárban Sade márki mozija
MAGYAR FILM
• Sós B. Péter: Önkorlátozás Nincs cenzúra
• Sós B. Péter: Magyar filmjogok: áttekinthetetlen helyzet

• D. Tóth Béla: Miért nem tüntették ki a magyarok Korda Sándort?
• Kelecsényi László: Vágóerkölcsök Szinkronbűnök
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rá csaj még nem volt ilyen hatással Suttogás
• Nádori Péter: Ostoba barmok Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát
• Fábry Sándor: Mindenki másképp csinálja Káma Szútra
FILMZENE
• Fáy Miklós: A nemzeti érzületről
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Nyomul a banda
• Csejdy András: Az Angyal
• Tamás Amaryllis: A nyerő
• Ardai Zoltán: Az Árnyék-összeesküvés
• Vidovszky György: Gyilkos a házban
• Turcsányi Sándor: Légörvény
• Csordás Lajos: Nyerő páros
• Kosztolni Ildikó: Dzsungelből dzsungelbe
• Harmat György: Halálos terápia
INTERNET
• Nyírő András: Agymosakodás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Quasimodo 2000

Tóth András György

 

Az idei nyár francia közönségsikere amerikai recept alapján forgatja ki igen szabadon Victor Hugo regényét. A már sok adaptációt megért mű legújabb filmváltozata főleg a Csupasz pisztolyhoz fordul ihletért az újraírásban, amellett, hogy a jelenbe helyezi a sztorit. Az alapvetően tragikus történetben úgy próbálnak minden lehetséges elemből nevetést csiholni, hogy a hollywoodi filmipar kliséivel túlozzák el őket, és humorosnak szánt párbeszédeket körítenek melléjük.

A franciákat a komédia nagymestereinek tartják, ripacskodó, kiabálós humoruk azonban nagyon sokszor idegtépően gyerekes hülyéskedésbe csaphat át a második vonalbeli vígjátékokban. Még nemzeti méregzsákjuk, Louis de Funes is rosszabb pillanataiban kötéltáncot járt a két kategóriát elválasztó vonalon; Patrick Timsit és gárdája viszont csak szánalmasan ugrándozik a minőségi humor katedrája előtt, de nem éri fel. Hiába minden trükkfelvétel és látványtechnika, hiába a portugál monostorban forgatott Tarzan-ugrások, a jelenetek többségét agyoncsapják a párizsi kabarék poros zugaiból előcibált, kifakult poénok: a humor laposságát heveskedve leplezni próbáló színészeken a grandiózus díszletek ellenére is végig ott sejlik a sárgás reflektorfény, mögöttük pedig a sötét, üres színpad.

Bár a forgatókönyv némileg túldimenzionálja, Frollo, a pap (Richard Berry) karizmatikusan gonosz figurája magasan lekörözi a többi színész játékát, még a Quasimodót alakító rendezőt is háttérbe szorítja páros jelenéseiknél. A nintendozó púpos egy fejlettebb tamagocsi érzelemvilágával és kifejezőeszközeivel rendelkezik, Esmeralda kamaszkori válságát élő szőke csitri (kubai és nem cigány). Ilyen körülmények között az eredeti történet megmaradt szilánkjai több-kevesebb sikerrel próbálnak visszautalni a nagy ősre, többnyire azonban elsikkadnak (kalodás nagyjelenet – gyors pohár víz elhebehugyálás után), vagy harmatgyenge kísérletet tesznek kifordításukra (Esmeralda borzasztóan táncol).

A Beverly Hills-i ninja randevúzik a Saint-Tropez-i csendőrrel Victor Hugo sírjánál. Az elegy végsősoron gyomorforgató, halvány mosolynál többet aligha gerjeszt. Nagyon részegen, kellően felspannolt társaságban talán még lehetne szórakozni rajta. Egyértelműen nem ajánlott viszont XIX. századi irodalom vizsgára készülő francia szakos diákoknak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4605