KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Külvárosi rockerek

Sahár Szilveszter

Wassup Rockers – amerikai, 2007. Rendezte és írta: Larry Clark. Kép: Steve Gainer. Zene: Harry Cody. Szereplők: Jonathan Velasquez (Jonathan), Francisco Pedrasa (Kiko), Milton Velasquez (Milton), Laura Cellner (Jade), Carlos Velasco (Carlos). Gyártó: Glass Key / Wildcard Productions / Capital Entertainment. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 111 perc.

 

Az ifjúság érdes modorának Larry Clark-i víziójára csodálkozhatunk rá ismét: latino Ramones-mánia a hip-hop rengetegben. Punk zúzás jön a hangfalakból (a soundtracket érdemes beszerezni, nagyon jó): háromakkordos, a semmibe süvöltött energiazene, ami semmiről nem szól önmagán és a spontán pillanatkisüléseken kívül: pont mint a srácok élete. Itt is, a Kölykökben és a Ken Parkban is. Clark visszatért a gördeszkás kamikaze-paradigmához. Tizenkevés éves gyerekek (12-16 között nagyjából) a gettóból egy nap bebuszoznak gördeszkázni Beverly Hills-be, csajokkal ismerkednek, trend-partyba csöppennek, rendőrökkel kerülnek konfliktusba, meg mindenkivel nagyjából, akivel találkoznak. Durva dolgok történnek velük, de az egész felvezetése erősen köznapi és pátoszmentes – a banális motívumok csak akkor telnek mélységgel, ha akarjuk.

Nem drámát látunk, hanem lenyomatot, film-lakmuszpapírt a kamikaze kölykökről. Ismét amatőrszereplők adják önmagukat és ez jó, persze „szakmai” szempontból nem annyira - a tinikurvát előadó kiscsaj például olyan mint egy rossz karikatúra. Beszélő fejek váltják a beállitott jelenetekbe oltott improvizációkat, és vannak ugyan drámai események, de belesimulnak a lötyögésbe, nem emelkednek ki. Folyamatos, parttalan csevegés, szexről, az életről, arról, hogy mit kéne csinálni és mit nem kéne, ki halt meg, ki él tovább, minden folyik, pantha rhei.

Akinek semmi affinitása nincs a hardcore ifjúsági szubkultúrákhoz, és aki társadalmi mélyelemzést és katarzist vár a lepusztult szuburbia érzékeny és érzéki kamaszairól, az csalódni fog. Mert Clark nem pörgős szubkult-akciómozit és nem is társadalmi mélyfúrást készített. Az ő pályája a háromakkordos esztétika, és a srácokkal együtt rezgő kamera. Az egykori tulsai junkie, akiből fotós, majd filmrendező lett, nem változott sokat, nyomja tovább a kamasztematikájú monomániáját, mint a motolla. Ugyanolyan eszközökkel és ugyanolyan szinten mint korábban – helybenjáró voyeur a szubkultúra-sivatagban. Egy vetítést azért megér.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9114