KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/július
KRÓNIKA
• N. N.: Szerzőink figyelmébe A gép lelke
• Csantavéri Júlia: Giuseppe De Santis
HORROR
• Takács Ferenc: Százéves a halhatatlan Centenárium
• Stoker Bram: Drakula vendége
• Farkas Jenő: Iliescu kis Drakulája
• N. N.: Drakula-mozi
MEDIAWAVE
• Csejdy András: Hrabali diszkont Mediawave 97
• Dárdai Zsuzsa: Golfpálya-felkelés Beszélgetés Alanis Obomsawinnal
• Schubert Gusztáv: Lassú tűzön Awara leves
• Báron György: A csíkos ügynök Leptinotarsa
• Csejdy András: Műfajunk: Kortárs giccs Beszélgetés Búzás Mihállyal és Szolnoki Józseffel

• Schubert Gusztáv: A Bastille falfirkái Roland Topor
• Bikácsy Gergely: Malackodás a budoárban Sade márki mozija
MAGYAR FILM
• Sós B. Péter: Önkorlátozás Nincs cenzúra
• Sós B. Péter: Magyar filmjogok: áttekinthetetlen helyzet

• D. Tóth Béla: Miért nem tüntették ki a magyarok Korda Sándort?
• Kelecsényi László: Vágóerkölcsök Szinkronbűnök
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Rá csaj még nem volt ilyen hatással Suttogás
• Nádori Péter: Ostoba barmok Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát
• Fábry Sándor: Mindenki másképp csinálja Káma Szútra
FILMZENE
• Fáy Miklós: A nemzeti érzületről
LÁTTUK MÉG
• Hideg János: Nyomul a banda
• Csejdy András: Az Angyal
• Tamás Amaryllis: A nyerő
• Ardai Zoltán: Az Árnyék-összeesküvés
• Vidovszky György: Gyilkos a házban
• Turcsányi Sándor: Légörvény
• Csordás Lajos: Nyerő páros
• Kosztolni Ildikó: Dzsungelből dzsungelbe
• Harmat György: Halálos terápia
INTERNET
• Nyírő András: Agymosakodás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Pejó Róbert: Látogatás

Rossz lelkek

Kolozsi László

Pejó Róbert a népszerű osztrák író, Thomas Glavinic bűnügyi regényét adaptálta, de a médiakritikát és a fekete humort közben kilúgozta belőle.

 

Pejó Róbert legújabb filmjét, a Filmszemlén a legjobb rendezés díját (megosztva) elnyert Látogatást egy népszerű osztrák író, Thomas Glavinic Der Kameramörder című bűnügyi regényéből készítette. Az aradi születésű Pejó lenyűgöző átváltozásokra képes rendező, ugyanolyan hiteles volt a mai Erdély és a mélyszegénység rendezőjeként, mint echte wienerische akcentussal beszélő alkotóként. Mintha nem is csupán egy új stílussal kacérkodott volna, amikor tipikus zsánerfilmet rendezett, hanem személyiséget váltott volna, új személyiségéhez illőbb stílust is választva. A Dallas Pashamende érzékenységét, a szeméttelepi sorsokat bemutató film sikerét maga mögött tudva, osztrák tévéfilmrendezővé avanzsált. Új filmjének témája az elesettek, az élet legalján élők után a jómódúak, a felső középosztály élete. A szemétből a megélhetésüket kikaparók helyett a libamájat és szarvasgombás mártást fogyasztókat állította a középpontba.

A Dallas Pashamende és a Látogatás is egy szociológiai kísérlet leképezése, mindkettőnek erőssége a háttér alapos és részletes bemutatása, mindkettő szociológiai tanulmányok eredményeit kamatoztató munkának tűnik, és, személyiségváltás ide vagy oda, a két film tanulsága könnyen egyeztethető: a szegénységben élők érzelemvilága gazdagabb, mint a hivalkodó gazdagságban és unalomban élőké, a folyton újabb és egyre durvább kielégüléseket kereső szupergazdag nyugatiaké. Akiknek már nem elég stimuláló sem a szex, sem e létforma és életmód számos kiváltsága a libamáj és a homár, a rajnai rizlingek és magyar vörös borok tengere. A kiégettség és unalom szimptómái (mint a gyakori partnercsere, a becsvágy és birtoklási vágy – ami abban is megnyilvánul, hogy partnereiket vagy nem tudják elengedni, vagy hitványak lesznek egy kapcsolat végén – az igény a kegyetlenséget bemutató snuff videókra) ugyanúgy jellemzik őket, mint a Ralph Lauren-pólók, jól szabott öltönyök, vagy a Fertő-tó partján felhúzott luxusvilla. E háttér megjelenítésében, a részletekben alkot nagyszerűt Pejó és az őt segítő gárda, az ehhez az életmódhoz jól illő, acélszürke és egyéb luxusautó-színeket választó operatőr, Pohárnok Gergely és a házat (történetesen a Velencei-tó partján) megépítő Storck Csaba díszlettervező.

Mindkét látlelet egy rousseau-i tanulsághoz vezet el, minden baj végső oka a magántulajdon. Mi az enyém, mi a tiéd, mekkora részt kaphat valaki egy másik személy életéből, kapnak össze a szereplők.

A Látogatás csoportlélektani, pszichológiai kísérletként négy felsőközéposztálybeli lelkének legmélyebb bugyrait – a kísérleti alanyok egymásra, szeretetre és ezzel megváltásra találásának képtelenségét – mutatja meg. Pejó laboratóriumi körülményeket teremt: egy világvégi házban hozza össze alanyait és közéjük dob – mintegy ingerelve őket a rosszra, arra, hogy megmutassák, milyen mélyre képesek süllyedni –, egy, a villát övező nádasban megesett gyermekgyilkosságot, melyet aztán meg is tekinthetnek, mind a tévében, mind az interneten.

A regény elsősorban médiakritika, azt a gyakorlatot kritizálja élesen, szatirikusan, hogy ma már mind gyakrabban voyeurködhetünk a neten mások halálán, vagyis legintimebb pillanatán (a legutóbbi példa e gyakorlatra a grúz szánkós halála a téli olimpián). A Kameramörder elbeszélőjét beszédstílusa leplezi le: igazi, fontoskodó sznob, aki, mint kiderül, bármire képes. Nincsenek erkölcsi gátjai. A nyelv, amin beszél a sznob bécsiek nyelve.

Pejó sajnos száraz, izgalmat ritkán keltő krimit forgatott Glavinic szatírájából; ha jobb, legfeljebb csak azért jobb egy Tetthely-epizódnál a film, mert Pejó – a regényt át- és felülíró – tollát a szociológia indulat is vezette. Glavinicnek csak a történetét használja, a könyv fekete humorából nem jön át semmi (a médiakritikát is kilúgozta).

A vékonyka thriller-szál egyre foszlik, és majdnem el is szakad. Pejó a zsáner eszközeit nem használja magabiztosan: a gyanút a leginkább gyanús személyről eltereli, de a lepleződés pillanata híján van a meglepetésnek. Nem döbbenünk meg, nem mondjuk, „nahát, mégis ő”, csak unottan tudomásul vesszük. És a bűnjel felbukkanását sem követi suspense, Pejó nem tud kivárni, ahogy feszültséget növelni sem, az pedig, hogy milyen színészvezető – egyébként: jó – a magyar szinkronnal elrontott honi verzióból nem derül ki. Számunkra, magyarok számára, emiatt rejtély marad, miért oly körülrajongott sztár Andreas Lust, miért választotta fontos szerepre Ursina Lardit Michael Haneke, és lesz nagy német színésznő Gryllus Dorkából.


LÁTOGATÁS (Der Kameramörder) – magyar-osztrák, 2010. Rendezte: Pejó Róbert. Írta: Thomas Glavinic regényéből Agnes Pluch, Günter Pscheider és Pejó Róbert. Kép: Pohárnok Gergely. Zene: Peter von Siebenthal és David Yengibarjan. Szereplők: Gryllus Dorka (Szonja), Merab Ninidze (Thomas), Andreas Lust (Heinrich), Ursina Lardi (Éva). Gyártó: Lotus Films. Forgalmazó: Mozinet. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/06 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10150