KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/április
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Fred Zinnemann
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: Tájkép filmszemle után Filmsivatag ’97
• Gelencsér Gábor: Személyes tudás Beszélgetés Janisch Attilával és Forgách Andrással
• Schubert Gusztáv: Anasztázia Hosszú alkony
• Csejdy András: Haditudósítás Beszélgetés Szász Jánossal
• Varga Balázs: Sodorban Dokumentumfilmek
• Bihari Ágnes: Kerülőúton Beszélgetés dokumentaristákkal
• Muhi Klára: Végre képek! Kisjátékfilm

• Turcsányi Sándor: Túlságosan zajos halál Hrabal a földben, a vízben, a levegőben
• Déri Zsolt: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Varga Balázs: Krisztussal énekel Abel Ferrara-portré
• Ardai Zoltán: Nincs harag Kitano Takesi gengszterei
• Horváth Antal Balázs: Fém az emberben Tecuo
• Kömlődi Ferenc: Új Tokió, 2019 Akira
• Radnóti Sándor: Hamisfilm Orson Welles
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Hódolat a fogorvosnak Égi manna
KRITIKA
• Kis Anna: Gloster civilben, egyenruhában III. Richárd-adaptációk
• Tillmann József A.: Az erő velünk van Csillagok háborúja
FILMZENE
• Fáy Miklós: Háromból kettő John Williams
MULTIMÉDIA
• Nyírő András: Film nélkül Informánia
LÁTTUK MÉG
• Schubert Gusztáv: Rizsporos intrikák
• Takács Ferenc: Michael Collins
• Ardai Zoltán: Rómeó és Júlia
• Tamás Amaryllis: Tükröm, tükröm
• Tóth András György: Egy francia nő
• Hegyi Gyula: Dante pokla
• Barotányi Zoltán: Drakula halott és élvezi
• Kosztolni Ildikó: Bosszúálló angyal
• Berkovics Balázs: Ámokfutam
• Csejdy András: Sleepers – Pokoli lecke

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

A viskó

Pápai Zsolt

The Shack – amerikai, 2017. Rendezte: Stuart Hazeldine. Szereplők: Sam Worthington, Octivia Spencer, Avraham Aviv Alush. Forgalmazó: Freeman. 132 perc.

 

2008-ban kiadtak egy könyvecskét az Egyesült Államokban az eladdig ismeretlen, kanadai William P. Young tollából, ami egymillió példányban fogyott, bestseller-listák élén tanyázott, és a jelentősége túlnőtt az irodalmi berkeken. A viskó különlegessége mindenekelőtt az volt, hogy a XXI. században korszerűtlen témát adaptált népszerű közegbe, tömeg- és popkulturális díszletek közé: keresztény hittételeket magyarázott krimi-, thriller- és melodrámasémákat felhasználva, és annyira hatásosan tette mindezt, hogy egyes teológusokat és kultúrfilozófusokat is megszólalásra késztetett. A közérthető nyelven megírt, kurta regény több lett, mint egyszerű könyv: jelenséggé vált. A művet, melyben a kislányát elveszítő, derék átlagpolgár előbb istentelenedik, majd pedig gyászmunkája során mégis csak visszatalál a Mindenhatóhoz, titulálták teológiai lektűrnek, ami hittételeket ponyvásít, de nevezték a XVII. századi allegorizáló irodalom (John Bunyan és Comenius munkái), sőt a III–IV. századi remeteirodalom kortársi örökösének, popkulturális leágazásának is. Az író célja az volt, hogy, úgymond, napjaink embere számára megfoghatóvá tegye az isteni igazságot, és sokszor együgyűnek tetsző, illetve teológiailag is problematikus munkájával olyan kérdésekre adott válaszokat – mégpedig kifejezetten logikus, nem pedig hagymázas, lila válaszokat –, amik a mezei hívőket, sőt: számos elvadult hitetlent is foglalkoztatnak. (Például: miért van annyi gonoszság a világban, ha Isten mindenható és éppenséggel meg is akadályozhatná a gaztetteket?; hogyan szeretheti az Isten a legelvetemültebb bűnök elkövetőit is?)

Young (egyik) csele az volt, hogy a krimiszálat vörös heringként használva vezette el az olvasót el a keresztény tantételek kivesézéséhez, és ezt a módszert a regényt közel egy évtizeddel annak megjelenése után adaptáló Stuart Hazeldine rendező is követte. Macket, a mintaapát titokzatos üzenet hívja abba az erdőmélyi viskóba, ahol négy évvel korábban megtalálták egy sorozatgyilkos által elrabolt, óvodás kislánya véres kabátkáját. A gyermek sem élőként, sem holtként nem került elő azóta, így Mack enged a kísértésnek, és felkeresi a rettenetes helyet, ahol a fogcsikorgató télen kívül semmit sem lel. Elalszik a padlón, és tavaszra ébred, ráadásul három ismeretlennel is találkozik, akiket hamarosan a keresztény Szentháromságként azonosít. Az Atya kedélyes fekete asszony, a Fiú derűs szaracén, a Szentlélek mongoloid bombázó, és ebben a társaságban kel neki, Macknek – fehér angolszász protestánsként – a lelki purifikáció során eljutnia a megbocsátásig. Az adaptáció hűségesnek mondható, a film a főbb tantételek taglalásakor municiózusan követi a regényt, melynek cselekményétől csak néhány ponton tér el (elmarad például a földi intézmények tagadásáról szóló dialógus – ami annyira fontos a könyv vízenjárás-jelenetében –, továbbá a krimiszál elvarrása is hiányzik, amivel az alkotók többértelművé teszik a történetet, megengedik ugyanis azt a magyarázatot, hogy Mack lázálmában találkozott a Szentháromsággal).

A film legalább annyira megosztja a közönséget, mint a regény. A – mondjuk így – rendhagyó alapszituáció, azaz a tavaszolás a Szentháromsággal önmagában taszító erővel bírhat egyesek számára, ráadásul Hazeldine direktor a világábrázolásban bőségesen alkalmazza az Édesvíz-könyvek dombornyomású egyenborítóit idéző ezoterikus kliséket, és bizony a hősök lakhelyéül szolgáló miliő CGI-színei is joggal borzolhatják a kedélyeket. A film, bár a nemzetközi kritikusok körében menőnek számít megrugdosni, mégis bír némi vonzerővel. Az első húsz perc után vágányra áll a tempó, a könyvet nem ismerő néző számára a cselekmény kifejezetten fordulatos, továbbá a dialógusok is működnek, és nem csupán azért, mert jócskán felülütik a coelhoi szentenciák vagy a New Age-es falvédőbölcsességek szintjét. A viskó attraktivitását növeli műfajtudatossága is: fölényesen levezényelt, ideáltipikus műfaji film, a férfimelodráma iskolai szemléltető ábrája, melyben a főtéma – visszatérés a hithez – pazarul egybevág a mindenkori melodrámák alaptémájával, a boldogságvágy felülvizsgálatával.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/09 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13351