KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/március
KRÓNIKA
• N. N.: Tisztelt Olvasónk!

• Bóna László: Dr. Atyák és Fiaik Őrült tudósok feltámadása
• Harmat György: Brando szigetei
• Sipos Júlia: Forró tudomány Beszélgetés Enyedi Ildikóval
• Forgách András: Remekművek a zsebnoteszból Mike Leigh
• Bori Erzsébet: Proli akcentus Ken Loach
• Mátyássy Miklós: Megaklip Evita
MÉDIA
• Muhi Klára: A mozgókép nevű kisgömböc Beszélgetés a médiaoktatásról
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Junk Égi manna

• Nyírő András: Ötvenmillió jogsértő Internet
KRITIKA
• Csejdy András: Fekete humor, színpompás technoir Sekély sírhant
• Simó György: A fehér szemét dicsősége Larry Flint, a provokátor
• Nádori Péter: Az abszurd közmegegyezés Csinibaba
• Bérczes László: Gödörben Az asszony
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Lidércfény
• Báron György: Lopott szépség
• Békés Pál: Salemi boszorkányok
• Reuss Gabriella: Hatalmas aranyos
• Bánföldi Tibor: Vad éjszakák
• Hirsch Tibor: 101 kiskutya
• Kosztolni Ildikó: Szép kis nap
• Hungler Tímea: Fészkes fenevadak
• Harmat György: Támad a Mars!
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lőj a zongoristára!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rendőrök háborúja

Deli Bálint Attila

 

Erőszak – szexualitás – politika – íme a „szentháromság”, a kasszafilm képlete, melyet Robin Davis nemcsak jól ismer, de filmjében megfelelően adagol is. Minthogy a képlet általános – számunkra levezetésének módja érdekes. Davis társadalomkritikai indíttatása vitathatatlan, ámde jószerint köntörfalazás. Filmjének – melyet rokoni szálak fűznek az olasz politikai krimihez és az amerikai gengszter-filmhez – ugyanaz az erénye, ami éppen legsebezhetőbb pontja is. Mintha a rendőrség belső ellentétének kritikai ábrázolásával – merthogy ez a testület a status quo biztosításának erőszak-szervezete – magát a fundamentumot célozná meg. Davis azonban megelégszik az „erőszakszervezet” álkritikájaval, s a mélyrelátó pillantástól eltiltja a kamerát.

A Rendőrök háborújának „frontja” – a francia bűnüldözés „amerikanizálódása” és az igazságügy olasz kaptafára húzott korrupt bürokratizmusa mellett – belső tűzvonal. Ha ugyanis egy bűnöző – mint filmünkben Sarlat – az agyonunt pénz helyett szigorúan bizalmas dokumentumokat rabol, és békés polgárok helyett rendőrt gyilkol, megreped a rendőrség érdekazonosságának burka: kirobban a belháború. A politikai csoport (Ballestrat felügyelő) és az „antigang” (Flush felügyelő) ádáz küzdelmet küzdve egymással lohol Sarlat nyomában. Eltemetődik a közös érdek: a bűnöző elfogásánál fontosabb, hogy ki fogja el. Tévedés lenne azonban e viszály mozgatójaként csupán a két felügyelő ellenségeskedését látnunk: rivalizálásuk a hatalmi harc „magasan” tornyosuló érdekellentéteinek függvénye.

Persze, e „háború” az értékek csatája is. Különös, hogy a rendező kizárólag fiatal és farmeres bűnözőkkel népesíti be a francia alvilágot, sőt -– egy utalás erejéig – ez utóbbi létezésének okait a baloldali egyetemista ifjúsághoz vezeti vissza. Élesen állítják elénk a szerzők a francia rendőr hagyományosan eszményített prototípusát Flush alakjában, s meggyőződésünk ürügyén alkalmat találnak egy rendőr-love-story bevezetésére is (hogy érzelmes papa-epizódjáról ne is beszéljünk). Ballestrat pedig – az elvont törvény tehetségtelen szervezetembere szigorúan öncélú kegyetlenségében a megújuló fasizmus „arcvonásaira” figyelmeztet bennünket.

Davis filmje – modellfilm; küszködik is a modellezésből fakadó nehézségekkel. Alakjai egyoldalú értékek hordozói, epizódjai – a mélység kritikai élességét pótlandó – látványtablók, újralelt gang-motívumok füzérei csupán, melyek aligha pótolhatják az erőszak és bűn katalogizálásában a mai francia társadalom igazi képét. Igaz, a film ettől még szórakoztató lehet. Csak – mint Flush önfeláldozása – csalóka, hamis, reménytelen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/10 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7308