KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Allen Ginsberg halálára

Halápi Csaba

 

Költő, az Üvöltés és a Kaddis szerzője, énekes, muzsikus, dokumentumfotós, baloldali radikális és meleg aktivista, „nemzetbiztonsági veszély” (az FBI szerint), világutazó, orosz zsidó szülők buddhistává lett gyermeke, a hippikultúra keresztapja (tőle származik a „flower power” jelszó), a Naropa Intézet lelke, Jack Kerouac, William S. Burroughs, Neal Cassady és Eörsi István barátja és népszerűsítője, Bob Dylan, a Clash, a Sonic Youth és Földes László zenésztársa (ekként a magyar filmművészet „motívuma” is a Kopasz kutyában...), a szabad szerelem és a mindennapi meditáció apostola: Allen Ginsberg április 5-én, szombaton reggel New York-i otthonából visszaindult Halál Apához.

Az előző héten tudta meg, hogy a betegség, amivel hosszú ideje együtt élt, operálhatatlan rákká fejlődött, orvosai még legalább négy hónapot adtak neki, ő azonban, úgy tűnik, tudta, hogy jóval kevesebb ideje maradt. Szerdán otthagyta a kórházat, s két nap alatt megírt egy tucat verset, sorban látogatták meg a barátai: buddhista szerzetesek, Patti Smith, Gregory Corso,Roy Liechtenstein és persze hűséges társa, Peter Orlovsky. Utoljára és leghosszabban Burroughs-zal beszélt: azt hittem, félni fogok a haláltól, de csak kimerült vagyok, mondta.

Ginsberg bölcs volt és bohóc, fáradhatatlan önreklámozó (egyik utolsó kívánsága az volt: ügynöke intézze el, hogy a New York Times Book Review recenzálja válogatott verseit), aki ugyanakkor – hiába ajánlottak neki nagy cégek súlyos összegeket – mindvégig kitartott az első kötetét kinyomtató kicsi kiadó mellett. Szerette a feltűnést és a fiatal fiúkat, ragaszkodott ahhoz, hogy a verseket fennhangon kell olvasni, s ha lehet, meztelenül. Néhány évvel ezelőtt feltették neki a kérdést: mi dobja fel mostanában? „Lássuk csak... A szex, a versírás, az éneklés, a lemezcsinálás muzsikusokkal, a tanítás... meg az alvás.” És a halhatatlanság? Elnevette magát. „A halhatatlanság később jön, ahogy mondani szokás. De azért abban biztos vagyok, hogy néhány vers... na, tudod, hogy van, igaziból semmi sem halhatatlan. Még a nap sem. Mint abban a régi dalban.” És énekelni kezdett: „Egyedül vagyok az égben / Ahol nincs mit veszíteni / A nap nem örökkévaló / Ezért van a Blues.”

Allen Ginsberg valamikor a negyvenes években érettségizett szülővárosa, a New Jersey-beli Paterson gimnáziumában, az iskolai évkönyvben ez áll róla: „A ‘Professzor’, az osztály filozófusa és zsenije... Beethoven és Charlie Chaplin megszállottja... Mindene a zene, a politika, a történelem, az irodalom, a film... gyűlöli az unalmas tanárokat és a republikánusokat.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1618