KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/május
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Halápi Csaba: Allen Ginsberg halálára

• Schubert Gusztáv: Perújrafelvétel Kafka a homokban
• Földényi F. László: A kallódó fiú Kafka moziba jár
• Horváth Antal Balázs: Egy amerikai Prágában Steven Soderbergh: Kafka
• Bori Erzsébet: A gyönyör összeesküvője Švankmajer
• Švankmajer Jan: Nádpálca helyett
FESZTIVÁL
• Reményi József Tamás: Míg a peron kiürül Berlin
• Pošová Kateřina: Larry Flynt és a feministák
• Kőniger Miklós: Fesztiválon kívül Berlin
• Reményi József Tamás: Csigázva Az angol beteg

• Nádori Péter: Szülői kíséret Kölykök
• Déri Zsolt: Barátságos kísértetek Kids-zene
MAGYAR FILM
• Ardai Zoltán: A kelepce Attila, a maffiózó
• Hammer Ferenc: Bűn a moziban Magyar maffiafilmek
• Schubert Gusztáv: Filmgyári lazac Balekok és banditák
VIDEÓ
• Horányi Attila: Videószobrok Matthew Barney
FESZTIVÁL
• Kövesdy Gábor: Leo füle Solothurn
KRITIKA
• Báron György: Gelsomina, kék parolival Franciska vasárnapjai
• Fábry Sándor: A finn szomszéd Gomolygó felhők
• Bóna László: Rovaristen Mikrokozmosz
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Óceán hozott
• Csejdy András: Hüvelyk Matyi titkos kalandjai
• Tamás Amaryllis: Michael
• Takács Ferenc: Moll Flanders
• Hungler Tímea: Túlélni Picassót
• Harmat György: A rajongó
• Bérczes László: Az ördög maga
• Csordás Lajos: Solo
• Kövesdy Gábor: Hullázó kedélyek
• Politzer Péter: A nagy hátraarc
• Lajos Géza: Az utolsó emberig
FILMZENE
• Fáy Miklós: A keményfiúk megmentője
INTERNET
• Nyírő András: Internet

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

Mindennapi káprázataink

Lukácsy Sándor

Epinalt, a kedves lotharingiai városkát egy kép miatt kerestem föl. Ott őrzik Georges de La Tour kései remekét, melyet Jób és felesége címmel tart számon a művészettörténet. A múzeumban, ahol főhelyen várja látogatóit, kevés festmény van, annál több azokból a színezett, népies metszetekből, melyeket – sokáig divatos vásári portékát – jórészt itt, Epinalban állítottak elő, ezért a franciák images d’ Epinalnak mondják őket. A művészetek fennkölt historikusai nemigen fordítanak figyelmet erre a populáris műfajra, noha a köznépnek, a templomok freskóin és oltárképein kívül, évszázadokig ez volt az egyetlen artisztikus látványa.

Rimbaud – egy nem szakmabeli – az első, aki méltányolta a szemnek ezeket a primitív örömeit. Az elátkozott költő hátat fordított a magas művészet és irodalom ünnepeltjeinek, másutt kereste szelleme táplálékát. „Szerettem az együgyű festményeket, szemöldökfa-díszeket, bohóc-vásznakat, cégéreket, népies metszeteket” – írta az Egy évad a pokolban híressé vált mondatát (Rónay György fordítása). Lázadó esztétikát alapított.

Csaknem száz évvel később, különös helyen, különös alkalommal hangzottak el újra szavai. 1960-ban tartotta René Clair, a kitűnő rendező akadémiai székfoglalóját. A film lelkéről, a képről, a látvány „káprázatairól” beszélt, és Rimbaud-t idézte, a népies pingálások rajongóját, „mintha a filmvászon beszélne első személyben”.

René Clair ihletetten mutatott rá a film genezisére. Az új művészet szegényes ágy szalmazsákján született; rokonai vásári kikiáltók és képmutogatók, akikről Arany János verset írt; pártfogója az egyszerű emberek gyermekded kíváncsisága. Amit ad, közös élmény. Stendhal regényei olvasók híján is kibírták a történelmi inkubátor-időt; film nincs közönség nélkül. A párizsi Grand Café alagsora, ahol az első vetített képeket bemutatták, a tömegművészet Betleheme.

Alacsony származását nem kell szégyenlenie. Trágár kecskejátékokból nőtt nagyra az ógörög dráma; a reneszánsz festészet a katakombák fapofájú szentjeit öltöztette színpompába; a lelocsolt locsoló vize táplálta a Patyomkin cirkáló és a Szindbád diadalmas képszekvenciáit.

Száz esztendő alatt hosszú utat járt be a film, kalandok és veszélyek útját. Naponta elvesztette ártatlanságát, de újra meg újra volt ereje felkapaszkodni szűz magaslatokra. És ha Georges de La Tour, Jóbjával kezdtem el ezt a kis írást, az ótestamentomi Jób könyvének szavaival fejezem is be, az isteni erőről (ilyen démoni erő a filmé): „A setétségből kijelenti a mélységes dolgokat, és világosságra hozza a halál árnyékát.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/12 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1006