KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kelly hősei

Lalík Sándor

 

Filmnézői tapasztalataink alapján könnyedén felelhetünk a kérdésre: mi kell egy sikeres bankrabláshoz? Mindenekelőtt egy kellőképp hűvös intelligenciájú főhős, akinek agyában a legfantasztikusabb, leglehetetlenebbnek látszó ötlet is megfogamzik. Kellenek segítőtársak, akik precíz összjátékkal hajtják végre a részletesen kidolgozott haditervet. És bizonyára kell egy adag szerencse is, ami ha nincs, meg kell teremteni.

Mindez együtt van Brian G. Hutton több mint tíz évvel ezelőtt készített filmjében, ám mozidarabjának különös pikantériát az ad, hogy az ő brigádja második világháborús amerikai katonákból áll, akik a franciaországi német frontvonalak mögé hatolva akarnak kirámolni egy aranyrudakkal teli bankot. Ezek a katonák – mint az számos filmből és regényből ismert – otthoni beidegződéseikkel, lezserségükkel, hányavetiségükkel jöttek az európai hadszíntérre. Az értelmetlen hősiesség és a passzív pihenőidő közt találnak módot arra, hogy hasznosítsák fölös energiáikat, érvényesítsék racionális prakticizmusukat. A film elején még joggal hihetjük, hogy az amerikaiaktól megszokott tárgyi hitelességű, realista világba csöppentünk; ez a későbbiek során azonban mindinkább elhalványul: a „bankrablás”-hadművelet mechanizmusa mögött a háborús háttér szükséges díszletté-kellékké egyszerűsödik, az időnként feltűnő németek bábukként statisztálnak. A magánkülönítmény vezérkarából Faramuci (Donald Sutherland) anakronisztikus, normákon kívül- és felülálló hippi-figurája a leghatásosabb. Mellette „feltűnően” szürke marad az akció irányítója, a westernhősként ismert Clint Eastwood. Ami ott megjelenésben, gesztusban elegendő, adva van, az itt meglehetősen kevés. A harmadik sztár Telly Savalas „hozza” a harapós, de melegszívű őrmester közismert formuláját.

A film humorforrása az ötlet kibontása: az össze nem illők összeillesztése. A látványos gegek és szópetárdák még könnyen célt érnek, a „stílustalan” öldöklések azonban már kevésbé találják helyüket ebben – a különben jóízű szórakozást nyújtó – kommerszben. A film nem lesz szatíra, megmarad a jópofáskodás keretei között annak, ami vállaltan lenni akar: (háborús hátterű) vígjátéknak. Úgy teszi céltáblájává a nemzeti karaktert, hogy közben erényeit is magasztalja, úgy cinikus, hogy közben el is érzékenyedik. A hazafiúi lelkesedést dollárárfolyamon jegyező hőseit talán el is fogadhatnánk, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy kik ellen és minek az érdekében folyt az a bizonyos háború.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/06 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6412