KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Milyen finomak a fehérek!

Barna Imre

 

Marco Ferreri filmjeinek kulturális háttere – Kornis Mihály kifejezésével – ez a „csőd utáni világállapot”, melyben az úgynevezett európai ember, sőt, általában a humánum, végső vereséget szenvedett. A nagy zabálásban maga a Sátán zabáltat kéjt és halált négy kalandvágyó polgárral.

Egyiküket – azazhogy az őt megszemélyesítő színészt, Michel Piccolit – egyszer már megleshettük, amint hosszas főzőcskézés közben, akkurátusán pöttyösre fest egy pisztolyt, majd lelövi vele a feleségét, végül a tengerbe veti magát, és úszva utolér egy épp Tahitibe induló jachtot (Dillinger halott). A Szállást kérekben Roberto Begnigni is „a tengernek” megy. Ki a filmből, ki Európából: kalandra fel!

Mi van a zabáláson és a tengeren túl?

A legújabb Ferreri-film Afrikában játszódik. Afrikát egyszerre látjuk ugyanilyennek és másnak. Torzan és eleve elrontottan európaiasnak (amint negyedosztályú amerikanizáltság meg őskorba és iszlámba zagyvált bolsevizmus őrült elegye értendő) és „hamisítatlanul” afrikainak. Ha másért nem, hát mert – mint a cím is elárulja – itt embert is zabálnak. Fehéreket, ha úgy adódik, és jó, hogy úgy adódik, mert a fehér ember nagyon finom.

A fehéreknek amúgy persze a lelkük kéne, hogy finom legyen. Segélyt szállítanak ők az éhező Szahel számára. A finom fehér lélek és az éhező Szahel nagyszerű találkozása azonban megmarad absztraktumnak. Az ilyen találkozás kulturális lehetetlenség. A fehérek lelke nem finom (mert a korábbi Ferreri-filmekből jólismert poklok bűze járta át), a Szahelt pedig éhes bennszülöttek lakják, akik az európai paradicsompüré-rakománnyal történetesen nem tudnak mit kezdeni. A fehérek finom húsával annál inkább.

Michel Piccoli ebben a filmben egy lezüllött misszionáriust alakít. Holdkórosként tébolyog a nyomor, éhínség és háborúk gyötörte földrész sivatagos frontjai közt, eszébe sincs már, hogy bárkit bármire térítsen. Hazamenne, de látszik rajta, hogy nem fog. Ugyan minek? Hiszen Dillinger halott. Marad a sivatagban, túl a tengeren. Egyszer majd megeszik őt is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4329