KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Gál László: „Csak a szépre…”

Pesti szellemképek

Bán Zoltán András

Budapesti élet-képek az 1950-60-as évekből.

 

A nosztalgia legfőbb gerjesztői a régi fényképek és slágerek. Utóbbiak gyakran helyrajzi hevületűek (találomra: „Hétre ma várom a Nemzetinél”, „Legyen a Horváth-kertben Budán” stb.) ezért fölötte alkalmasak arra, hogy – miként a fotók – felidézzék a régi, jól ismert hely szellemét. Az egykor volt helyét, melyet elvesztettünk, vagy átalakítottak, vagy egyszerűen csak átalakult, mert a vakon előrehaladó Idő elvégezte rajta vak, hiszen süketen szándéktalan munkáját. Az Idő előrehaladását olykor Történelemnek is nevezzük, ekkor többnyire célt tulajdonítunk neki – mármint az Időnek – vagy legalábbis valamiféle szándékot. Ennek prózája talán a történelemírás, költészete a történetfilozófia, és e szigorú diszciplínák néha egészen mindennapi anyagokból is ihletet kaphatnak.

Ilyen megihlető matériát rendezett egybe és kommentált Gál László ebben a remek, valóban „idéző” jeleket tartalmazó kötetben, melynek alcíme szikáran is sokatmondó: „Budapesti élet-képek az 1950-60-as évekből”. Az előszó néhány mondata példamutatóan mértéktartó, kiforrott arányérzékről tanúskodik: „ha valaki az időszakból arra következtetne, hogy itt a Kádár-korszak vetületét láthatja, azt ki kell ábrándítanom. Az összeállítás nem a szocializmust, hanem gyermekkorunkat, ifjú éveinket idézi, az időbeli egybeesés, ha szomorú is, véletlen.” A következő mondat már kissé sutábbra sikerült, de azért világos és lefegyverzően őszinte: „Ezzel szemben nosztalgia viszont bőven van benne. Nem egy dolgot visszasírunk, de ezek a dolgok visszasírhatók, sőt jobb érzésű ember számára visszasírandók.”

Tehát a nosztalgia. Magam talán nem tartozom a „jobb érzésű emberek” szerfölött bizonytalan nagyságú és minőségű táborába, és semmiféle visszavágyást nem érzek, ha gyerek- vagy kamaszkoromra gondolok. Inkább kis rémületet vagy szorongást, netán megszeppenést, ám eközben nem tagadhatom, hogy furcsa érzések feszítik – mimet is?! –, ha rápillantok például arra a képre, mely az egykori Mézes Mackó büfé jól megrakott pultját ábrázolja. Hát bizony, itt ettem életemben először hideg lazacot – vagyis egy ördögöt lazacot, mint később kiderült, az csak amolyan pótlék, mondjuk így, Lachs-Ersatz volt, de hát majonézzel nyakon öntve remekül omlott a szájban. Akkor hát mégis a nosztalgia. Jó, legyen, Gál könyve végül még hamis tanúzásra is ráveszi az embert.

Jól felépített munka, mely a „Városkép”, a „Közlekedés”, a „Kereskedelem”, „A jó levegőn”, a „Vendéglátás”, a „Kultúra”, a „Sport” cikluscímeken át jut el a zárófejezetig, mely nemes egyszerűséggel és csendes nagysággal „Az élet” címre hallgat. Elnézve a régi szocialista eszpresszók ülhetetlen székeit, irtózatos szőnyegeit, a borozókban a hordókból leleményesen pulttá alakított „talponfekvő” állványokat, a pár óra alatt fekete koromgallért öltő horgolt terítőket, eszünkbe juthatnak az efféle vendéglátóipari egységekben oly otthonosan mozgó Petri sorai: „Hogy itt szerettünk nőket: hihetetlen.” Hogy mégsem annyira, erről beszélnek a kötet fotói.

Minket most a „Mozi, filmek” című alfejezet érdekel különösebben. Gál ismertetése jó memóriára vall: „Régebben ötven fillér felárért az előadás előtt akrobaták, zsonglőrök is felléptek néha…” Így igaz, magam nem egy ilyen seggreesős produkcióra emlékszem, és a dologból levonható a felületes következtetés: a mozi pár évtizede nem annyira a magas művészet, mint inkább a csepűrágás színtere (is) volt. És feltehető e kérdés: vajon nem a szovjetek találták-e ki a „filmalkotás” fogalmát, mely aztán minden cirkuszi kedvet eltörölt?! Legyen bárhogy is, a kötetben inkább filmjeleneteket, azaz standfotókat láthatunk, és hiányolhatjuk a régi, már elhullott, jellegzetesen pesti mozik portréját, közülük csak kettő szerepel: a régi Híradó, illetve az egykori, eleinte kizárólag szovjet, aztán „idegennyelvű filmszínház”, a Gorkij. De hát ez sem volt olyan borzalmas voltaképpen, itt biztosan meg lehetett nézni olyan remek orosz dolgokat, mint például A tűzön nincs átkelés. Talán szerencsés lett volna több „kispiszkos” képét is beválogatni, felidézni az úgynevezett „harisnyamozi” intézményét, melynek megfejtése: hosszú és büdös. Orrba mászó emberszag a Népszínház utcai Csokonai, illetve a Vígszínház melletti, ma Szindbád névre hallgató, ám akkor még a… És most elakad a lemez, képtelen vagyok felidézni az elsősorban magyar filmeket játszó mozi nevét. Talán Tanács? Nem tudom, tanácstalan vagyok. Talán vissza kéne repülni a félmúltba kissé. Ilyen utazáshoz kínál jól meglovagolható boszorkányseprőt ez a kötet.

 

Fekete Sas Kiadó, 2005, 222 oldal, 4800 Ft

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8697