KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hamiskártyások fejedelme

Ardai Zoltán

 

Sylwester Cheçiński filmjének Lengyelországában minden a kártya, a hazárdjáték körül forog. A Varsóból vidékre érkezett úriembernek már a pályaudvarnál várakozó taxisofőr kártyát mutogat, csaknem tudva, hogy nem hiába. A helység fő funkcionáriusa – egyben legjelesebb hamisjátékosa – előbb csupán biliárdpartira invitálja az idegent, majd miután a szemérmes biliárdozás kellőképpen izgalomba hozta mindkettőjüket, felhorkan: „kezdjünk valami férfiasabbal; mi a véleménye a pókerről?” A városban még a büfék üvege mögött is ott tornyosulnak a kártyacsomagok, s magától értetődik, ha valaki ötöt vesz egyszerre. De másutt is, minden városban, ahol az átejtés vándorló mestere megfordul, a hamiskártyázás tűnik az egyetlen olyan érvényesülési lehetőségnek, amely mindenki számára nyitott. A film minden szereplője még erkölcsi önértékelésében is aszerint bizonytalanabb vagy határozottabb, hogy az emberek mekkora többségét vélheti nálánál ügyetlenebb csalónak.

Cheçiński nem próbálja erőszakosan társadalomképpé duzzasztani a pókermetaforát – vagyis nem fújja fel a kipukkadásig – s még a célzatosabb jelenetek és beállítások is (például: a Gierek szejm-beli beszédét közvetítő televízió képernyője előtt bubik és bankók suhognak) csupán könnyed kézzel odavetett színező elemek ebben a sikerült szórakoztatófilmben. A feszült cselekménynek inkább a pszichológiai realizmus ad mélységet, amely kifejezetten kellemes módon keveredik a kalandfilmes toposzokkal, illetve a lengyelországi nyugatiasság külsődleges jelzéseivel. Különböző alkatok és észjárások figyelemreméltó taktikai harca folyik itt, ugyanakkor a szomorú svindlikirály mitikus jellegű figura: a jóság ördögeként leckéztet meg mindenkit. A legcinikusabb módon a legtenyérbemászóbb gazdagokat löki kétségbeesésbe, többek közt egy fiatalembert, akinek nem elég, hogy magas beosztású apja elhalmozza javakkal, a nagy kártyás nimbuszára is igényt tart. De a főhős sem egyszerűen mesealak, s ezt végleg nyilvánvalóvá teszi az, hogy az utolsó képsor holtan mutatja őt egy szemétkupacban. E Wajda-allúzió ellenére Cheçiński műve nem annyira a lengyel filmművészet folyamatosságának, mint inkább általában a lengyel moziszínvonal megbízhatóságának újabb példája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/07 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6077