KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Van Goghok

Vincze Teréz

Van Gogi – orosz, 2018. Rendezte és írta: Szergej Livnyev. Kép: Jurij Klimenko. Zene: Leonyid Deszatnyikov és Alekszej Szergunyin. Szereplők: Alekszej Szerebjakov (Mark), Daniel Olbrychski (Victor), Jelena Koranyeva (Irina), Polina Agurjeva (Mása), Natalja Nyegoda (Tánya). Gyártó: Lepolis / Forma Pro Films. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 103 perc.

 

Szergej Livnyev orosz rendező az 1990-es évek elején készített két nagyjátékfilmet, majd hosszú időre visszavonult a rendezéstől és főleg producerként dolgozott. A Van Goghok 24 év szünet után a visszatérő filmje. A színészválasztás azonnal rámutat, hogy nem kívánta a film sikerét a véletlenre bízni, hiszen a főszerepeket a lengyel és az orosz filmgyártás talán legnagyobb sztárjaira bízta. Daniel Olbrychski (Nyírfaliget, Özönvíz) alakítja az apát, Alekszej Szerebrjakov (Leviatán) pedig a fiút. A két színésztitán előadásában pedig egy nem túlzottan eredeti, viszont az érzelmi feszültséggel semmit sem spóroló apa-fiú melodrámát láthatunk. A helyzetet súlyosbítja és a teatralitást növeli, hogy mindketten művészek: az apa nemzetközi hírű karmester, akin a demencia első jelei mutatkoznak, a fiú pedig egy kevesebb elismertségnek örvendő képzőművész, aki valószínűleg apja mindent uralni vágyó személyisége elől menekült el hazájából, azóta Tel Avivban él.

A film elején, hosszú idő után hazatérve, a fiú értesül apja romló egészségi állapotáról, ugyanakkor újra felszínre kerülnek az egy életen át hordozott sérelmek és ellentétek. A fiú életének sikertelenségéért leginkább anyját okolja, aki – tudomása szerint – születése után meg akarta őt gyilkolni, majd pedig nyomtalanul eltűnt az apára hagyva felnevelését. Valószínűleg egy melodrámához már ennyi gyermekkorban elszenvedett sérelem is épp elég gyúanyag lenne, de egy rendezőnek, aki negyed százados szünet után vág bele új filmbe, talán el kell néznünk, hogy három melodrámára is elég személyiségromboló drámai megvilágosodást sűrített a filmjébe. Nem leplezem le a sok megrázó múltbeli rejtélyt, melyek a film során kiderülnek, s amelyek fényében elnézőbbek leszünk a fiú teátrális önsorsrontásával. De az, hogy elhisszük-e, hogy a szembenézés apja haldoklásával való megváltoztatja őt, teljesen ránk van bízva, mert a színészi játék nem sokat segít a megértésben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14291