KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Halápi Csaba: Allen Ginsberg halálára

• Schubert Gusztáv: Perújrafelvétel Kafka a homokban
• Földényi F. László: A kallódó fiú Kafka moziba jár
• Horváth Antal Balázs: Egy amerikai Prágában Steven Soderbergh: Kafka
• Bori Erzsébet: A gyönyör összeesküvője Švankmajer
• Švankmajer Jan: Nádpálca helyett
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Míg a peron kiürül Berlin
• Pošová Kateřina: Larry Flynt és a feministák
• Kőniger Miklós: Fesztiválon kívül Berlin
• Reményi József Tamás: Csigázva Az angol beteg

• Nádori Péter: Szülői kíséret Kölykök
• Déri Zsolt: Barátságos kísértetek Kids-zene
MAGYAR FILM
• Ardai Zoltán: A kelepce Attila, a maffiózó
• Hammer Ferenc: Bűn a moziban Magyar maffiafilmek
• Schubert Gusztáv: Filmgyári lazac Balekok és banditák
VIDEÓ
• Horányi Attila: Videószobrok Matthew Barney
FESZTIVÁL
• Kövesdy Gábor: Leo füle Solothurn
KRITIKA
• Báron György: Gelsomina, kék parolival Franciska vasárnapjai
• Fábry Sándor: A finn szomszéd Gomolygó felhők
• Bóna László: Rovaristen Mikrokozmosz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Óceán hozott
• Csejdy András: Hüvelyk Matyi titkos kalandjai
• Tamás Amaryllis: Michael
• Takács Ferenc: Moll Flanders
• Hungler Tímea: Túlélni Picassót
• Harmat György: A rajongó
• Bérczes László: Az ördög maga
• Csordás Lajos: Solo
• Kövesdy Gábor: Hullázó kedélyek
• Politzer Péter: A nagy hátraarc
• Lajos Géza: Az utolsó emberig
FILMZENE
• Fáy Miklós: A keményfiúk megmentője
INTERNET
• Nyírő András: Internet

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kétségek között

Bori Erzsébet

Issermann filmje csúnyán átveri a nézőt, és ráadásul még bevisz egyet a filmművészet öve alá is. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy tehetséges és érzékeny rendezőről van szó, mely erények jelen is vannak a mű első felében – úgy 90 percig. A második „fele” ugyanis mindössze három percig tart, de ez elég ahhoz, hogy visszamenőleges hatállyal érvénytelenítse a korábbiakat is.

Kezdjük az elején, amikor még bízunk Issermannban, és mindent elhiszünk neki. Hiszünk a szemünknek, amivel rokonszenves polgárcsaládot látunk, szép, okos nagylány, helyes kisfiú, szerető, intelligens szülők. A nagylány súlyos serdülőkori problémákkal küzd, beteges érzékenység, szorongás, anorexia nervosa, túlhajtott fantázia. Nyilvánvalóan nem akar felnőni. Hirtelen elvadul az apjától – az Ödipusz-komplexus apa-lánya változatát sejtjük a háttérben –, de szerencsére az apa megértő szeretettel fogadja a dolgot. Az események egy éber tanárnő közbelépésére vesznek drámai fordulatot: rendőrségi feljelentés szexuális zaklatás címén. Elisabeth utóbb visszavonja a vallomását, a feldúlt szülők készek megbocsátani, de mozgásba lendül a gyermekvédelmi apparátus, egy „családsegítő” jelenik meg, az istennek se száll le róluk, kutakszik, barátkozik a gyerekekkel. A kislány problémái nem szűnnek, a szülők kétségbeesetten igyekeznek megmenteni a szétesni készülő családot, az egyre inkább ostromlott várhoz hasonlatos magánéletüket. Az intézményes nyomulás célt ér: Elisabeth újabb feljelentést tesz. Az apát vád alá helyezik, kényszerlakhelyre költöztetik, az őrület szélére hajszolják. A kislány állapota csak nem javul.

A néző is kezd gyanakodni. Eddig elfogadott és érteni vélt mindent – a család falusi háza csak azért olyan komor és nyomasztó, mert szegény Elisabeth szemével látjuk, ki éjjelente fekete árnyak látogatásától retteg, szamárfejű emberalakot (a bujaság képmását) vél látni a sötét sikátorban, amikor a városba szökteti a kisfiút, hogy megmentse az anya szexuális molesztálásától! Mikor viszik már orvoshoz, hiszen a vak is látja, mennyire beteg, s a gyermekvédő buzgalom csak jobban árt neki. Miért sugallják hát nekünk, hogy a gyámnő meg a bíró csuda jó fejek, de ellenben az apa ügyvédje korlátolt barom? Az apát aztán lecsukják tiltott családlátogatás címén, s a jóléti Franciaország börtöne leginkább If várának föld alatti celláira és a római kazamatákra emlékeztet, ahol örök sötétségben senyvednek a durva darócba kényszerített foglyok.

A szülők összeomlanak, s a néző lába alól is kicsúszik a talaj. Pár perccel a film vége előtt beáll a magyar címben megjelölt állapot. A rendező is érzi, hogy itt az idő a megoldásra. Belekap a levegőbe, és hajánál fogva előránt egyet. Szörnyen mélylélektani, és éppoly kevéssé következik a valóságból, mint az eddig látott film (vagy az apa személyiségének) logikájából. A stáblista előtt még közreadnak egy szomorú statisztikát a kiskorúak ellen – többnyire családon belül és körül – elkövetett erőszakról, aztán haza lehet menni.

A Kétségek közöttben véletlenül ugyanazt a társadalmi intézményrendszert látjuk hibátlan hatékonysággal működni, melynek tökéletes csődjéről nemrég adott meggyőző hírt Agnès Merlet a Cápafiókában. Ennyit a nagy igazságokról.

Issermann mindent megtett, hogy filmje ne legyen didaktikus, ellenben méltóképp és kellő hatással szolgálja a jó ügyet. Annyira igyekezett, hogy mind a narrációval, mind a filmnyelv kifejező eszközeivel – akarva? akaratlan? – sikerült a maga igazának ellenkezőjét elhitetni a nézővel, egészen az utolsó előtti pillanatig. Így a mesterien fölépített mű végén rövidzárlatként kisülő megoldás nem megvilágosodást hoz, hanem agyonüti az egészet. Ennyit a művészet hatalmáról.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/01 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=87