KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Halápi Csaba: Allen Ginsberg halálára

• Schubert Gusztáv: Perújrafelvétel Kafka a homokban
• Földényi F. László: A kallódó fiú Kafka moziba jár
• Horváth Antal Balázs: Egy amerikai Prágában Steven Soderbergh: Kafka
• Bori Erzsébet: A gyönyör összeesküvője Švankmajer
• Švankmajer Jan: Nádpálca helyett
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Míg a peron kiürül Berlin
• Pošová Kateřina: Larry Flynt és a feministák
• Kőniger Miklós: Fesztiválon kívül Berlin
• Reményi József Tamás: Csigázva Az angol beteg

• Nádori Péter: Szülői kíséret Kölykök
• Déri Zsolt: Barátságos kísértetek Kids-zene
MAGYAR FILM
• Ardai Zoltán: A kelepce Attila, a maffiózó
• Hammer Ferenc: Bűn a moziban Magyar maffiafilmek
• Schubert Gusztáv: Filmgyári lazac Balekok és banditák
VIDEÓ
• Horányi Attila: Videószobrok Matthew Barney
FESZTIVÁL
• Kövesdy Gábor: Leo füle Solothurn
KRITIKA
• Báron György: Gelsomina, kék parolival Franciska vasárnapjai
• Fábry Sándor: A finn szomszéd Gomolygó felhők
• Bóna László: Rovaristen Mikrokozmosz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Óceán hozott
• Csejdy András: Hüvelyk Matyi titkos kalandjai
• Tamás Amaryllis: Michael
• Takács Ferenc: Moll Flanders
• Hungler Tímea: Túlélni Picassót
• Harmat György: A rajongó
• Bérczes László: Az ördög maga
• Csordás Lajos: Solo
• Kövesdy Gábor: Hullázó kedélyek
• Politzer Péter: A nagy hátraarc
• Lajos Géza: Az utolsó emberig
FILMZENE
• Fáy Miklós: A keményfiúk megmentője
INTERNET
• Nyírő András: Internet

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Egy nő fogságban

Ameddig bírod

Margitházi Beja

Tuza-Ritter Bernadett Magyar Filmdíjas dokumentumfilmje az eltagadott modern rabszolgaság mellett buborékkultúránkat is megmutatja.

 

 

Buborékban élni a közösségi médiában, a lakás–munkahely–bolt háromszögben, tévénézőként vagy más médiát fogyasztóként, fővárosban vagy vidéken, szegényként vagy gazdagként, értelmiségiként vagy szakmunkásként – igen, ez a szűkösség lehet otthonosan megnyugtató. Friss, 21. század eleji trauma, hogy mennyire fals és félrevezető a kellemes izoláció; akiket zavar, gyakran firtatják, hogyan és meddig lehet kilátni, netán kitörni belőle. Az Egy nő fogságban ilyen kilátásokkal kecsegtető, legtöbbünk buborékjából kimutató, egy másik, zárt világot megnyitó film, amitől újrakeretezhetjük mindazt, amit munkáról, kizsákmányolásról, szabadságról, emberi viszonyokról képzelünk vagy tudni vélünk. Az Egy nő fogságban története ezen túl négy nagyon különböző ember életéről és döntéseiről is tudósít: egy filmrendező, a rabszolgatartó Eta, a szolga Maris és kamaszlánya, Vivi mind ma, itt, Budapesten közöttünk élő nők.

Az élénk tekintetű, ötven fölött is karcsú Maris – nevezzük mi is most így – nikotinfüggő, egy kanapén alszik és megállás nélkül dolgozik. Hosszú, vöröses haja szabadon lobog utána, amint hajnalban megeteti az állatokat, és copfba kötve simul hátra, mikor nap közben főz, mosogat, pakol vagy éjszaka a gyárban takarít. Nehéz, mégis hétköznapi sors rajzolódik, de Tuza-Ritter dokumentumfilmjében már az első perctől van valami elementárisan nyugtalanító. Elsőként ott van ez a kortalanul öreg, ráncokkal telebarázdált, beesett arc, melyre Maris egész ellentmondásos élete rá van írva, de amelyet csak a teljes film ismeretében lehet értelmezni. A másik különös körülmény: a tisztaság. A fehér és rózsaszínű pulóverek, a rendezett felszín, a civilizált környezet, a Marisnak látszólag felkínált komfort, amely lényegében egy vállalhatatlan, méltatlan élet formális díszlete. Amitől Maris sorsa különbözik ugyanis sok százezer magyar nőétől, ugyanakkor hasonlít másik, húszezer körülire becsült, adósrabszolgaságban vagy kényszermunkában tengődő emberére Magyaroszágon, az a szabadság teljes hiánya. Saját idő, pénz és szabad mozgási lehetőség nélkül szolgálja ki azt a családot, ahol 53 évesen (!), tíz éve lakik, akiknek a fizetését havonta leadja, és akik őt, a nevére felvett hitellel is sakkban tartva, fizikailag és lelkileg kizsákmányolják és bántalmazzák.

A család feje, Eta három ilyen szolgát is tart, nyíltan és büszkén, mert megengedheti magának. A filmben, a forgatási szerződéshez hűen, sohasem látjuk szemtől szembe, de arca, nehéz teste, melírozott haja, festett körme, konkrét személye valójában érdektelen is, mivel ennél sokkal lényegesebb az a zsarnokmentalitás, amellyel nemcsak dolgoztat, de szünet nélkül megaláz és inzultál. A hatalmi kontroll elvont, arctalan, mégis nagyon konkrét jelenlétét tökéletesen leképezi az a rekedt, parancsolgató hang, mely folyamatosan firtat, fenyeget, sőt néha leereszkedően humorizál („Bírod? ... Bírsz te mindent. Atom Anti vagy...”). A forgatás nem jöhetett volna létre Eta nélkül, aki fizetség fejében engedte meg, hogy Maris munkáját felvegyék – a film nem róla szól, de dokumentált jelenléte és közelsége fontos hozadék, egyszerre hihetetlen és sokkoló, ugyanakkor elsöprő erővel érezteti az „oroszlán barlangjában” filmezés tétjét.

Az elsőfilmes Tuza-Ritter Bernadett, egyszemélyes stábként, majd másfél évig állt kapcsolatban ezzel a két emberrel. Az elkészült dokumentumfilm az ő felismeréseinek, alkotói beérésének a szolga Maris (valódi nevén: Edit) sorsával összefonódó története is egyben, miután fokozatosan döbben rá, hogy mit is dokumentál. Az Egy nő fogságban a kamera sorsfordító jelenlétének, a támogató követés dokumentumfilmes módszerének a sikertörténete, amennyiben pontosan elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy a kellően intelligens főszereplőt túllendítse a mélyponton, és ráébressze: nem kell mindent kibírnia. Tuza-Ritter ezzel hangolja össze az önreflexív filmformát is: a disszonáns (az atmoszférát néha kissé szét is szétziláló) zenével, de érzékeny vágással formált, happy endig vezető elbeszélési ívben fontos helye van a kitartott csöndeknek, melyben a szolgalét hétköznapisága, banalitása ugyanúgy meg tud mutatkozni, mint Maris belső egyensúlya és önironikus humora. Ennek a folyamatnak a része az is, ahogyan az állásfoglalással felérő közelképek eleinte klausztrofóbiát, majd intimitást, végül már-már azonosulást képesek megfogalmazni – merthogy ilyenkor indul meg a közlekedés a különféle buborékok között.

 

Egy nő fogságban – magyar dokumentumfilm, 2017. Rendező-operatőr: Tuza-Ritter Bernadett. Írta: Moll Zoltán és Tuza-Ritter Bernadett. Zene: Kalotás Csaba. Producer: Ugrin Julianna, Kiss Viki Réka. Gyártó: Éclipse Film. 89 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13722